Edzésleírás
Ezt elQrtam. Nem kicsit…
Tegnap ”okos versenyzést” kívántak mára. (miután meséltem néhány ”hőstettemről”) Bólintottam, úgy lesz.
Ez egy időfutam, percenkénti indítással. A pálya dombos, kanyargós, nehéz és technikás. Sokszor mentem már rajta, ismerem. (vagy mégsem?) Még nem voltam 1 km-nél, mikor beértem az előttem indított versenyzőt. Megjött az étvágyam.:) A 9.km előtt előztem le a 6. emberemet. Izomból nyomtam az összes kaptatót, ment nagyon. A lejtőkön meg igyekeztem faragni a másodperceket. A kanyarokat is sikerült az optimális íven, a megfelelő sebességgel leküzdenem.
Egészen az utolsó előttiig. Ez egy csiki-csuki kanyar kombináció, egy lejtős szakaszon. Először jön egy gyenge jobbos, majd ebből kijőve az ember szembe találja magát egy majdnem derékszögű balossal. (majd újra egy gyenge jobbos, de ez már lényegtelen)
Itt már éppen esett az eső. Vizes volt az aszfalt. Lehet, hogy egy picit elméláztam. Vagy már agyilag fáradtam. Gyengébb ívre emlékeztem. Meg száguldottam is rendesen. (most mentegetőzök?)
Szóval ez a kanyar a cél előtt, úgy1200 méterre (!) van. Mikor kijöttem a jobbosból, már tudtam, itt baj lesz. Próbáltam lassulni, de amint meghúztam a fékeket, beszitált és csúszott ki alólam a bringa. Még vissza tudtam tornázni magam függőlegesbe, így éppen nem vertem magam oda az aszfalthoz. Viszont már a külső ív szélén voltam, és még keresztbe csúsztam kifelé. De úgy, hogy a bicó fara már előzte az elejét. Na így farral csapódtam bele abba a pici árokba ami ott volt. Méteres gaz, és letört faágak közé. Pár apró karcolással megúsztam. És csodálatos módon állva maradtam, az SPD-ket is sikerült még időben oldanom. Nem emlékszem rá mikor, csak csodálkoztam, hogy szabadok a lábaim. És mivel állva maradtam, már ugrottam is le a gépről, és cibáltam vissza az útra. Majd újra nyeregbe pattantam, és nagy lendülettel ellöktem magam a talajtól. De a bringa bizony nem indult meg. Vághattam egyfajta csodálkozó képet, még jó, hogy nem látta senki.:) Namégeccer! Megint semmi! Leszállok, nézem a bicajt. Először fel sem tűnt, utána már leesett. Akkora nyolcast sikerült raknom a hátsóba, hogy nem fért el a villák között. Na ekkor megpróbáltam, ott az aszfalton egyenesre taposni. Míg ezzel töltöttem az időmet, sorba húzott el mellettem a mezőny. Nem egy felemelő élmény. Sikerült annyi javulást elérnem, hogy már (ugyan erősen köszörülve) de kissé forgott a kerék. Akkor újra nyeregbe! Lejtőn lefelé, (erősen tekerve!) azért sikerült gyalogtempóban haladnom. Így értem célba. De legalább a célfotóm nem lesz elmosódott paca! :) Egy kis szusszanás után kivettem a kereket, és két egymáshoz közel nőtt fa segítségével kihajtogattam belőle a nyolcast. Olyan pöpecül sikerült, hogy alig üt egy picit. ( a jövő héten viszem centíroztatni, kell még az idén a senior triatlonra) Még visszatekertem Ravazdra az ebédért és a pólóért. Majd irány haza.
Minden jó, ha jó a vége? Igen. Bár járhattam volna sz@rabbul is. De így visszagondolva, elemezve az eseményeket, az alábbi konzekvenciákat vontam le. Ha újra tekerhetném az egészet, akkor…ugyan így mennék. Mert akkor és ott, így kellett mennem. Mert erről szól a verseny. A VERSENYRŐL. És én versenyzőnek tartom magam. (ha már egyszer versenyzek)
(A pulzusgörbét nézve, azért van egy hirtelen kiugrás abban a kanyarban! :DDD)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:35:00 | 15.3 | 02:17 | 26.23 | 250 | 0 | 0 | 0 | 0 |
pontokra nem tartok igényt, de ha sörre be lehet váltani okés :-)
remélem én is összefutunk valahol, mert látom mész rendesen hétvégente...
egyébként sokkal jobb lenne Győr környékén laknunk, ha nem németeknél, sokkal kevesebbet kéne utaznom...
Hajráááááá!!!!!
Köszi Tomcsikám, nálad a pont! Remélem egyszer személyesen is összefutunk valahol!!
nagyember lettem idézgetnek :-)
Csabi...nevezzük ezt egy versenybalesetnek...sajnos minden triatlonos versenyen vannak bukások, biztos bicajversenyen is, mert ez a legveszélyesebb része...úszás-futás kevésbé gyors...nyilván gubanc bárhol előfordulhat...DE...ne a kanyarokban akarj gyorsnak lenni, főleg ha vizes az út...kigyorsításnál, emelkedőn, egyenesekben...nem vagyunk pengék...egyszerű igyekvők vagyunk...
Örülök szerencsésen megúsztad...
Ja és találtam egy szösszenetet, ezt egy másik versenyem után kaptam :))
Gratula! :)
Ügyesen tudsz esni, ill menteni a helyzetet. Jó, hogy nem történt nagyobb baj.
Lesz még lehetőség revansra, te kis szószátyár :) Gratu !
Pedig még nem is vadultam! :DDD
ésszel Csabi...nem ebből élsz, nem kell kórházban kikötni...főleg ha ismered a pályát...az anyagi vonzatáról nem is beszélve...
szintes pálya volt...
Gratulálok Versenyző :-)
Köszi Beni! Úszásból tényleg elkelne egy kis korrepetálás. :) De majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő...
Pepe idofutam?! :-) lassan indulhatsz triatlonba is ! Ha gond van az uszkaval ... Delfin felnott uszast tudom javasolni kedd csut este satrasba ! :-) :-)
csabipontkom 3159 napja
Költözzetek ide, aztán járhatunk együtt futni sörözni! :)
Esetleg nov 7 Velence?