Edzésleírás
Pécel 25. Csunya kupa
Hát olyan edzőverseny féle. Ismeretlen pálya hosszú esőzés után. Nem vártam sokat igazából km gyűjtés céljából mentem. Az előző hétvégi futás, azért biztató volt így, azért biztam benne, hogy egy erősebb tempó esetén egy egész jó kis idő jön össze.
A pálya végül is egy kis átalakítás után 2 részből állt. 5 km-t kellett futni egy 2x 2,5 km körön. A többi az erdőben. Az erdőbe menet a legrossazbbra voltam felkészülve az esőzés miatt. Meglepetésemre teljesen jól futható volt az első kb. 13 km. Idáig minden a tervek szerint ment, de itt rátértünk az igazi dombokra. Hát ... Azt lehet mondani erős pályát raktak össze a rendezők. Nem a turista jelzéseken mentünk. Szerintem a régi erdei tűzutakon haladtunk. Kidőlt fák sűrűn benőtt utak, rengeteg a kanyargos szűk ösvény. Aztán jöttek a kaptatók kb. 45 fok többször le, fel. Rendesen igénybevette a lábaimat. Sajnos 22 km körül kaptam egy erős görcsöt a jobb combomban, de a bal vádlim is határ esett volt. Időnként azt hittem, hogy nem bírom folytatni. kb. 1,,5 km séta után kezdet rendeződni a probléma és lassan újra eltudtam kezdeni a futás. Mire újra tempó lett 24 km körül kifelé tartva az erdőből ismét hoztam a szokásos formámat. Zörgés és vadmalacok, majd nem beleszaladtam a koca és malacai társulatba. Állni kellett egy darabig aztán elindultam, de hallgathattam a koca nem éppen barátságos röfögését. Az adrelanin hatására minden fáradtságom elmúlt. :)
A pálya többek szerint is hosszabb volt. Volt aki 26.5 km-t mért.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:47:25 | 25.74 | 06:30 | 9.22 | 773 | 0 | 0 | 0 |
Hát nagyon erős terep volt. Sokan 3 órán kívűl értek be.
Tetszett volna ez a terep...de nem voltr 100% hogy el tudok menni...így a gyerkőccel maradt a cipő vásárlás erre a napra... :(
...azért vaddisznót nem kértem volna a menühöz... :D
Gratulálok Ati! ...volt szint rendesen...
Micsoda tempó, ennyi szinttel, ilyen terepen!....Hatalmas grat!
A vaddisznók már a barátaid :-).
Szuper terepezést hoztál össze ismét! Gratulálok!!!
Ati fusson gyorsabban akkor megvárod :-)
eszméletlen tempó ez ilyen terepen...
Gratula!
Hát az ilyen frissítés nem nagyom hiányzott. :)
Gratu, ezt szépen odatetted! :) Vártalak egy jó darabig, de a végén már nagyon kezdtem fázni, szóval, bocs, hogy nem vártalak meg.
Szerintem a vaddisznók direkt frissítésből voltak ott, a szervezők intézték, hogy legyen még adrenalin a befutáshoz. :D Mondjuk meghirdethették volna előre: "Frissítő pontnál banán, szőlőcukor, vaddisznó igény szerint." :D
picikata 3650 napja
...az tényleg kemény lehetett akkor...