Múlt héten Hani emlegette, hogy szerdánként krossz-edzés van Hódmezővásárhelyen. Én meg kigondoltam, hogy akkor most vagy soha. Úgyis rég át akartam menni edzeni, most meg hazaúton beleférhet. Délután már maga az elnök akart hazaküldeni, mondván, hogy ahhoz képest, hogy egyetlen felelőm volt, egész nap benn voltam. Aztán megegyeztünk, hogy nem kell küldeni, 4-kor magam jövök el :o)

Aztán úgy esőre állt, de Zilaci azt mondta, lesz edzés. Jó. Akkor megyek. Meg még rendes is volt, mert ki is vitt a pályára, itt is köszönet érte. Kinn pár ismerős, egyre több versenyen látjuk egymást, arra meg hamar rájöttem, hogy a kemény magot én ismerem :) Érettségi-bizottsági-álcámat futólányosra cseréltem, aztán kezdődtek az izgalmak. Ugyanis akár egy horror film első 10 percében lettünk volna: Laci ránk zárta a kaput. Lánccal, kulccsal, meg minden jelezvén, hogy amíg itt élő ember liheg, innen nincs kiút. Ezzel el lettünk küldve egy bemelegítő körre. Ez azért volt jó, mert láttam, szenvedéseink nem fognak soká tartani.
Hupli és hupli. Jó-jó, számítottam rá, hogy az 1400m-es pályán lesz belőle vagy 3-4, nadehogy úton útfélen?? Meghogy amikor meglátom a legnagyobbat visszasírom a Kékest? A bemelegítő kör után az is megvilágosodott, miért mondta tegnap Laci, hogy olyan cipőt és zoknit hozzak, amit nem sajnálok. Jó-jó, mondtam, ekkor tegnap lazán, ha koszos lesz, majd kimosom. Jó. - válaszolta Laci ekkor velősen, de ebben benne volt egyfajta elharapott "majd meglátod!" is. Hát megláttam. És ez még csak a bemelegítő kör volt.

Laci érzékelte, hogy nem lenne népszerű nálunk, ha azt mondaná, fussatok ebből még 5-öt, ezért elinvitált minket a Siratófalhoz. A Kékes kistestvéréhez. Hogy kocogjunk el. Ekkor már elég sötét volt az ég, én meg tudtam, hogy ha jönnek - ide fognak csapkodni a villámok, és Laci még csak nem is tagadta a szándékosságot. :) A játék azonban ekkor kezdődött. Tornádót kellett gerjeszteni. A dolog egyszerű volt: leszaladtunk a nagy dombról, erőből fel a szomszédos kicsire, onnan gyorsan le, majd vissza újra a nagyra, immár kocogva. És ebből ötöt. Biztos hatalmas mazochizmusra vall, de be kell ismerjem, tetszett ez a játék. Mondjuk az első kör. A körök között, amúgy épp a váltótárs futott, addig lehetett pihenni. Egy ilyen kör amúgy 46-7 mp volt, mondjuk egy sík 200-asnak felelt meg kb. Na, nem lélekben persze. Mert a pihenők egyre rövidebbek lettek, mi meg egyre fáradtabbak. Ennek örömére, az 5. után nem is annyira tiltakoztunk, amikor el lettünk küldve egy újabb laza körre. Épp jólesett egy kis változatosság.

De újabb 5 körre nem vállakoztam volna, kezdett kicsit felőrölni a sár, sár és a sár. Ezért aztán a másik móka, amit Laci kieszelt, sokkal jobban tetszett. Annyira jó volt, hogy elsőre nem is akartam elhinni, hogy ez a feladat. Valami apró léptekkel le kellett szaladni a kis dombról, az aljáig, majd felfelé sétálni. Na, ez már bulis volt, ebből volt 6, végig is csináltuk lelkesen. Moindjuk nem érem az első után mért fogta Laci a fejét :o))
Aztán volt még egy kör a végére levezetésként. Hogy utána hogy néztünk ki, azt nem vázolom. Remélem, Hipertér (aki hazahozott, és ezért is köszönet!!), nem meri megmutatni a feleségének a kocsit utánunk :)

Hát ezek voltak mai kalandjaink. Hazaérkezés után első utam a zuhany alá vezetett, majd, mikor lecsapattam magamról a sarat, engedtem egy nagy kád vizet, amiben jólesett elnyúlni. Most meg olyan pilledt vagyok, mint aki minimum egy félmaratont futott. Pedig "csak" 5 kili volt...