Az ötlet
A tábor helyszínéhez az ötlet kán és SWAT kollégától származik, még áprilisból. Aztán jött a K&H váltó, és ott többen noszogattak minket, hogy kell egy edzőtábor. Így telefonáltam párat, írtam pár fórum hozzászólást, és máris ott voltunk a sűrűjében, 15 jelentkezővel a nyakunkon, meg a lefoglalt szállásokkal. Huhhh..

A ház
A Fényespusztai Pihenőház az erdőben bújik meg, egy gyönyörű kerttel körülvéve. Háziállat állománya jelentős, madarak, kutyák, békák és lódarazsak minden mennyiségben. És ehhez mi még néhány Malacot is hozzátettünk.. Házigazdáink nem lepődtek meg kívánságainkon, és lelkesen kerestek nekünk amit kértünk: tájfutó térképet a hegyi futásokhoz vagy éppen összeszabdalható képeket a váltóversenyhez.

A szobák
Megérkeztünk csütörtök délben, és kiderült, kicsit változtatnunk kell a szépen megtervezett szobabeosztásokon, mert 3- és 4-ágyasok helyett 2- és 4-ágyasokat kaptunk. Így kicsit „aludj-ahol-szeretnél" módszerrel helyeztük el az érkezőket, azért úgy tűnt, mindenki megtalálta a helyét.

A kaja
Eleinte csak a vacsorákat főztük együtt, de ez a tábor vége felé átment teljes panzióba, közös ebéd, sőt vasárnap még reggeli is (bundáskenyér, nyammmm) várta a megfáradt sporttársakat, amiért nagy köszönet illeti a konyhában tüsténkedőket! Szuper volt, ahogy a fárasztó tekerés vagy futás végén besétáltunk az ebédlőbe és már éreztük is a konyhából átszűrődő kajaillatot.

Galyatető
Első nap egy laza 10 kilis felderítő erdőfutással kezdtünk, majd pénteken már nem lacafacáztunk, durr bele Galyatető! Zilaci biztos keze mutatta az irányt, így tájékozódni nem kellett, csak futni-mászni és persze gyönyörködni a tájban, ezt pedig lelkesen meg is tettük. Nekem meglepően jól mentek az emelkedők, élveztem az ismeretlen terepet és mindent megfutottam amit csak a dőlésszög és a pulzusom lehetővé tett. Szuper érzés volt a végén kibukkanni a tetőn :o) Galyatetőn alapos frissítéssel lendítettük fel a büfé forgalmát, bevártuk a bringával érkező Vikit, gyors csapatfotó és indultunk is lefelé. Illetve mi azt hittük, hogy ha már idáig végig felfelé másztunk, akkor innentől lefelé fogunk haladni. De nem a mi kezünkben volt a térkép :o) így azért belecsempésződött a hazafelé útvonalba a Csóri-réti víztároló (gyönyörű), a kilátó (már elbontották, khm...) és a Mátra-nyereg is, mindez nem kevés szinttel. Hazaérkezvén pedig fogadtuk az utolsó táborlakókat - és persze a várva várt egybemuffint.

Váltóverseny
Délután egy játékos váltóverseny következett, a háztól 1,1 km-re egy lejtő alján elhelyezett képdarabkákat kellett a csapattársaknak egymást váltva felhozni, és a végén a darabokból egy képet összerakni. Fantasztikus tempókat futott mindenki, győzelmünket azt hiszem csak annak köszönhettük, hogy Katka férje az utolsó pillantban visszaért a táborba, és beugrott segíteni hozzánk. Örültem nagyon a 11 perces időmnek, és döbbenten néztem a gyorslábú fiúk 7-8 perc körüli eredményeit. A fődíj pedig finom volt :o)

Kékestető
A következő nap pedig a Kékesé volt. Erről majd valamelyik futótárs számol be, mert a Gépház Milanthis kollégval együtt a bringás változatra szavazott. Eleinte az izomlázas combok tiltakoztak a folyamatos emelkedők ellen, de kitartottunk. A Vörösmarty turistaháznál megtudtuk, hogy ha odabent felmostak, akkor bizony idekint szomjan marad a fáradt turista, mert a padlónak száradnia kell és kész.. Azért végül kaptunk inni, és a kis TV-ből épp meghallottuk, örültünk, hogy Parti Andris a 23. helyen teker.

Ezután dupla energiával ültem vissza a nyeregbe. Milanthis menet közben megmutogatta, merre mennek a hosszabb és rövidebb távú bringás versenyek a tetőre, én meg persze egyből odaképzeltem magam a maraton kellős közepébe, ahogy kemény 5 km/h-val repesztek fölfelé.. Csak az a gonosz nyíl idegesített a kilométerórámon, ami mintha végig azt mondogatta volna „ejnye, de lajhár módra tekersz, tessék már gyorsítani".

Felértünk, hálisten a nap is kisütött, mi pedig békésen kávéztunk-napoztunk, és vártuk a futókat. Mint kiderült, ők is minket vártak már egy ideje, csak párszáz méterrel arrébb.. Sebaj, azért végül összejött a csapatkép a kövön, és jöhetett a száguldás legelé. Annyit mondanék csak, 47km/h :o))) és én voltam hármunk közül a leglassabb. Pillanatok alatt hazaértünk, és már épp kezdtünk szemezni a lecsóval, mire befutottak a többiek is.

Futóiskola
Sajna a feléről lemaradtam konyai teendők miatt, de így is élvezetes volt 20 év után újra ilyet csinálni. Az agy még emlékezett a mozgásra, a lábak kicsit rozsdásan mozogtak már. A felfestéseken jót szórakoztam :o) Úgy láttam, a csapat nagyon élvezte!  Este remek hangulatban kártyáztunk (svindli!!), Vikiék pedig a zenei aláfestésről gondoskodtak.

Patakfutás
Utolsó éjszaka végig esett az eső. Sőt, még reggel is, amikor a bátor jelentkezők Zilaci után belevetették magukat a sáros-csúszkálós erdőbe. Utólag is elnézést kérek mindenkitől, hogy az első alig-vizes patakérintés után a „Csak ennyit tudsz, Laci?" mondat csúszott ki a számon. Mert innentől bedurvultunk, és kiderült, hogy tud ő többet is, ha mi bírjuk. Jött tehát a PATAK, amiben a bátrabbak térdig, én csak bokáig gázolva futottam. Rájöttem, patakba lépni csak először nehéz, onnatól, hogy egyszer elmerültél, már egy nagy buli az egész. Nekem a gyerekkori pocsolyázás-fröcskölés felszabadult örömét idézte fel a patakjárás, és az is csak kifelé mászva jutott eszembe, hogy a cipőm talpában ott figyel a chip és reméltem, hogy tényleg vízálló. Hazafelé az utolsó kilométeren megszavaztuk, ki kapja meg a legsárosabb futó fődíját. Többen jelentkeztek, hogy ők a díj kedvéért beledagonyáznának még egy pár pocsolyába, de a szándékos sarazódás nem volt engedélyezett, így a versenyt Tiavirág nyerte, a „nyújtott-testű-patakban-elfekvés" című produkció közben elszenvedett koszolódásával.

Indulás haza
Már csak a gyors kimosakodás és a konyhában megmaradt kaja készletek baráti elosztása volt hátra, valamint az éhesebb táborlakók még egy utolsó közös ebédre megálltak a közeli étteremben. És utána irány haza.

Köszi
Mindenkinek szeretném megköszönni - aki az ötletet adta, aki edzést vezetett, aki bevásárolt, aki fát vágott, aki főzött, aki mosogatott, aki sütit hozott, aki szuper zenét csinált, aki bátran énekelt, aki lefoglalta a kutyát, aki bevárta a lassú bringás társakat, aki utolsó csepp erejéig futott a csapatért a váltóversenyen, aki feljött a csapattal Kékesre, Galyára és persze bele a patakba is. Köszönöm nektek, hogy ez ilyen jó lett.

(Képek az albumomban. Jöhet a többi beszámoló is!!!)