nyaff futás

2013.05.11 Szombat, 09:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:11:00

Távolság

23.64 km Szint: 968 m

Tempó

08:05 p/km (7.43 km/h)

Edzésleírás

Megjegyzés:

A Terep 50-re neveztem, de tudtam, hogy nem futottam még hozzá eleget. Így, úgy gondoltam, hogy elindulok, aztán majd az első kunkor végén eldöntöm, hogy mi legyen, folytatom vagy kiszállok. Végül a kiszállás mellett döntöttem, bár a tervezett szintidőmön belül voltam, de ez a terep sokkal brutálabb volt, mint a megszokott HHH. Az első 9,5 km jól ment, de nem sokkal az ellenőrző pont után elkapott az eső és percek alatt sz...-rá áztam.  Felvettem az esőkabátom, de utána meg alá izzadtam, szóval teljesen mindegy volt, pont ezért nem is kellett volna elvinnem. Sajnos a zsákom is elég nehéz volt, és igazából nem is futós zsák, hanem bringás, így eléggé "ugrált" futás közben. Sebaj, ezt is meg kell tanulni, mit vigyek magammal és mennyit. Sikerült jól elfáradni, és egyre nehezebben tudtam odafigyelni, hogy hova lépek illetve stabilan talajt fogni, mert a terep néhol kis vizmosásá szükült, erősen lejtett és még dagonya is volt benne. Szóval, nekem azért a lejtőkön bőven akadt kihívás, amit a talpam és a bokám egyre kevésbé szorgalmazott.

 

Tanulság:sokkal többet kell terepen futni, és nem a szép sima turista úton, hanem a köves, sáros, dagonyás dzsindzsásba. Újra hozzá kell erősítenem a bokámat a göröngyős talajon való futáshoz, mert ezt most nagyon úri kisasszonyosan viselte.

 

De, az erdő gyönyörű volt. A futást a boka-talp nyaff ellénére élveztem, nagyon örülök, hogy elmentem. Jövőre már legalább ismerős lesz ez a szakasza, mert hogy Terep50:nyaff 1:0,  szóval jövőre visszavágó :)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:01:00 9.5 06:25 9.34 278 0 0 0
02:10:00 14.14 09:12 6.53 690 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

6 hozzászólás

lbtibsz képe

lbtibsz 4037 napja

Köszönöm az energiaszeletet. Sajnos a Lajos-forrásnál, amikor megettem (a kiépített falon ücsörögve, mert nagyon nem volt kedvem nekimenni az emelkedőnek), még biztosan nem bíztam benne igazán (placebó, oh), mert nem akart jönni az erő. Késleltetett hatása a Kevély-nyereg tájékán jött meg. Örülök, hogy találkoztunk, kicsit szégyenlem, hogy mindig Te köszönsz rám. Célbaérkezéskor eszembe jutott, amit a Kisrigóban búcsúzóul mondtál...

Daniloo képe

Daniloo 4038 napja

Hát a zsákom nekem is elázott a hétvégén!
:-))
Gratulálok, gardás szép táv lett  ez is!
Majd jövőre behúzod!

yoyo képe

yoyo 4038 napja

jajj édes bolyhikám annyit gondoltam rád tegnap ,volt rá időm bőven,mert szinte végig magányosan mentem .

örömfutni mentél ,és ezt meg is kaptad ,rigó után jöttek ám még kemény dolgok az új rész főleg engem nagyon legyilkolt ,de főleg idegileg ,ennyit életemben nem káromkodtam, Nehéz pálya ez nagyon ,szintút pihe puha talajához képest, de láttad az Apátkúti-völgyet ami az egyik legszebb része a pályának . ölel yoyoka akibe  lelket öntöttél a szintidő izgulás miatt :)

nyaff képe

nyaff 4038 napja

köszi csajok! De Ti sem a szobában üldögéltetek ezen a hétvévén :)

rodriguez képe

rodriguez 4038 napja

Gratulálok! Jövő sikerülnie kell :-)

Badu képe

Badu 4039 napja

Ügyi voltál anyám!!!!! Ilyen brutál terepen nagyon jól mentél!!! Hajrá!!!!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!