Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 925 616 km-t sportoltatok
Egészséges életmód

Első félmaratonom

anesth | 2009-05-16 19:28:38 | 5 hozzászólás

Már csütörtöktől Balatonfüreden voltam munkámból kifolyólag, így szombaton reggel nem kellett messziről Siófokra utaznom. Reggel 6-kor felébredtünk a szállodába és útnak indultunk Lacával Siófokra. Tihanytól komppal mentünk át Szántódra, ahol már várt minket egy nagyszerű csapat: Renáta, Levi, Kopi60 és Steve71. Motorral, autóval. Nagyon megörültünk egymásnak. Bemutatkozás, majd indulás Siófokra most már együtt. Kissé hosszas parkolóhely keresése után elmentünk a nevezéshez, chipfelvételhez, ellenőrzéshez, majd átöltözés. Utána vissza a rajtterületre, ahol megismertem újabb kedves, remek sporttársakat: Rita 34, Mariann, Bubu, Mjoci személyében. 10 órakor rajt következett.

Eldöntöttem, hogy megpróbálom egyenletes , lassú tempóban végigfutni.Így is volt, hisz én voltam 2 km után az utolsó. :-) Az első 7 km ment simán, a második kezdett nehezedni, de a frissítésekre nagyon figyeltem, így az is meglett. Ezek után következett a holtpont 16 km után. Itt elfogyott a vizem is, de pont jött mjoci és kaptam tőle egy kis energiaitalt. Köszönöm. Ez a frissítőig, 17,5 km-ig kitartott, s ott újratölt, 2 pohár víz magamra zutty, banán betol szájba, s kaptam egy sportszeletet, amit szép lassan fogyasztottam el menetközben. Innen már nagyon nehéz volt minden méter. Nehezen jött a 4 km-es tábla után az 5. Nagyon. Aztán a 6.-hoz közeledvén megláttam szemből Kopi60 sporttársunkat jönni. Ő segíteni jött lelkileg. Nyomta a szöveget, hogy ne a fájdalomra figyeljek, de én válaszolgatni sem bírtam már. ...de néha 1-1 mosoly még így is jött tőlem. Aztán 2 óra 38 perc után célbaérkeztem. Nagyon elfáradtak a lábaim.

Le kell fogynom pár kilót, hogy jobb időket tudjak futni. Itt most a távolság volt a lényeg, de legközelebb az időn kell sokat javítani.

Tésztaparti, közös fénykép, majd autókhoz, motorhoz átöltözés, búcsúzás és hazautazás következett.

Sajnálom, hogy rövid időt tölthettünk a Sporikkal, de nagyon boldog vagyok, hogy találkoztunk!

 

5 hozzászólás

steve71 5698 napja
steve71 képe
Kár,hogy csak kevés időt tudtunk együtt tölteni,de nagyon örülünk,hogy találkoztunk.
kopi60 5698 napja
kopi60 képe
Csatlakozom  Steve71 sporihoz....
Bozót 5698 napja
Bozót képe
"Sajnálom, hogy rövid időt tölthettünk a Sporikkal,"
Ezért jók az ultrafutások :)))))))))))))))

  Gratulálok az első félmaratonodhoz és kívánok még nagyon sok hasonlót, meg még jobbat!
Eliean 5698 napja
Eliean képe
Gratula az első félmaratonhoz! :)
További jó edzéseket és jó hangulatú versenyeket! :)
PicilányVicky 5697 napja
PicilányVicky képe
gratulálok az első félmaratonodhoz,ami ilyen terepen,ilyen időben,ilyen helyen,ilyen szervezés mellett fantasztikus :)
remélem ha lesz legközelebb görkoris rész is,akkor találkozunk Mi is :)
de lehet,hogy elgurultam ám melletted is és kinyögtem egy olyat,hogy "hajrá" :)
ügyi voltál nagyon :) minden kezdet nehéz :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (2 bejegyzés)
2007-02 hó (1 bejegyzés)
2007-01 hó (2 bejegyzés)
2006-12 hó (2 bejegyzés)
2006-11 hó (5 bejegyzés)
2006-10 hó (7 bejegyzés)
2006-09 hó (10 bejegyzés)
2006-08 hó (8 bejegyzés)