Edzésleírás
BSZM 3.nap. Az idő a BSI hivatalos mérése. A Garmint természetesen megint jóval a rajt után jutott eszembe elindítani. Leállítani meg abszolút felejtős volt. Csak amikor csipogott a lekapcsolás végett. Addigra az egész célterületet bejártam. :) Viszont volt egy vonatos jóváírásom is.
A cél az 5 órán belüli beérkezés volt. Pipa. :)
Majd talán holnap írok bővebben is, bár túl sok esemény nem történt.
Akkor pár sor dióhéjban.
Tényleg túlöltöztem magam, azt hittem a víz mellett hűvösebb lesz. Hosszúba mentem alul és felül, izzadtam is rendesen. De így legalább nem égtem le. :)
A kaptatókat is sikerült viszonylag szépen megfutni. 35 kili környékén jött egy holtpont, azért bevánszorogtam a 37-es frissítőig. Ott víz és banán, és dobtam egy sárgát is. (addig is pihentem) Majd újra odamentem vízért és banánért. Na ezt a banánt sikerült túlsóznom. Így a tihanyi bejárónál már majdnem szomjan haltam. Szerencsére Füred elején volt egy extra frissítőpont. Itt elkaptam két pohár vizet, életet mentett. Útközben megfogadtam, hogy soha többé nem futok ekkora távot. Meg maratont sem. Meg semmit sem. Mire a Tagore elejéhez értem a jövő év összes variációját (kivéve a 4 nap egyéniben) lezongoráztam fejben. Még van egy évem, hogy döntsek, de ott leszek valamilyen formában. Végig a Tagorén hajrázó, tapsoló, bíztató tömeg. Ismerősök, ismeretlenek, helybéliek, japán túristák. Aztán a befutó szakasz, célkapu. Dugókázás, takaró, érem, gratulációk. Egy örök
élmény.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
04:54:51 | 43.6 | 06:46 | 8.87 | 302 | 0 | 0 | 0 |
Szeretnék én így unatkozni :) Respekt! :)
Gratula Csabi,nagyon szép volt!
gratula, és kösz a linket.
Láttalak a végén, kicsit túlöltöztél, nem ???
Hű, de szééép! :-) Gratulálok!!!
megint nem találkoztunk...
odatetted magad, ebben az időben és ezen a terepen tuti-idő...
óra meg természetes :-))
Gratula!
lazításnak csobbanj!
Klassz lett, nagy gratula!! Én is várom a történetet, olyan nincs, hogy ennyi idő alatt nem történik semmi :)
Egy szép maraton....gyönyörű időben.... GRATULÁLOK! :)
Csak történt valami ezalatt az ultra alatt ::))) Jujj de szép, gratulálok !!!!
Gratulálok!!!!
Fúúú, gratulálok! Semmi különös? Ez neked semmi különös? Micsoda szuper táv, és még a célod is sikerült! :))))
csabipontkom 3340 napja
Köszi mindenkinek!
(majd tényleg írok pár sort, de még mindig nem értem rá:(( )