Először is elnézést. Minden értem aggódótól. Különösen a két leánytól, akik még külön írtak is. Úgy alakult, hogy nem alakult jól. Azért nagy baj sincs. No meg időm se. Ezért bemásolom egy máshova, a barátaimnak írt összefoglaló nagy részét. Picit nem személyesebb, de most nincs időm kettőt írni :)

Kicsit reméltem, hogy mindenki elfelejt és majd akkor írok, ha minden rendben, de bemásolom. Amatőr ha erre jár, akkor megírhatja, hogy élek-e, mert szerintem ő tudni fogja. Aztán majd jövök, és megírom én (ha igen). (Majdnem biztos, hogy igen, szóval nem kell izgulni.)

[...]

November végén várt rám egy ellenőrző vizsgálat. A gyors ultrahangon (csak a vizsgálat volt gyors, a várakozási idő egészen egyedi mértékben magas arrafelé) megállapították, hogy minden oké, óvatosan sportolhatok is.

Magán a leleten, két dolog nem volt szimpi nekem laikusként: egyrészt nagyon jelentősen nem ment vissza a bal kamra mérete, másrészt egy gondolatnyi visszaáramlást láttak a felvételen. De alapvetően minden oké volt. Ami még meglepett, hogy csak egy évvel későbbre, 2014. december elejére hívtak vissza újabb kontrollra.

Közben elkezdtem futogatni, úszogatni, persze csak nagyon óvatosan (10 perces km-ekkel kezdtem, és ezt növeltem 8:30 környékre :) Jól esett, jó volt végre mozogni és jó volt tervezgetni a továbbiakat. Viszont a tervezést némileg korlátozta, hogy nem tudtam, mennyit vállalhatok, mi az, ami még nem ártalmas. Kaptam olyan orvosi véleményt, miszerint a szívem jobb, mint valaha, így bármit lehet, akár maratont is futhatok, és kaptam olyat, hogy azért először csak óvatosan.

Óvatos ember vagyok én eleve, így nem is akartam másként, mint óvatosan. Node mi az, hogy óvatosan? Mekkora tempó? Milyen időtartam? Az intenzitással vigyázzak, vagy az összmennyiséggel? Ezek nem egyszerű kérdések, ezért is kerestem egy szakembert, egy Sportkórházban dolgozó kardiológust találtam, remélve, hogy szinte az edzésterv szintjére lemenve segít kitalálni, hogy hogyan is kéne a következő pár hónapban-évben-étizedben.

Végül összeségében 3 okból mentem el hozzá "soron kívüli" felülvizsgálatra:
1. legfőképp, hogy megtudjam, hogyan is sportolhatok
2. de emelett túl nagy időnek éreztem a két kontroll közti 1 évet, ennyire még közel a műtéthez – és sikerült is majdnem pont a félidőbe időzíteni a vizsgálatot
3. elkezdtem picit érezni megint a szívem, hasonlóan, mint annak idején, ami miatt elmentem az első vizsgálatra

Nos, a vizsgálaton már megint azt hallottam, amit nem szerettem volna: Itt valami nincs rendben. Megcsodálták a plasztikázott billentyűt, de ami a fontosabb, azt látták, hogy visszaáramlás van, és nem is enyhe. Az orvos azonnal eltiltott minden sporttevékenységtől (hahaha - már megint), és mondta, hogy menjek vissza soron kívül kontrollra. Ezt nyilván én is így gondoltam azonnal. Nem ment nagyon gyorsan, de 1 hónap múlva megerősítették, hogy igen, ők is azt látják, majd újabb 1 hónap múlva sikerült a sebésszel (ugyanazzal, aki tavaly műtött) is beszélni, és megállapodtunk, hogy októberben műtét. Eközben éreztem, hogy romlott a fizikai állapotom, de kaptam gyógyszereket és jobb lett. Szerencsére egy nagyon szuper doktornő segített mindenben, kicsit sínre tenni a dolgokat.

Mielőtt rátérek a műtétre, egy minimális érzelmi és fizika kitérő, három fejezetben.

Aki ismer, az tudja, hogy a hányattatásokat eddig szinte maximálisan jól kezeltem, de most megvolt az első alkalom, amikor ez együttesen már sok volt, és tényleg elszomorodtam (másodszor azután, hogy kiderült, nem sportolhatok).

Hallottam vagy olvastam, hogy a KGB legkeményebb vallatási módszere hogyan is nézett ki. Ha elkaptak egy nyugati kémet, akkor elvitték Szibériába, ott a legrosszabb körülmények közt fizikailag és lelkileg gyötörték. A megpróbáltatások ellenére voltak olyanok, akik kitartottak, nem vallottak magukra vagy másra, nem adtak információt. Az ilyenekket gyúrták pár hónapig, de egy idő után közölték velük, hogy "Elnézést, tévedés történt, valaki más helyett fogtuk el önt, őn ártatlan, tévedés történt és ez a rövid idő itt a tajgán félreértés volt, mehet haza a szeretteihez." Majd az illetőt elfuvarozták Moszkvába, átadták neki a nyugatra szóló másnapi repülőjegyeket, kapott egy szép szállodai szobát, kellemes vacsorát, végre lefürödhetett. Aztán, amikor kényelmesen ledőlt az ágyra, végre egyedül lehetett, akkor vártak pár órat, majd rátörték az ajtót, és közölték, hogy ő kém, megy vissza Szibériába. Úgy mondják, hiába volt előtte valaki nagyon kemény, és állta a kínzásokat is, ezt már senki sem bírta ki, és mindenki megtört.

Így éreztem magam. A műtét előtti hosszú időszak, a felkészülés és a döntések, a kockázatok, a műtét körüli időszak, a dologgal járó kellemetlenségek, de főleg a majd két hónap kórház nehéz volt, de számomra még jó érzéssel és józansággal is kibírható. Viszont az, hogy túlestem rajta, elkezdtem felépíteni az életem, és egyszer csak puff, megint vissza, az már kemény volt. Persze pár nap alatt helyre rázódtam, de azért ez nem volt jó.

A másik érzelmi elem azzal függ össze, hogy idén év elejétől [feleségem] dolgozni kezdett. Emiatt sokkal többet voltam a gyerekekkel, reggel is és este is. Nagyobbak is lettek. Sokkal szorosabb kapcsolat alakult ki köztünk. Tavaly, még szinte fel sem fogták, hogy távol vagyok. Persze [lányom] örült nekem, amikor meglátott, de nem nagyon hiányoztam, gyakorlati szempontból is kevésbé. Most már mindez nagyon másként van, és én is sokkal nyomatékosabban érzem, hogy mekkora veszteség lenne, ha nem jól sülne el a műtét a család többi részének.

Egy szívműtétnek mindig van kockázata, de ennek ellenére minimálisnál jobban nem féltem a haláltól tavaly sem, meg nem félek egyébként sem, de a család egy teljesen új szemszöget hoz be, ami miatt már van bennem valamennyi aggodalom. Ez nyilván természetes, de ettől még nehezítés.

Ez a tavalyi és idei műtét közti differencia érzelmi oldalról, és ezek inkább negatív dolgok. A másik oldalról fizikailag sokkal jobban vagyok, mint tavaly a műtét előtt. Akkor már fulladoztam két emelet lépcsőtől, most nem vagyok ugyan tökéletesen, de sokkal jobban, közérzet alapján nem gondolnám, hogy szívbeteg vagyok, inkább csak egy átlag, elég edzetlen felnőtt, aki két emelet gyors megtételétől liheg. Azt is remélem, hogy kisebb lesz a műtét okozta terhelés is, ha kisebb lesz a műtét.

No, akkor lássuk milyen műtét is vár rám, mert a legtöbben ezt kérdezik – érthető módon. A válasz nagyon egyszerű: nem tudom. Nem tudom, mit fognak velem csinálni. Lássuk azért közelebbről, amit lehet tudni: amikor kiderült, hogy visszaáramlás van, azaz elromlott, amit alkottak, akkor főleg három dolog merült föl okként:
- valamelyik varrás szétjött, fonal elszakadt
- a plasztikázott billentyű, amit úgy stoppoltak meg a szívburok anyagával, mégsem zár olyan jól
- az aorta kivezető szakaszával van a gond

A harmadikról korábban már írtam, mert az tavalyi műtét előtt is téma volt. A rosszul záró billentyű miatt az aorta kivezető szakasza (azaz ahol az összes oxigénban dús vér elhagyja a szívet a test más részei felé) a cső alak helyett kiszélesedett, és ez nem jó. Tavaly is cserélni szerették volna, már akkor is, amikor műbillentyűről volt szó, és akkor is, amikor plasztikáról. Végül a legutolsó, műtét előtt megbeszélésen abban maradtunk az orvossal, hogy bár kitágult, de olyan a formája, hogy szerinte nem kell feltétlen cserélni (műérre). Ez jó hír volt, mert a műtétet nagyban egyszerűsítette, rövidítette. A legvalószínűbb eset, viszont az, hogy mégis cserélni kellett volna, mert a kitágulás miatt keletkezik visszaáramlás. Azaz csőcsere lesz. Vagy nem. Lehet, hogy csak akkor derül ki, ha kinyitnak. Ez frusztráló? Lehetne, de nekem ez nem az, bízok az orvosban, és a korábbiakkal ellentétben ezt a típusú bizonytalanságot jól tolerálom. Az emberek szoktak csodálkozni, de tanulják meg ők is tolerálni :)

Majd ki fog derülni mi lesz.

Ezzel összefüggésben nem tudom, hogy hogyan lesz a rehabilitáció, mennyire lesz enyhébb vagy komolyabb a beavatkozás (reményeim szerint mindkettő rövidebb, csekélyebb mértékű lesz, mint tavaly). Ha csőcsere lesz, akkor a beépített műanyag szerencsére elég problémamentes egy műbillentyűhöz képest pl. nem kell vérhígitó stb.

Mindenesetre a szűrővizsgálatokat sikeresen letudtam. Elkerültek a betegségek is, pedig [lányom] pont belázasodott, a fogorvos megfájdította majd kijavítva munkáját megcsinálta egy fogam még időben. Jövő szerdán (15-én) fekszem be a kórházba, akkor talán többet is megtudok. Maga a műtét 16-18-án lesz, de nem három napos, hanem valamikor ezen napok közül. :P