szpal futás

2015.05.17 Vasárnap, 11:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:30:00

Távolság

18 km

Tempó

05:00 p/km (12.00 km/h)

Pulzus

Átlag
181
Minimum
120
Maximum
204

Edzésleírás

XI. Tárnoki Tófutás

Szél: északi

Kelés: 7:30, alvás 6,5 óra.

Az előző este meleg vacsorát sikerült készíteni, ami kiadós lett. Reggel nem is bírtam enni, csak tettem az útra 2 szelet kenyeret. Ittam: kávét, utána kamillateát, pezsgőtablettával. Egész héten betegeskedtem, de ma már nagyjából jól voltam. Orrfújások, de más nem.

Délibe (9:10-es vonathoz) jól oda lehetett érni, Tárnokon séta, tán túl sok is.

10:30-tól bemelegítés, igazán alaposan, élvezettel, 10:50-ig.

A rajtzónában sikerült majdnem előre állni, és a rajtkor oldalt kilépve élre törni. A 6 km-esek közül páran persze előztek, de a saját kategóriám csak a tó körül kezdett előzni. (Pl. Cs. L.).

A tavalyi őrült loholás és pihenőzés helyett most idén tudatos, tiszta verseny volt ez: a gyors ütemű és a hosszú lépésű futásokat tudtam váltogatni, és ami még ennél is jobb volt: vagy tucatnyi zeneszámot felidézve érezhetően javult a tempó. A pálya is beláthatóbbá vált, tudtam tervezni, pl. hogy a befutó szakasz előtti rész meglehetősen rövid. Zavaró volt kissé, h. sokan nem viseltek rajtszámot.

Részidők: 0:28 - fordító
0:58 - fordító (csalódott voltam, h. nem sikerült 0:56 alatt)
1:15 - a tavi frissítőnél

Volt idő nézelődni is, pl. az ófalui templom tavaly fel sem tűnt, és idén már egyértelmű volt, h. milyen irányban keressem Újtelepet. Kellemes felismerésként ért a tó előtti kishíd, tavaly nem tűnt fel, hogy ott már jártam, GCSZAV felkeresése után, 2012.10.06-án.

Frissítés: elégséges, mindenhol mindent vettem, utolsó körökben még 2 pohár vizet is. Újdonság volt a banán, szőlőcukor is jutott elég. (Saját szőlőcukorról elfelejtkeztem).

Hajrá: az utánam jövő 50 m-re lemaradva jött, ez csak az utolsó kanyarban tűnt fel, mert előtte már úgy tűnt, nem lett tétje a versenyemnek, csak végig kell futni. Így viszont izgulhattam, h. a korai rajtommal nem előz-e meg esetleg egy később elrajtoló. Végülis 1:29:48 nettó időmet nem veszélyeztette az utánam jövő az 1:30:06 nettó idejével.

Rajt- és befutócsomag: póló-hatalmas reklámmal, frissítőkendők, fényvisszaverő szalag, 1 kg Eisberg saláta.

Hangulat: nekem most kevésbé családias, mint tavaly, a nagy szél is zavaró volt, a csomagmegörzés megoldható. A végén fel is tettem magamban a kérdést, minek is jöttem, de azért jó verseny. A pálya pl. kevésbé volt bokapróbáló, mint tavaly, valahogy kevesebb lett a keskeny, keréknyomos ösvény. Berki útnál sem volt gond átkelésnél egyszer sem. Az utolsó körnél volt egy kakukk is, számoltam, mennyit kakukkol, vagy 34-ig jutottam. Versenytársak: ok. A Berki út után a kint hagyott levágott ágat nem értettem, vicc-e vagy komoly?

Amúgy a 15-nek számoltam magam, és ha a 40+kategóriát is nézem, ott 6-an előztek le, így pont 15. lettem. Nők nem előztek le.

18 km férfi 40 éves korig

1 Csécsei Zoltán 893 1:18:06 1:18:09
2 Pozsgai Tibor 855 1:19:05 1:19:07
3 Vörös Tibor 865 1:18:55 1:19:12
4 Cser László 818 1:19:16 1:19:34
5 Herczog Gergely 866 1:21:51 1:21:56
6 Reiner Miklós 864 1:22:26 1:22:44
7 Sulai Márton 825 1:25:58 1:26:01
8 Kelemen László 868 1:28:11 1:28:34
9 Szabó Pál 826 1:29:48 1:29:50

18 km férfi 40 év fölött
Helyezés Név Rajtszám Netto Idő Brutto Idő
1 Molnár Richárd 892 1:22:55 1:23:01
2 Szilágyi János 851 1:23:06 1:23:21
3 Pók Janó 852 1:24:05 1:24:09
4 Kelemen László 805 1:24:56 1:25:04
5 Zöldi Attila 896 1:25:16 1:25:19
6 Molnár Zsolt 809 1:27:10 1:27:18

 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:30:00 18 05:00 12.00 0 120 204 181
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Nike fitness
Egyéb Beurer
Egyéb papírzsebkendő