A Veitsch hegyi futóversenyen érdekes élmények értek. Kiderült, hogy egy laza maratoni felkészülés (havi max. 200 km, januártól számolva, amelyben két maraton volt és még talán 4 30 km feletti futás) elegendő egy 7 órás alacsonyabb intenzitású, kellemes futásra.

Már a maratoni felkészülést sem értettem. Mindkét esetben verseny előtt egy hónappal kaptam észbe és akkor volt pár hosszabb és pár lendületesebb futás, amiből a második pályán majdnem PB-t futottam, de úgy, hogy nem készültem ki tőle. Mondhatjuk, hogy nem túl erős a maratoni PB-m, de akkor is :P...

Az az érzésem, hogy nem muszáj "túlságosan sokat" futni. Okosan kell futni és abból is kijönnek szép és viszonylag eredményes futások, abból is meg tudom valósítani a céljaimat.

Azt azért hozzáteszem, hogy nem szeretnék magamnak "nagy eredményeket". 1-2 dolgot céloztam meg korábban, rövidebb-hosszabbakat, azokat szeretném elérni az évek során - időtől, motivációtól füg, mikor, melyiket. Túlságosan sok másik sport foglalkoztat a futás mellett, így nem fogok már sokat futni. Nem szoktam különösebben visszatérni sem 1-1 versenyre, amikor annyi szép hely vár még...

Talán nem szabad túl sokat versenyeznem sem. Család, párkapcsolat, barátok, keresztgyerekek, színház, mozi, hamar megtelik a hétvége. Ha azonban havonta egy hétvégét futóversenyen töltök, "harapós", motivált  vagyok, átgondoltan futok.

Sajnálom néha, hogy nem tudok többet edzéselméletről, így a megérzések maradnak :). Várom a hozzászólásokat is :).

Andrea találta ki, persze én is kíváncsi voltam... 36 fok, 65% páratartalom. Sokan vagyunk a szobában. Bejön az oktató és nekilátunk.

Pörgős egymásutánban következnek a gyakorlatok - nehéz követni, így is, hogy némelyiket ismerem korábbról. Nem tartjuk ki sokáig a pózokat, számomra kicsit gyors a menet.

Eleinte könnyebb, majd egyre bonyolultabb elemek, ezeket már nem tudom megcsinálni. Szemlélődöm. Végül is, nem a bonyolultság a lényeg, hanem az, hogy arra figyeljek, amit éppen csinálok, az adott póz harmonikus végrehajtása. A szellemiség a lényeg és a két óra gyakorlás alatt ezzel vajmi keveset foglalkozunk. Nem kezdő órára jöttünk, az igaz. A végére eldöntöm, hogy nekem elég a szobahőmérsékletű terem és a tömeg miatt legközelebb inkább máshol próbálkozom.

...

Két nap múlva, futáskor, egy-két helyen érzem az izmaim, ízületeim, de a lábam összességében csodálatosan könnyű. Ezt megjegyzem, ilyet nem éreztem még.

...

Éveken keresztül próbálgattam különböző jógaórákat, otthoni gyakorlást, de még nem állt össze bennem, hogyan lesz az én utam ebben. Annyit látok, hogy lesz. Vagy már most is van.

Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb… nézem a fákat. Felhős az ég. Erős a szél. Haladok azért. Nicsak, kacsamama vezeti három pelyhes kicsinyét -  milyen aprók még… mellettem többen elhúznak: idős bácsik köszönnek oda, 10-12 éves gyerekek előznek meg könnyedén.

Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb… az út kanyarodik, vajon mi lehet a kanyar után? Továbbmegyek. Mindig tovább. Mindig egy kanyarral tovább. Az egyik kanyar után jobbra tartok – erős szél fogad a nyitott szakaszon. Rossz választás volt, ismét balra fordulok.

Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb… Meglepően jól bírom. Kezdek kicsit megéhezni, mígnem az egyik kanyar után megpillantom Szentendrét. Mosoly. Fordulok, visszaindulok…

Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb… most már könnyedén haladok. Egészen a Megyeri hídig.

Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb… két és fél óra, egyes kajakban. Először J.