Miért fáj, miért ég?
Miért e gyötrelmes szenvedés?
Éled az életed a mindennapokat,
S egy pillanat is sok hozzá, kettészakad.
Félbetörik az álom
És magadat egy szörnyűség közepén találod.
Amit sosem tettél eddig megteszed,
Imára kulcsolod kezed.
Nézel az égre és könyörögsz, fohászkodsz
És csak hajtogatod
Nem! Nem, nem történhet meg
Kérlek légy erős nagyon!
Hosszú percek, mik óráknak tűnnek.
Kérdezel és senki sem felel.
Látni akarod, de nem is mered látni,
Gondolatod ezer félelemmel teli.
Riadt szemek körbevesznek,
Szemed előtt minden homályban dereng.
Kapaszkodsz minden jelbe, minden szóba,
Nem történhet meg! Ölelnetek kell egymást újra!
Vészt kondítanak a harangok, ajtó nyílik,
Belép rajta kitől az utolsó reményed várod.
Nem szól semmit csak lesüti szemét
„Mindent megtettünk…” hangját távolból hallod már,
Döbbent fájdalom járja át a szobát.
Kezemet elengedi minden reménysugár.
„Nem lehet! Mond, hogy nem igaz!
Ugye csak rosszul hallottam!”
Válasz a néma csend, nincs felelet,
Mert azt felelni úgysem lehet, amit vársz,
Hazudni nem lehet.
Nézel magad elé, meghasad az elméd.
Érzed, hogy kettétörik szíved, lelked,
Csörömpölve törik darabokra csöppnyi kis életed.
Nem akarod látni, mert el sem hiszed,
Reményt akarsz magadnak, nem is tudod minek?
Kicsúszik lábad alól a talaj,
Apró ponttá törpülsz össze hirtelen e nagy lelki teher alatt.
Nem bírod cipelni, összecsuklik lábad
És kiáltásod a végtelenbe szárnyal.
Tehetetlen vagy és bizonytalan
A Életnek egy kiszolgáltatott bábúja.
Az irányítás nem a mi kezünkben van,
Mint egy színdarab, megírta VALAKI a Sorsunkat….
Nagyon megrázó. Nem tudok mit írni, de mégis azt érzem írnom kellene, de erre tényleg nehéz bármit. Veled érzek.