Ha még nem mondtam volna, imádok teljesítménytúrákon futni. (Biztatnék is mindenkit hasonlóra. Egyvalamit ne feledjetek soha: futóként csak vendégek vagyunk, mindig a túrázóknak van minden szempontból elsőbbsége!)

Szombaton bevállaltam a Budai Kilátók-at, ami a turistautak.hu szerint 24,8 km, 772 m szint, és ami nekem nagyon a teljesítőképességem határán van. Igen kellemes, de annál fárasztóbb futás várt rám a jól ismert budai tájakon. Az útvonal lényege, hogy a Normafától indultunk, és Nagykovácsiba érkeztünk, de nem a rövidebb úton, hanem pont ellenkezőleg: az összes hegyet meg kellett mászni közben, a túra nevéhez méltóan. Sőt, a gonosz pontőrök (nagyon helyesen) a kilátók tetején ütötték föl székhelyüket, így amikor már kiköptük a tüdőnket a hegy tetején, akkor még irány a lépcsőzés, hiányzott is meg nem is. :)

Egy Futóbolond barátommal, elmmel, T-100-as teljesítő, csináltuk végig: nagyon jó volt, hogy ezúttal navigálnom nem is kellett. Előzetesen reméltem, hogy 4 órán belül leszek, de biztos voltam benne, hogy 3,5-nél nem gyorsabb. Ez volt az alkalom, hogy ki tudtam próbálni a nemrég kapott kulacsövemet. Nagyon kényelmes volt, kicsit a zsebe kicsi, de sokat fogom használni. 

Borzasztó volt 6-kor kelni, még rosszabb a villamoson (közben muszáj enni, de nagyon sokat nem bírtam), de a Normafához már örömmel értem oda. Gyorsan beneveztem, feladtam csomagot és már indultunk is. Szépen haladtunk, egy hajszállal gyorsabban csak, mint egyedül menetem volna. A táv miatt úgy döntöttem, hogy fölfelé, amikor már gyorsabb gyalogolni, akkor nem futok, a T-100-asok is így csinálják. :) 

A János-hegyen, az Erzsébet-kilátóból még volt némi köd, de utána mindenhol szép kilátásunk volt. Érdekes módon a legszebb kilátás a Nagy-Kopasz előtt, a Tarnai-pihenőtől adódott, pedig ott csak egy szikla van, kilátó nincs is. Az erdőben még alig kezdődött el az ősz, néhány fa színesedett, pár hét és gyönyörű lesz. 

Nagyon érdekes volt a Nagy-Kopaszon (559 m) az új, és szép, és sajnos igen magas Csergezán-kilátó. Ekkora már nagyon elfáradtam, és az innivalóm is rég elfogyott, a pontőröktől kellett lejmolni (végig nagyon kedvesek voltak, mint mindig). Szerencsére innentől már lefelé vezetett az út, de még lefelé is alig bírtam futni annyira fáradt voltam. Nagykovácsi előtt kiértünk a számomra jól ismert széles földútra (Z-jelzés), de ez az utolsó, szinte sík 3 km volt a legnehezebb. A 4 lábam (2 vádli - 2 comb) már réges-rég majdnem görcsölt, és itt össze is jött kétszer a jobb vádlinál, de csak pici görcs volt, megállni nem kellett. Futni viszont már csak irgalmatlan lassan tudtam, és az utolsó, Nagykovácsiban megtett 1 km a már a 30-asról ismert kínokat hozta. Végig futómozgást mímeltem, elm néha sétált mellettem :) és tartotta bennem a lelket egy picit. Egy méterrel többet már nem bírtam volna lefutni. 

Aztán megláttuk a vendéglőt, ahol a cél van, jót mulattak a totál szétázott itineremen, és kaptunk jutalom bögrét. Még nagyobb öröm volt, hogy egy adag paprikáskrumplit is kaptunk (csalamádéval) ami mellé ezúttal egy korsó sört is legurítottam. Kellett 10 perc, hogy magamhoz térjek, de ekkor a közben távozó futótársam kajáját is benyomtam. Utálom a paprikáskruplit, de ez most nagyon finom volt. Mondom a titkos receptet: egy csipetnyi pirospaprika és 24 km futás, hidd el nagyon fog ízleni! Ja, és 3:20 percre sikerült beérni, amiből akár 15 percet is levonhatunk a kilátókra, ha nagyon föl akarunk vágni. 

Közben még fokozódott az örömöm, mert megjött anyukám, akit sikerült egy kis sétára kicsábítani (dacára, hogy nagyanyámat annak idején egy Nagykovácsi illetőségű ember rabolta ki), valamint még benyomtam két gombóc fagyit, és saját lábamon elhagytam a helyszínt. Szuper volt! :) A következő talán a nagyon hasonló távon, csak pilisi tájakon rendezett BTSSZ-féle túra lesz, ha be merem vállalni.