Régóta terveztem már ezt, - futások alatt, és sokszor máskor is, elkalandoztam gondolatban: kellene valami, amire mondhatom, - na, ezt megcsinálom.

Az okt. 23.-24. jó választás, gyerekeknek szünet, hosszú hétvége, az utak forgalommentesek, időjárás remek, és a kísérő/támogató segítséget feleségem vállalta. Célom a teljesítés volt, az idővel nincs gondom, ráérek.

0-50km (Duna part, Tass, Kunszentmiklós, Kunadacs, Kerekegyháza)

Bruttó idő: 05:57:22 Futóidő: 4:58:48 Pihenőidő: 58:34

Minden szépen, rendben bepakolva, indulunk (Kecskemétről) autóval a Duna-partra. Fiunk is kísért/segített így hármasban nézelődtünk, csodálkoztunk a tájban. A tájról annyit: síkság, 3-4 kisebb település, a többi 10% puszta, megszámlálhatatlan birkacsordákkal és 60% erdő, és megannyi természetvédelmi terület.

 Az erdős szakasz közepén a kocsink elé sétált 2-3 kutyából álló falka. Az arra járó kocsiktól sem riadtak, nekünk kellett kerülgetni őket. Nagyon méretesek voltak és amolyan vadkutyáknak néztük őket. Belegondoltam, nekem errefelé kell majd futnom… Zzzzzz. Megesznek egészbe…

Az út többi részén semmi gond. Megérkeztünk a kiinduló pontra. Én már kétszer voltam ott, és kinéztem az indulópontot. Lépcsőlejáró vezet a Dunához, lementünk és kicsit nézelődtünk a panorámában. Feleségem csomagolt, fiunk dobálta a köveket a Dunába, én meg készülődtem és rajt.

Az idő kicsit hideg volt, szeles, így a téli hosszú nadrágomban futottam. Jól fogja a meleget/szelet, általában 10Celsius alatt már felveszem. Felsők, rétegesen. Próbáltam lassan futni, de akkora volt az örömöm, hogy nem ment. 5:30 körüli km-ek voltak. Kb. 25-30 km-nél 6:00, azután jött a belassulás.

Kocsikkal, forgalommal nem találkoztam, juhászokkal inkább. Gondoltam a juhászkutyák nagyon tanultak és nem fognak bántani. Persze szelídek is (ha csak nem füttyent a gazdi ugye). Rengeteg birkát láttam, belesimultak a tájba. Napot/árnyékot nem láttam felhős égbolt, semmi eső. A frissítésekről segítőim gondoskodtak lelkesen, jókedvűen, Fiunk persze számgépezett, meg jókat nevetgéltek. Látták mikor fáradok, és csak bokázok. Vicces lehet kívülállóként látni fáradt futót (nem is értem milyen lehet). A frissítések közti időket feleségem kihasználta: vizsgadolgozatát állította/tervezte össze, - tanult, ahogy tudott.

Fél távnál megálltunk egy horgász tavi vendégváró kocsmába. Cigarettafüst, bömbölő zenegép „csillagfényes éjszakán (katonaságnál nekünk ilyesmi volt a puskadal) lakodalmas ritmusban” A pultnál részeg apa részeg fiával - énekeltek a zenegéppel. A játékgépbe meg tántorgó fickó dugdossa az ezreseket (én nem is tudtam, hogy már papírpénzt is elfogad?) Nemzeti Ünnep… Azért örültünk a wc-nek, feleségem kávézhatott, fiunk csipszelhetett, én meg forró teát ihattam végre.  Ez jólesett, és erőre kaptam.

Következő szakasz a hosszú erdő. Itt szóltam, hogy ne hagyjanak magamra, legalább legyen látótávolság a kóbor kutyák miatt. Eleinte 2-3 km-re parkoltak előttem, aztán beértem Őket, ha kell, bármit adnak. Aztán megint elzúznak mellettem és ismét magam vagyok és a természet. Na, a kóborkutyás szakaszhoz érve előjön egy tündérke kis cuki kutyus, barátságosan csóválja a farkát, jönne elém, - aztán hirtelen elporzik, ijedten. Rájött, Ő jobban megijedt. Mögöttem a kocsiból nevettek mi lesz… Fiunk imádja az ilyen kutyusokat, próbált is vele kommunikálni. Ahogy továbbjutunk, visszanézek, és látom az erdőből előjöttek azok az óriások, akik korábban „feltartottak”. Megnyugodtam, a kritikus szakaszt túléltem.

Egy földút leágazáson eltűntek kísérőim - néztem is mit keresnek arrafelé. Csak azt láttam a kocsi megáll és a fiam szál ki boldogan integetve (hallótávolságon kívül voltak). Kocsit vezetett. Elméletben megtanítottam már, a gyakorlatról így sajnos lemaradtam. Na persze az a 10 méter semmi, és jó néhányszor le is fulladt, de akkor is… még 14 éves sincs. Anyuka persze vigyázta.

Aztán már egyre nehezebben ment a futás, egyre többször kellett pihennem, de fel nem adtam. Valójában a fáradtság bennem volt, de nem éreztem olyan sérülést, amitől fel kellet volna adnom. Az utolsó km-en még vágtáztam is… Beszálltam a kocsiba és tűztünk haza. Lányunk, otthon, megcsinálta az „ebédünket” délután, belakva, tusolás, pihenés, regenerálódás… és még csak féltávnál vagyok, a következő nap nehezebb lesz. Menni, felállni alig bírtam, de reggelre jobb lesz. Így lett. Két vízhólyag, az egyik köröm alatti. Megint leesik majd.

50-101km (Kerekegyházától, Hetényegyháza, Kecskemét, Szentkirály, Tiszakécske Szabadstrand)

Bruttó idő: 07:33:24 Futóidő: 5:40:25 Pihenőidő: 1:52:59

A tájról: sík terület, kisebb-nagyobb települések, zsúfolt ipari mennyiségű forgalom és zaj, nem ajánlott futó-útvonal.

Reggeli ébredés, lábaim kipihentek, csak a körmeim érzékenyek.

Lemegyek a sarki boltban vásárolni, csak ott veszem észre, otthon hagytam a pénzemet. A garázsból is felvittem volna gps-t, hogy belerakjam feleségemnek az útvonalat, persze ismételnem kellett a le-föl járatot (mégegyszer). A gyermekeink otthon maradtak, csak kettesben indultunk volna a kocsival – persze vissza kellett fordulnunk (harmadszor), a telefont és az órámat otthon hagytam. Kecskemétet elhagyva vettem észre, a tartalék pólókat/rövidnadrágot otthon hagytuk, de már nem fordultunk vissza. Enyhén szólva is szétszórt voltam, nem igazán kezdődött szervezetten a napunk. Sebaj.

Reggel még hideg volt, de kezdett szépen sütni a nap, melegszik a levegő, és a házunk előtt fogok elfutni – majd legalább felszaladok átöltözni, ha nagy meleg lesz. 15 km után elértem otthonunkat, feljöttem tusolni/átöltözni és kajálni. Hátra volt még kb. 36 km, indultam tovább.

A városból kiérve már meleg volt, és jött a 44-es út. Csak néhány km-t kell megtennem a letérőig. Azért még annyit, hogy a 44-es út néhány szakaszát halálszakasznak nevezik, ebből azért érthető az iszonyat forgalom. Jobb fülem az állandó forgalomtól kezdett fájni. Balról pedig éppen a reptér jutott, szerencsére nem volt repülés. A szemüvegem jó szolgálatot tett a felkavart útporral szemben. Szinte testcseleznem kellett a kamionok légörvényeivel – be ne szippantsanak. Az útról 2-3 km után letértem egy szűkebb, de lényegesen hosszabb útra. Csökkent a forgalom, viszont szűkült a keresztmetszet. Az úgy nézett ki, hogy van két kamion és egy futó, aki az útra még fér – szerintem. És jött a fáradtság, meg a nyomvályús út. Ha senki nem jött, használhattam a keréknyomot, de ha mégis – kiszorultam. Figyelnem kellett, az útszél nagyon hullámos volt, párszor a térdem benyilallt és csuklott össze-vissza. Már csak 15-20 km a Tisza part… Szerencsémre sérülés sem jött, csak a szokásos fáradtság…

Begyűrtem magam Tiszakécskére, és már ott is voltam a célegyenesben. A gáton már várt feleségem. Kicsit elidőztünk a parton, és fordultunk vissza. Szép volt a Tisza part…

Köszönöm családomnak megértő türelmüket, támogatásukat, segítségüket…

Alighanem ezt a két napot soha nem felejtem, ha arra az útvonalra járok, lesz mire emlékeznem…