Edzésleírás
I.Zirci hegyifutó verseny.
Jól hangzott, már ki is szúrtam magamnak időben. Versenyközpont Zircen a Bagolyvárban, start Alsóperén. Ide busz visz bennünket, ami kétszer fordul. Sokan vagyunk, a futáson kívül megy ez a táv TT-ban is. Az elején mindjárt kíszúrom Nekromedve sporttársat, együtt bandázunk a rajtnál. Majrézik, én meg nyugtatom.Nem tudom minek, hiszen nyomja dombnak felfele mint egy őrült.:) A rajt stilszerűen egy szép hosszú kaptató aljában van. Nekilódulunk. Mátéval futunk egy jó darabig, majd előkapja a fényképezőjét és bőszen fotózni kezd. Előrefut, lemarad, többször újra beér, majd eltűnik és már csak a célban találkozunk. Egyszercsak benézünk egy kanyart, hárman megyünk egyenest. Szerencsére a mögöttünk jövők kiabálnak így még időben visszafordulunk. Kialakul egy 8 fős boly. Megint csak felfelé megyünk, változó dőlésszöggel. Én lettem az iramfutó a csapat elején. Ha én belesétáltam akkor mindenki sétált, ha futottam futottak. Kicsit játszadoztam, jó volt! :)) Nagynehezen elértük az Eplényi sípályát. (Jártak a felvonók, vannak kiépített MTB és DH utak, na meg túrázók.) Itt volt egy frissítő (és dugókázó) pont. Víz, alma, Sportszelet, szőlőcukor. Nyomtam egy gélt, ittam rá egy pohár vizet, és vittem az útra 1/4 almát. A kilátó után brutál DH szakasz következett. Nem győztünk fékezgetni. Ezután jött pár kili hullámvasút, nem túl vészes dombokon, itt már Kele Gézával futottunk együtt. Na aztán megint eltévedtünk. De most nagyon. Kb 15-en összeverődtünk egy 3-as útkereszteződésben, de sehol nem láttunk szalagot. (mint utóbb kiderült, kb 1 kilivel előbb le kellett volna fordulnunk balra) Így megszavaztunk egy szimpatikus irányt, és elindultunk arra. Olaszfalun kötöttünk ki, ami végülis útba esik Zirc felé, de ezt meg kellett volna kerülnünk. De legalább lett egy extra frissítő pontunk egy kék kút formájában.(Gézával ki is használtuk rendesen) Telefon a szervezőknek,válasz: az első úton menjetek balra. Na ilyen nem volt. Maradt a műút, az utolsó 3 kilit azon tettük meg. Bár ahogy olvasom, a kukorica táblában sem volt sokkal kellemesebb.:) Azért célba értünk. Befutóérem, icetea, fagyi, rétes a jól megérdemelt jutalom. Jó verseny volt,ment rendesen futás is. Kár volt azért az elkeveredésért, de majd jövőre!
A szint kb ennyi. (+-50m) A táv is kb ennyi, a mi útvonalunkon. :)
Ez a környék fekete folt volt eddig a térképemen. Pedig de gyönyörű! Ide vissza kell mennem, vagy gyalog, vagy bicóval. És ráérősen menni egy nagy kört.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:40:30 | 16 | 06:17 | 9.55 | 500 | 142 | 174 | 158 |
Gratulálok!!!
Ügyes voltál, szép szintet futkároztál össze! Nem semmi ez terepen! Egi!
Nem lehetett egy könnyű verseny, kár az eltévedésekért. Engem biztos nagyon idegesített volna. Gratulálok. egs. :)
Hű, ez nagyon izgalmas volt :D Azért a 16 ötszáz szinttel nagyon vagányul hangzik, gratulálok !
Hú, szerencsém, hogy nem láttam. :D :D :D
Gratulálok!
Pedig a főtéren annyit mutatott! :)
Nem is volt 33°C. Akkor meghaltam volna. :D Gratula még egyszer! :)
Sneci-ke 3593 napja
jól bemutattad a terepfutást szépségeit :-)
gratulálok