Edzésleírás
IX. BIOMED tó kerülő futás Palotáson a Futapest rendezésében.
Mostanában sok problémám volt. Főleg a lábam került rossz állapotban. Folyamatosan fájlt, ezért gyakorlatilag teljesen vissza vettem a futó terhelésből mind a km-ből mind pedig a sebességből. Inkább erősíttetem és nyújtottam. Ennek lassan meglett a hatása láb fájások elmúltak és a futó mozgásom is egyre jobb lett.
Így érkeztem a Palotási futáshoz. Gyakorlatilag a héten kezdtem el hosszabban futni.
Pálya gyakorlatilag tempó pálya már, ha száraz az idő :) a rövidebb emelkedőket leszámítva.
A héten végig eső volt így semmi jóra nem számítottam. A bemelegítéskor már látszott csúszód vizes dagonyára lehet számítani. Az eleje gyakorlatilag egy gyors tempó lett.(Bírtam. :) ) A csúszós köves talajon visszavettem. 4 km-nél rövid megállás víz vétel miatt. Akik elmentek mellettem azokat lazán visszaelőztem és sikerült befogni eddig előttem haladot is. A tó másik felén már nem érdekelt a dagonya az előttem pipiskedők mellett egyszerűen elmentem. Igyekeztem tartalékolni, mert meglepetés sejtettem. 8 km-nél víz vétel és gél. Néztem az előttem haladokat a messzebb lévők lassan haladtak. Nem értettem, de amit bent voltam a szántó földön minden világos lett. Bokáig csúszos sár amit meg megszántóttak. Egy kicsit nehezen alkalmazkodtam sajnos itt visszaesett a tempót 2 km-n keresztül, de aztán rendeztem magam és egyre jobban ment. A vége ismét laza 4:30-as száguldás. Az utolsó 30m-ren egy fiatal srác lesprintel. Megpróbáltam a tempót felvenni, de elszoktam tőle.
Az eredményem rosszabb mint a tavalyi, de mindent együttve nagyon elégedett vagyok.
A végén beálltam egy kis mérésre
kb. 5 perc elteltével vérnyomás 115/70 pulzus 83. A két kezem egyforma szorító erővel rendelkezik. Védőnők szerint tökéletes az állapotban vagyok.
Összesítve: 71. korcsoport 9.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:07:12 | 12.6 | 05:20 | 11.25 | 50 | 0 | 0 | 0 |
Aki ilyen határozottan és okosan készíti fel magát egy versenyre, az csakis jó állapotban lehet ! Néha vannak gondok, de remekül helyre állítod őket. Gratulálok !
tomcsi 3135 napja
ne legyél már ilyen görcsös...még ha egyformán elosztod mindkét oldaladra... :-)
futottál-szenvedtél-nem sérültél meg-jól esett...mi kell még?
Gratulálok!