Edzésleírás
Minimalista tervvel mentem, ami 50 km volt. A felkészülésem alapján úgy voltam vele, hogy ennyinek sikerülnie kell még négykézláb mászva is. Erőt adott a barátok biztatása a verseny előtt, és alatt! A szpíker a verseny rajtja előtt a rajtvonalhoz szólította az első ultrásokat, köztük engemet is. Így a mezőny elejéről kezdtem a versenyt. Persze a "boxutca" végén lehúzódtam, menjenek csak a gyorsabb futók nyugodtan. Gond nélkül pörögtek a körök. A félmaratoni és a maratoni részidőm is jó volt, futottam már rosszabb időket is. 5 óra 17 perckor léptem át a bűvös 50-et. És még simán tudtam futni, fizikálisan és mentálisan teljesen jól voltam. Osztottam, szoroztam, hogy mennyire is elég még a hátralévő 43 perc. Még egy 5 km lazán, belehalás nélkül elérhető. És elértem, de még mindig volt idő a lefújásig. Az órám szerint túlhaladtam az 56 kilin is. 50 km ig a jól bevált metódussal frissítettem. (5-ös kiliknél sókeverék + víz, minden 10-nél gél + víz. Néha egy darab banán, vagy valami sós rágcsálni való.) 50 után minden körön ittam és ettem ami épp a kezembe akadt az asztalról. Külön köszönöm Kálmánnak a frissítésemhez nyújtott segítséget!
Jó verseny volt, s a szervezetem is jól tolerálta ezt a fajta terhelést. Most már tudom mire számíthatok legközelebb. :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:00:00 | 55.42 | 06:30 | 9.24 | 0 | 0 | 0 | 150 |
Hááát, ezt nagyon jó volt olvasni! Főleg az utolsó mondatot! :-)) Gratulálok!!!
Szép teljesítmény, gratulálok!
Kálmán üzeni, hogy szívesen :-)
Én meg írásban is gratulálok.
Jövőre reméljük a két verseny nem esik egybe. Ugyanis szeretnék visszatérni Velencére... ;-) Egi Csabi, jó voltál!
picikata 3082 napja
Első nekifutásra.....nem semmi.....! :)
Gratulálok Csabi!
(...sajna füstbe ment a tervem, nem tudtam ott lenni Velencén... ) :( :(