Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 925 624 km-t sportoltatok
Utak, nem művek

Bartók, Balczó, JUhász Fecó ,Latinovits

Galamb | 2016-03-28 19:42:52 | 2 hozzászólás

" Egy barátom a minap bejelentette, hogy elege van, fogja a családját, és kimegy Amerikába. Azt mondta, nem akar egy olyan elveszett generáció lenni, mint a szüleink java része, akik tudták, hogy ez itt szar, de nem tudtak tenni ellene. Mi tudunk, amíg EU-s állampolgárok vagyunk, addig kell megoldanunk, hogy a gyerekeink ne egy ilyen acsarkodó, idegent és egymást gyűlölő, kilátástalan és nemzetközi szinten vállalhatatlan világban nőjenek fel. Én már szégyellem, hogy magyar vagyok. Mondj egy nevet, aki miatt még érdemes magyarnak lenni?

- Bartók - vágtam rá, magam is meglepődtem, milyen gyorsan.

- Oké, Bartókot fogok hallgatni a repülőúton – mondta, és tényleg elment.

Bartók-szakértő persze nem lett belőlem. De amióta többször hallottam a Kékszakállút élőben, mint lemezről, meg az I. hegedűversenyt, meg a Concertót, meg az Allegro barbarót, meg néhány vonósnégyest, azóta tudom, amit Molnár Antal zenetörténész így fogalmazott meg: Bartók zenéje démoni és groteszk. Minden élet halálarca mutatkozik benne.  De hiszen nem is tévedtem olyan nagyot akkor, ott, hetedik osztályban. Bartók zenéje csúnya. Továbbra is félek tőle. Nem akarok felelni belőle. Hát ezért kellett engem fejbe durrantani?"

 

https://www.youtube.com/watch?v=aLXszvzNjyE

Kósa Ferenc - Küldetés (Balczó András) 1/10  

 

Latinovits Zoltán a magyarságról  

https://www.youtube.com/watch?v=w4wBcZ37kQA

  

Elment Cruyff

Galamb | 2016-03-24 14:23:31 | 10 hozzászólás

Amikor még szerettem(imádtam)  a focit, Cruyff volt egyik császár. Legendásak voltak a Holland-Német párviadalok. A németek vezére az "igazi császár", Beckenbauer volt. Beckenbauer győzött a fociban is és az életben is. Míg Johann fölment a felhők fölötti pázsitra focizni Eusébióval, Puskással és Besttel és a többiekkel, addig Franz ittmaradt az árnyékvilágban és hízik a megvesztegetési pénzek túlzott energia bevitelétől.

(Az igazat megvallva, akkoriban a hollandok voltak sokkal népszerűbbek -de én a németeknek drukkoltam,

Gerd Müller, Breitner és a többiek - nos ők voltak számomra az álomcsapat. )

De bizony Johann halála megdöbbentett. A rák.

Focizz békében Johann!   

Galamb találkozása egy kisistennel

Galamb | 2016-03-19 19:01:31 | 2 hozzászólás

Kavargó felhők, de se hó, se eső, az autók vidáman dübörögtek a nedves tél által mégjobban tönkrezúzott, szakadozott utakon.

Unalom, lassú tekerés. Egyszercsak az egyik erdei útrúl mellémkanyarodik egy kocogó valaki. Ismerősnek tünt. Bámultam - de bámult ő is. Az Animal sapkámat, és a friss csontbrigád hasszalagomat ( a lelógó Assault érdemjeggyel).

Én kb. 16-17-tel tekertem, ő könnyedén kocogott mellettem. És akkor megismertem! LANCE ARMSTRONG! Bringa Király! Egy kisisten! Király!  Felkiáltottam! és akkor felkiáltott ő is. Pacsiztunk. Ő meg az animalos cuccon lepődött meg. A nagy magyar pusztán ilyennel találkozni! Könnyes szemmel szép lassan elárulta. Kannállal tolta ő az epot, levesmérő kanállal a steroidot, testosteront, az inzulin, a növekedési hormonokat. De egyvalamit nem tudtak belőle kieszedni! Azt nem árulta el senkinek. Csak egy sorstársnak. Egy másik animálosnak. Nekem. Őt az Animal Mass tette naggyá! De én még rajta is túl fogok tenni, mert ő soha nem érte el a 1O2 kilót, én meg már annyi vagyok! Ez boldoggá tett és megnyugtatott. Nem is folytattam az edzést. Hazakanyarodtam. Jöhet a Giro és a Tour de France és a Vuelta! (Még utánam kiáltotta: "Tyson is azt evett meg Fedor is!"-és elviharzott a magyar pusztán. No akkor jövőre jöhet a box, utána meg az MMA!)

 

Yes - Fragile (1972) full album  

https://www.youtube.com/watch?v=87xx5pzHDlY

Csontbrigád -díjal kitüntetett triatlonos!

Galamb | 2016-03-15 16:37:49 | 5 hozzászólás

A Nemzetközi Kőműves Segédmunkások Szakszervezete március 14 alkalmából, hagyományteremtő szándékkal kitüntetéseket nem nyújtott át. Először a mindenki által ismeretlen Galamb Bagoly nem-kapta a díjat, amit a Szakszervezet 94%-os döntéssel itélt neki oda. (Nem tudott szavazni Tüskés Vanek, mert egy éjszakai haccacáré miatt az elmúlt napokat egy cellában tölti, ahonnan a szavazás enyhén szólva is bajos. Az akadályoztatás ténye forgott fel Wagner Úrnál is, akin áthullámzott a kocsmai söpredék elsöprő túlereje, így ő mostanában az intenzív osztályon delirál. Végül, de nem utolsósorban, nem tudott szavazni Fülig Jimmy, mert őt nem engedték leszállni a Radzeer cirkálóról Nizzában, azon egyszerű oknál fogva, hogy Mr. Fülig  ki van tiltva a Föld minden országából és így csak teljes titokban tartózkodhat a Földön.)

A kitüntetés indoklásában különösen fontos szerepet játszott az a tény, hogy Galamb Bagoly még soha nem fejezett be egy triatlon versenyt se, még egy marathont sem. ( Bizonytalan futó , uszó és bringa versenyeken célba jutott ugyan, de azokat, figyelembe véve az enyhítő körülményeket, nem vették figyelembe.

A kitüntetéshez hozzácsapták még az Animal Hasszalag rendet is, ugyanis Galamb Bagoly az egyetlen a Földön, aki a kilóméter gyűjtést , figyelembe véve a legújabb neuro-endokrin-immunológiai kutatások eredményeit, összekapcsolja a tömegnöveléssel. Nagy tetszést váltott ki az a tény, hogy a Hasszalagra ráakasztottak egy Assault szívet is, amolyan lógóként, mivel - mint azt az indoklásból megtudhatjuk, Galamb Bagoly elszánt fogyasztója eme szívzúzónak.

Nem maradhat említés nélkül, hogy az indoklásban bizony fontos szerepet játszottak a komondorok is, ugyanis a hortobágyi komondorok szövetsége kérésére megemlítésre került az a tény is, hogy Galamb Bagoly, madár létére feltünően nagy vonzalmat tanúsít eme bozontos-locskos élőlények iránt.

Az Ünnepség a Villa Negra edzőterem Kispipa termében nem-zajlott le. Nem jelent meg se a kitüntetett és nem jelentek meg a díjat át-nem-nyújtó tisztviselők sem. Ennek megfelelően minden flottul zajlott. A Bólya  Péter ( A veréb századik lépése)-díj át-nem nyújtása örök emléke lesz minden helyszínen tartózkodónak és azoknak is, akik a TV-ben nem nézték az esemény nem-közvetítését.

Csak így tovább Galamb Bagoly!Lovagoljon ki Perzsiából a hátadon a Halál!

(Eresszék szabadon Tüskés Vaneket!)

Fedor Emelianenko - Best There Ever Was  

https://www.youtube.com/watch?v=RZZDP3EZie4

 

 

  

Mi hív triatlonozni?

Galamb | 2016-03-13 20:07:58 | 6 hozzászólás

Előző (már/még nem kitörölt bejegyzésem)  zászlómon Heidegger nevével indult. Nos azt a zászlót még nem dobtam el -sőt még el se veszítettem, így vele folytatjuk.

Heidegger folyamatosan elemezte a létezőt, az embert, és a köztük lévő kapcsolatot. Ennek egy másik vetületét vizslatta a Was heißt denken?  kérdés során.

Nos ez nem azt jelenti ebben az esetben, hogy mit jelent gondolkozni, hanem arra játszik rá, hogy MI HÍV GONDOLKOZNI?

Esetünkben: MI HÍV TRIATLONOZNI?

Ahány ember, annyi válasz. Az egyiket a haverjai sodorják bele, a másikat az iskolás társai, harmadikat a divat, a negyedik kínjában esik neki.

Engem mi hív triatlonozni? Egyfelől kihívás. Nekem nagy kihívás, a korábbi nem túl sportszerű évtizedeim miatt, Nagy kihívás a mindig meglévő, és az idővel szaporodó túl-kilóim miatt. Szeretem benne a szabadságot - arra futok /bringázok amerre akarok (illetve amerre a kóbor kutyák engednek , illetve amerre a lábaim még elbírnak. ) Hív a csend. Edzőtermekben egyfelől gondolom dübörög a nem az én stílusom zene, és folyamatos lehet a fecsegés, dumcsizás. bringa közben nem kell beszélgetnem senkivel, és nem is hallom senki hangját.

Ez a válasz, ha a heideggeri mélységeket nézzük, akkor meglehetősen primitív.De most jelenleg ennyire fussa.

 https://www.youtube.com/watch?v=9nOd5_Bdc8I

 

 CHARLIE WINSTON - Like A Hobo (Official Video)  

szabadság, szabadság, szabadság (szabadság a kütyüktől, mérlegtől stb.)is.

https://www.youtube.com/watch?v=rMbATaj7Il8

Steppenwolf - Born To Be Wild

 

 https://www.youtube.com/watch?v=ASArtPbjP4s

Sepultura - "Bullet the Blue Sky" SPV Records  

 

   

Arany János?

Galamb | 2016-03-12 09:29:37 | 13 hozzászólás

Lári-fári. A halhatatlan kedveshez, a párductestű Kundryhoz és Keith Emersonhoz!

 

 

orgonál in peace az idők végezetééig

                                        orgonák törnek

                                                          billenytűk törnek

                                                                         emberek halnak

örök pithagoreusi harmonikus diszharmóniák

                                    azonosság a végtelenségben

                                    a négy párhuzamos törvénye

 

                                    párhuzamosak a végtelenben összeérnek, szétválnak, fraktálizálódnak

                                                  a számok , a hangjegyek,  a szavak és a cselekedetek 

                                                                     egyek voltak

                                                                         és lesznek

https://www.youtube.com/watch?v=k_RVm9BTUig

 

Keith Emerson plays Bach backwards on his Hammond!

                                   

https://www.youtube.com/watch?v=xggFzkyd288

 

Keith Emerson stabs knives in his Hammond-1971  

2018-04 hó (1 bejegyzés)
2017-12 hó (1 bejegyzés)
2017-06 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-10 hó (9 bejegyzés)
2016-09 hó (3 bejegyzés)
2016-08 hó (8 bejegyzés)
2016-07 hó (6 bejegyzés)
2016-06 hó (9 bejegyzés)
2016-05 hó (8 bejegyzés)
2016-04 hó (5 bejegyzés)
2016-03 hó (6 bejegyzés)