Mit is gondoljak nem tudom,

Gyermekünket nézve összeomlok.

Szétesett Ő is, bizonytalan

A tehetetlenség türelmetlenséget idéz elő benne folyamatosan.

Zaklatott a lelke, feszült minden mozdulata.

Szeretném tudni min jár a kis agya.

Nem tudom az Ő súlyát átvállalni

Nem tudom levenni a terhet a lelkéről.

Szerettem volna, ha nem érezné a kínt,

Szerettem volna, ha élvezhette volna a gyermeki életét.

Boldogságunkra született, annyira vártuk.

Minden lélegzetvételét figyelted,

Megtaítottad járni, siettél haza Őt újra látni.

Tanítgattad, nevelgetted, erős hanggal fegyelmezted.

Terveid Naplójába beírtad feladatként,

Amit Te nem kaphattál meg, azt mondtad megadod Neki.

Azt mondtad elrendezed életét,

Ezer meg ezer dolgot beszélsz meg Vele,

Kárpótlásul mindenért,

Amit neked Apukád nem adhatott meg...

Most mit is írjak, mit is mondjak?

Elkadt a gondolat,

Mint az Életed, egy pillanat alatt...

(2010.05.24)

Nem tudok mást mondani,

Csak, hogy az életem semmi.

Álomvilágban éltünk,

De egy pillanat alatt eltűnt.

Keresem, de nem találom,

Mert Nélküled nincs álom.

Szertefoszlott minden,

Kitépték a lelkem.

Lassú halál, amit érzek

Fáj minden levegővétel.

Segíts, kérlek, mert belehalok,

De tudom nincs visszaút.

Tudom, hogy maradt belőled egy MAG

És fel kell neveljem,

Hogy benne megtaláljalak.

Semmi sem lesz már a régi…

Szívemnek nincs helye,

Benned volt minden reményem.

Mindent megtettem értünk,

De kevés voltam.

Nálam erősebb a gonosz és legyőzött.

Azt hittük, hogy már minden szép lesz,

Azt hittük semmi nem szakíthat el.

Hittünk és bíztunk és reméltünk…

Azt mondtad soha nem hagysz el

Óvsz és védesz.

Miért történt? Miért???

Mit tettünk, hogy véget így ért?

Nem ártottunk senkinek,

Nem éltünk rossz életet.

Mi volt a bűnünk?

Hogy szerettél s szerettelek, mint senki soha ?

Az életem adtam volna Érted oda.

Hogy hárman jártunk be mindent?

Hogy együtt sportoltunk, izgultunk,nevettünk?

Mi volt a bűnünk? Hogy szépen éltünk?

Azt mondtad már csak a mienk leszel,

Nem érdekel semmi sem.

Együtt csináljuk tovább,

Csak még egy IronMan és leállsz.

Nem csinálod ilyen hévvel,

Csak velünk lassan, családiasan, békésen.

Azt mondtad meghalnál nélkülem,

De én VELED VAGYOK!,

Akkor miért tetted ezt?

Miért ily gonosz velünk az Élet?

Tél után  tavasz helyett

Miért a sötét felhőt küldte?

Mit vétet a kis Botink,

Hogy két szerelmes szülő helyett

Egy összetört anya maradt neki?

Merre vagy? Hol jársz? Miért történt ez?

Lelkem Veled bolyong

És sehol sincs helye.

Mit válaszoljak mikor Boti megkérdezi:

„Anya, mikor leszel a régi?”

Hazudjak? Hisz Ő is tudja

Már nem leszek a régi,

Sem az életünk paradicsomi.

Kettétört élet, kettétört álmok,

Kettétört remények, nincs maradásom.

Mennék, mennék, Veled lennék,

De húz Boti:

„Anya ezt nem teheted!”

Kérlelve néz rám,

Szemében a két szemed néz vissza rám.

Hogy lehet ezt elviselni?

Hogy lehet tovább menni?

Hogy lehet Nélküled élni?

Nem tudlak pótolni.

Miért kell ezt írnom?

Miért kell kérdeznem?

Miért ez a sok miért,

Ahelyett, hogy együtt lennénk…

Nincs erőm semmihez a gondolataimba veszek el.

Zakatol az agy a szív kihalt.

Erőtlenül nézem gyermekünk,

Érzi gyengeségem, hiányom.

Nincs mellette anya sem csak egy test.

Nem tudok vele szót érteni,

Nem tudok hozzá közel lenni.

Burok vesz körül kettőnket

A Te burkod ez, a fájdalomé

Fojtogat, szorít és a semmibe taszít.

Elvisz minket messze és mégsem érünk utol.

Lebegünk a semmi felé céltalanul.

Keresünk, várunk, még él a remény,

Hogy szétrobban ez a burok 

És ott folytatjuk, ahol hárman együtt voltunk.

Őrület! Kitör a vihar, zápor szakad, homályba borul minden.

Folytogat a burok, szorítja szívemet,

Megfulladok itt bent.

Segíts kérlek minket,

Ne hagyd, hogy ezt érezze gyermeked!

Hozzád szólok! Üvöltök! Nem hallod? Ne tedd ezt!

Nem lehet, hogy elveszítsünk Édesem!!!!!!!!!!!!!!!!!

(2010.05.07.)