Skam futás

2010.05.21 Péntek, 17:43:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

00:36:11

Távolság

5.2 km

Tempó

06:58 p/km (8.62 km/h)

Edzésleírás

No ez jó volt már végre, bár nehezen indultam. Először 2 óra körül akartam, csak rájöttem, hogy inkább éhes vagyok, ezért ettem, hiszen az sem rossz dolog, sőt. Node ettől kitolódott a futás ideje 4 órára. 4-kor nem volt kedvem futni, inkább leszaladtam a sarki boltba, és miután 10 perc múlva hazaértem, leszakadt az ég. Ha már így alakult, ettem egy kicsit, szántam időt az emésztésre, megjavult az idő és fél 6 körül visszatért a futókedvem. Hát így történt.

A futás jólesett, de nem bántam azért, ha a kereszteződésekben meg kellett állni az autók miatt.
Olvastam egy könyvet délelőtt, azon gondolkodtam, az is jó volt. Konkrétan az a kérdés (amit most talán nem is tudok teljesen jól leírni), hogy azért alakul-e az ember élete úgy, ahogy (és nem feltétlenül a legjobban), hogy egy későbbi esemény (ami viszont nagyon jó lenne) megtörténjen. Eddig kevésbé hittem az ilyesmiben, de mondjuk sok mindent megmagyarázna. Valamint könnyebb lenne elfogadni a múltat és elindulni előre.

No, elég a filozófiából, megyek inkább enni, mer' ide vezet a tápanyaghiány. :) 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:36:11 5.2 06:58 8.62 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

Amatőr képe

Amatőr 5140 napja

A sok gondolkodás biztos megárt... tapasztalat... :))

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!