Mindjárt 56 órája, hogy sikeresen lefutottam az Első Maratonom. Igy nagy betűvel.
A Segesvár - Medgyes útszakaszon ( a14-es főúton...) nem volt sűrű a forgalom május 18-án 10 óra után. Ám annál nagyobb volt a közútirendörség+mentőkocsik jelenléte. Felügyeltek, segitették az ötvennél nem sokkal  nagyobb számú "futóhad"-at. Az első lépések Segesvár központjához közel indultak, végig a városból kivezető fő útvonalon. Rövid kaptató után, a hosszan kigyózó futósor rákanyarodott a Medgyes felé vezető főútra. Itt szinte repültem-szálltam, jól éreztem magam, nyugis volt a légzésem is: hajtott a verseny-drukk. Mikor nekivágtam az első "kaptatónak" , ami "emberpróbálóként" volt beharangozva, jött is egy kilóméterkő, pillantás az órára - a pulzus 165. A nagy mumusnak beharangozott emelkedő végül 1 kili után véget ért(5:40), s én a Hargitára gondoltam...:). A Hungary feliratú zöld Herbalife-os poló elkezdte hatását - sorstársak szólitottak meg, hogy Magyarországról vagyok? - én feleltem Nekik saját anyanyelvükön, ami mégnagyobb szimpátiát eredményezett, s amint újságoltam, hogy nekem ez az első maraton - jöttek a tanácsok/biztatások. Egész jól elvoltam az első 10 kilin - ám mikor rápillantottam az órámra - dörzsöltem a szemem is, de annyi volt: 45 perc/172 -es pulzus. Soha ilyen ritmust nem repesztettem amióta futok... Jöttek az emelkedők, én nyeltem őket, hála a Hargitának, cserélődtek az útitársak, egy icirit mintha csodálkoztak is volna, én meg haladtam, jól éreztem magam, 15 kilinél sima vizzel frissitettem. A 20 kili - 1:32/175 pulzus, elgondolkoztatott: Még edzésen soha nem volt 1:45-50 -nél jobb időm. S az emelkedők pedig mindig akkor jöttek mikor én eldöntöttem - lassabbra fogom a tempót. Tán igy jobb is volt, mert 25-nél nagyon kerestem a levegőt - egyből bekattant: a Fal. Jött is Őkegyelme, ólom került a cipőimbe, lábaimba, mintha a tüdőm is összezsugorodott volna... Nyeltem a gélt, ittam a vizet, mikor már elszakadt minden bennem - hát gyalogoltam egy rövidet, ránéztem az órámra, megnyugtattam magam: van a 4 óráig bővivel és nekiiramodtam. Ez igy ment a 40. kiliig - szerencsémre volt alkalmam frissiteni megfelelően, volt vizes szivacs is - ám itt már csak a cél lebegett előttem. Néha úgy tünt kicsúszom a 4 órából, de haladtam komotosan. S mikor lelkileg összekapartam magam - és vitézkedő finis terveztem - izomgörcs köszöntött. Szerencsére nyugisan reagáltam, megtaláltam az oldó-mozgásokat, még szaladva is, s igaz nagyon lassúra csökkent a sebességem de már 900m-t irtak az útra. Hogy milyen hosszú tud lenni 100m?! És beporoszkáltam... Jól esett a taps, az ismerős útitársak fogadtatása. Ittam, ittam, ittam...

Boldog voltam!  S mikor már éledeztem - máris a tapasztalatok feldolgozásának "üzemmódba" kapcsoltam...

Jó verseny volt. Nem nyugati szinvonalú, de szép környezet, a szervezők igyekezete - az alig 4 óra alatt létrejött ismeretségek - megérte. Ide még visszajövök.
 

58 óra még a startig...  A mai edzés végül is megnyugtatott: van bennem annyi kili, hogy becsülettel lefussam azt a bizonyos 42 kilit, még akkor is ha eléggé dimbes-dombos az útszakasz.  Igen: 3:58 szerintem nem 1 csúcs, ám most nem az idő a fontos, hanem az  az érzés, hogy karöltve az izületeimmel-izmaimmal-agysejtjeimmel és persz nem utolsó sorban: a szivemmel egyetemben felkiállthatunk: Győztünk!
Még 58 óra készülés, olvasás, tervezgetés: figyelembe véve a pályáról gyüjtött infokat, az első 10 kili emberpróbálóként van beharangozva, a többivel meg úgy vagyok, hogy bizom az "útitársaimban" (sziv-izület-izom-agy) meg a pulzusmérő órámban... Jó lenne 1 mosolygos célfoto