Huh, beköszöntöttek a brutál hidegek.

Viszont épp most jöttem meg egy tök klassz kis futásról. Csípős hideg, szikrázó napsütés volt  reggel odakinn. Míg a kendőmet keresgéltem (neeem, nem ezt a pirosat, van mááásik :), a hőmérséklet 3,5 fokról hirtelen 4,7-re változott.
Kellemesen lazán indultam, hamar a derekamra került a széldzseki. Az 5,5-ös Kertváros-körömet (most Nyíregyháza) 31:22 körül bevégeztem, majd futottam 3 db fokozatosan gyorsuló 1 kilis kört. Az elsőt még nemtúlgyors tempóban abszolváltam, meglepetésemre 5:02-ben (5:15-20 körül gondoltam), majd jött egy közepesebb 4:55, majd egy mindentbele 4:44.

Klassz volt, jobban esett, mint vártam. Most viszont sietek, mert tusolás, kaja, és délután az Aquarius-élményfürdőben fogok regenerálódni. Hát nem feláldoztam magam, hogy elkísérem, anyukámat?? :) De én is megérdemlem :))

Hehe, teccik ez a kép. Akár egy reklám. Éljen a testmozgás, nameg az "egészséges" táplálkozás ;)

Azért volt különleges a verseny, mert rég voltam már úgy az FB-közösségben, versenyen, hogy ne lett volna ott a szegedi szekció. Ők meg ma nem jöttek. Nem is értem miért :)

Más szempontból viszont kísértetiesen kezdte másolni az időjárás a két évvel ezelőttit. Mire felértem Pestre, és kimentem a Margitszigetre, ömlött az eső. Azért felvettem a rajtszámot, meg A Piros Pólót (mert végre egy normális, baromira tetsző póló!! Nekem ebből a szempontból még szerencse is volt, hogy eltolták a maratont, mert már előzőleg szívesen mentem volna erre a versenyre, de 15-én meg épp nem értem rá...), és felmentem a tribünre, ahol épp Zilacival és csapatával futottam össze. Egy háromnegyedórán keresztül csak ültem, ültem, és azon filóztam, futni, vagy nem futni. 2 éve ilyenkor nem múlt el az eső, megbántam, hogy akkor elindultam. A bükki hegyin viszont a rajt előtt nem sokkal elállt, és tökjó volt utána futni.
Itt is elállt. És nem kezdte újra. :) Úgyhogy én is futósba öltöztem, és nekivágtam. Gyűltek az ismerősök. Tüdő "néni", Mosi (újra edzésben!), Krisz_ (újra narancsban :), Ganki, megismertem Kimykát, láttam Urst (egy szál TOP-ban meg rövidgatyiban).

Aztán elindultunk. Krisz_ meg Ganki elindultak lelkesen, persze, hisz ők 50 percen belüli célbaérkezést terveztek, én meg az elmúlt 2 heti állapotok alapján inkább 50-52 körül számítottam. De aztán jött az erő. Az a fajta lelkesedés, vagy nem is tudom, amikor érzem, hogy tudok gyorsabban futni. Úgyhogy beértem Gankiékat, aztán meg csodálkoztam, hogy mögöttem is maradtak kicsivel. Élveztem a lejtőt, meg hogy még mindig nem esik, és mentem, és mentem és mentem. Az első km-táblával 14:30 körül találkoztam, ő volt a 3-as. Jééé, ez 5-ön belüli tempó, de azért ezután már kezdtem lassulni. A rakpart egyenessége és a brutál szembeszél itt-ott kikezdte a lelkesedésemet, 7-nél a lábaim is elkezdtek fáradni. (hiába no, edzeni kéne...) Be is lassultam néha, de egyszerűen nem lehetett nem futni. Hiszen bármerre is jártam, FB fiúk szurkoltak, és ez iszonyú jól esett. Hogy név szerint buzdítottak, hogy ott voltak, miattunk. Sokan leírtuk már, de sok erő, és emberi érték van mind a Topikon, mind a Futófórumon. Köszönöm mindenkinek!! 7-nél lazán elkocogott mellettem Krisz (méghogy akkor kezdtél el fáradni? :), de aztán ahogy befordultunk a rakpartról, enhült a szél, közeledett a cél, a srácok bíztattak, úgyhogy akkor sem bírtam kicsúszni az 50 percből, amikor 8-nál már nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz meg. Aztán végül 49:40-nel jöttem be, és magam is csodálkoztam rajta. Kimyka és Krisz kicsivel előttem, Ganki hajszállal mögöttem, szóval jól egy kupacban érkeztünk meg. Én ellógtam Baloo mikrofonja elől, felvettem a rajtcsomagot, meg egy széldzsekit magamra, és jöttek folyamatosan a többiek, régi ismerősök, és újak is akadtak. :))

Örülök, hogy elmentem, annak meg pláne, hogy futottam is.
Meg annak is, hogy úgy néz ki, jövő héten 2 csapatban is futok az 50-es OB 5×10-es váltóján. Az élet szép :)

Hát a héten eddig nullkilométeres voltam. :((

Pedig ollyan jókat találtam ám ki. Azt gondoltam, hogy kedden futok egy tizest, benne 2×2km iramfutással, majd ma mondjuk 5×500m/500m-t. Meg szombaton egy laza 3-t kilit, majd irány Budapest, és a piros póló a női futógáláról. Meg aztán, ha már ott vagyok, futok is egyet.

Aztán kedden reggel már gyanús volt a sípcsontom. Olyan furcsán bejelezgetett. Szentesen esett az eső, itt viszont nem, így azt gondoltam sípcsont ide vagy oda, én kimegyek, legfeljebb lazázok, ha fájogat. Aztán mire hazaértem, itt is eleredt, esőben meg még pszichoszomatikusan is szokott fájni, úgyhogy nem mentem ki. Furcsa volt egy semmittevős este futás nélkül.
tegnapra az eső elmúlt, a sípcsontom pedig tovább hasogatott, pedig aznap már Fastum géllel kenegettem. Hiába. Úgyhogy tegnap estére jött a jégaksi terápia. Ez  tuti recept. Ha ettől se múlik el, akkor semmitől. Aztán mára... Elmúlt :)

Úgyhogy ma már irány a liget!! Mentek az emilek, szervezkedtünk a srácokkal, és összeállt a terv. 6:20-kor indulás Zolival és Robival a Kavicstól.
A 10-es maradt, mint terv, és fel akartam picit pörgetni is magam, mégis óvatosan, így 1 perc gyors 2 perc lazát javasoltam váltogatni a srácoknak. Ők meg nem tiltakoztak hevesen. Mentek a poénkodások, jó volt a hangulat, és a sípcsontom se jelezte, hogy nem tetszik neki, amit csinálunk. Időközben átléptük Zoli idei 2000. km-ét, majd bevégeztük az 5 kört is. Indultam volna haza, de Zoli rábeszélt, hogy menjünk V42 elé, (aki eredetileg a ligetben csatlakozott volna be). Úgyhogy mentem. Épp a híd lábánál futottunk össze Gáborral, és innen közepes tempóban jöttünk hazáig. A srácok aztán még -persze- elmentek egy Szeged körre, de nekem így volt jó. Még a végén is jól esett az az 5:20-30 tempó.

Igazából nemtom, mit futok vasárnap a nőin, de nem is olyan fontos. Sokkal fontosabb az a készülődés ami az 50-es OB-ra visz. Futok is majd, a csapatnak is hasznára leszek, a végén be-be állok szórakoztatni a többieket, akik 50-esen és 6 órán indulnak!

Már filóztam rajta egy ideje, de ma Amatőr megadta a kegyelemdöfést. :-) Elszántam magam, és elkezdtem bepötyögni az idei évi összes edzésemet.

Túl vagyok a januáron. Az idei évem, és egyáltalán életem leghosszabb hónapja volt a maga 273 km-ével. Emlékszem, amikor 30-án futottam egy szakaszt a Yours Truly-n Urssal, és rákérdeztem a januári km-eire, kiderült, hogy majd' 400, de 380 biztos megvan. Ami engem illet, irgalmatlanul küzdöttem ezért a 273-ért. Nagyon meg akartam emelni a km-számot, és nagyon kemény alapozást akartam csinálni. Megcsináltam. És azt hiszem, nagyon erős voltam akkor. Más kérdés persze, hogy másra nem volt időm. És ezt jövőre nem szeretném. Főleg, hogy ezúttal nem maratoni egyéni csúcsra török...

Egyébiránt pedig -ha már edzésnapló- ma jártam csapattársamnál, Zolinál, aki megmutatta a saját edzésnaplóját :-) A WC-n lévő naptárba vezeti a km-eket, számolgatja a heti, havi összesítéseket kézzel. Édes. :)

Amúgypedig futottam, tegnap is, ma is. A tegnapit kívánta testem-lelkem, a mai viszont olyan kizavarós volt. Mert OK, hogy pihi, de azért a női futásra csak össze szeretném szedni magam. Úgy 50 perc erejéig...

Ilyenkor, amikor futok valami fontosabb versenyt, bár én általában is sokat gondolkodom. A futásról is. Most, hogy itt a szezon vége, méginkább filózgatok a hogyan továbbon.

Az 50-es OB kapcsán nem ég a tűz. Miután kedden nem adtam meg az esélyt magamnak egy futásmentes laza napra, így tegnap nem mentem, és a mai futást sem erőltettem. Sebaj, nincsenek már nagy célok, és egy maraton után nekem testileg-lelkileg szükségem van a pihire. Így őszi szünet előtt egy héttel különösképp. Úgyhogy most azt mondom, nem lesz 50-es számomra. Talán váltóban 1 esetleg 2 szakasz. Meg előtte persze a Női Futás 10 kilije, de csak jólesően. Arra azért kicsit felpörgetem magam a jövő héten.

Szóval hogyan tovább. Asszem, tavaly nyártól idén őszig sok mindent kipróbáltam. Sokat, keveset, gyorsan, lassan. A sok hosszú és gyors futás persze hatékony volt, idén a félmaratoni egyéni csúcsomon kívül mindent megdöntöttem. 5 kilin 22:55-ről 22:31. 10 kilin 47:20-ról 46:45-re. 25km-n 2:10-ről 2:02 alá. Maratonon pedig 3:49-ről 3:43-ra. Meg igazából volt egy 1:38:30-as 20,5 kilim is egy rövidebbre sikerült félmaratonon. Szóval termékeny év volt, de idő előtt elfáradtam, és elpárolgott a motivációm. Soknak bizonyult a heti 6 futás, a 70km-ek, a küzdés, hogy "ne maradjak le" a gyorsan fejlődő srácok mögött. Úgyhogy kicsit ki kellett szállnom a mókuskerékből, de még mindig vágyom a pihit. Novemberben tehát pihi.

Jövőre pedig megpróbálok valamit ésszel, mértéktartóan, mégis értelmesen felépítettem edzeni. Tavasszal valszeg nem erőltetem a maratont, és egyáltalán a 30-nál hosszabb futásokat. És megpróbálok keresni valami klassz kis félmaratont, és ott egyéni csúcsot futni. És egyáltalán sok-sok félmaraton környéki távon versenyezni. Újra felgyorsulni, de mégis néha szusszanni egyet. Megtalálni az arany középutat.

Egy hete ilyenkor Szentgotthárdon futottam egy átmozgatót.

Olyan fél 9 körül érkeztünk meg a panzióba, ahol úton Olaszország felé megszálltunk, majd gyors átöltözés után a csapat 3 másik tagjával együtt elmentem kocogni. G rámnézett, majd már-már remegő hangon megkérdezte: de ugye lassan megyünk?? Biztosítottam, hogy igen :)
Még a városba vezető úton kitaláltuk, hjogy arra megyünk a város szélére, ott 3 km-nyire (illetve volt az 3,5 is) volt egy körforgalom, majd addig kifutunk. És így is tettünk. Az elején nem volt gond, azonban, ahogy mentünk kifelé a városból egyre sötétebb és sötétebb lett. A közvilágítás megszűnt, a bicikliút bement a fák mögé, és semmi támpontunk nem volt. Egy szakaszon a bringaút is félelmetesen rossz minőségű volt. Nem láttuk hova lépünk, de nagyon elszántak voltunk. Bár felmerült, hogy vissza kéne menni a városba, és megnézni Szentgotthárdot by night, és G azt is megjegyezte, ez már nem futás, amit csinálunk (volt vagy 6:15 a tempó...:) de akkor már azt hittük, nincs sok. Így ő meg NI előrementek én Bi-vel hátul kocogtam lassabban. Aztán átmentünk egy hídon (nem a Rába volt, az beljebb van), és ahogy jöttek szembe az autók, csak elvakítottak. És itt a bringaút is visszatért az út mellé, ezért Bi-vel úgy döntöttünk, nincs értelme tovább ennek a vakoskodásnak, ezért -még előreszóltunk G-éknek, hogy lépünk- majd hazamentünk.

Amúgy tökizgi volt. Paráztam, mint állat, mert tényleg semmit, de semmit nem láttam, és ott benna fák között tiszta horrorisztikus volt. De azért jólesett :) Nagyjából 5 km-t tehettünk meg 32:30 körüli idő alatt, de mindenképp jó volt a 4-5 órányi kocsikázás után megmozgatni a tagjaimat.

Egyébiránt pedig az érdeklődőknek jelezném, hogy van fenn a képek között egy szép kép a kedvenc kis új cipőmről. Épp aktuális, mert a régiben túl vagyok az 1500 km-en. Azért a telet még végigfutom abban...

2006. okt. 15, Maranello-Carpi

avagy "Futok egy hosszút a szép olasz őszben"

Egy hosszú hétvégére utaztunk a Szegedi Szekcióval Olaszországba. Pénteken megnéztük Velencét (húú, csodaszép élmény, aki teheti, ne hagyja ki!!), szombaton felvettük a rajtszámot Carpiban, délután pedig Bolognában sétáltunk egy nagyot. Meg persze átmozgatásként felmásztunk a röpke 500 lépcsős harangtoronyba, csak mert imádjuk fentről a kilátást.

Carpiban egyébiránt a hangulat megalapozásaként megnéztük a szombati (talán a maratonhoz kapcsolódó??) kerékpárverseny rajtját, hisz ilyet se láttunk még. A kerékpárversenynek 99km-es és 142,5 km-es távjai voltak, és úgy tűnt hasonló dolog lehetett, mint a másnapi maraton.

Este még pastaparty volt az egyik étteremben, ami valljuk be brutális egy hely volt. Csodálom, hogy az ÁNTSZ helyi megfelelője nem záratta be. Majd rátaláltunk a Maraton-Center-re, ami mégse az a nagy üres hodály volt, ahol reggel felvettük a rajtszámot. És akkor beleszerettem ABBA a cipőbe. Csak úgy nézett rám a fehér gyöngyvászon a piros NIKE pipával, meg a felirat, hogy NIKE AIR PEGAZUS 2005, és tudtam, nekem Ő kell. De igazából csak februárban akartam cipőt venni, így -amikor még utoljára megkérdezte a szimpatikus eladó srác azzal a különleges hangsúllyal, hogy "Do you want??", akkor -kicsit határozatlanul bár, de azt választoltam, hogy NO. Pedig...

Másnap reggel korai kelés, összepakolás, lecuccolás, majd indulás Carpiba. Otthagytuk Zoli feleségét Anikót, aki kísérőként jött velünk, mi pedig átmentünk busszal Maranelloba. Elég demoralizáló volt busszal majd egy óráig utazni arra, amerre majd visszafelé futni fogunk (bár a két útvonal nem teljesen fedte egymást, nyilván Modenában busszal nem kerengtünk feleslegesen). Meg ase volt semmi, amikor egy srác, aki 2:50-es maratont tervezett, alkoholos filccel majd az összes testrészét felhasználva magára aplikálta a 2 km-enkénti részidőket :) Maranelloban próbáltunk kicsit melegedni, melegíteni, láttuk az első-maratonjára készülő Kálovics Anikót, és beleshettünk a Ferrari Galériába is.

Aztán lassan elérkezett a 9:20, és rajtolhattunk.
Nem voltak nagy terveim a maratonnal kapcsolatban, mint már egy ideje több versenyen is, csak a futás öröméért futottam. Sokszor gondoltam arra, hogy úgy megyek oda, hogy csak úgy futok egy hosszút a szép olasz őszben. Ennek megfelelően 5:30-ban kezdtem, ami jó kis kényelmeske volt. Nem strapáltam magam, nem rohantam a frissítőknél, élveztem a látványt, a tájat, a futást. Volt mit élvezni, tetszett nekem az olasz ősz. Kellemes időnk lett a hűvös reggel után, nekem, aki nem akartam nagy időt menni, épp jó volt (aki gyorsan futott, lehet melege volt). Egy olasz úriember kibetűzte a hátamon, hogy FUTÓBOLONDOK, és németül próbált szóbaelegyedni velem, megpróbáltam elmagyarázni, hogy kik is vagyunk mi. Azért 5:30-40 tempóban nem ment gördülékenyen a németül gondolkodás.
Féltáv magasságában Modena következett. Bementünk a belváros macskaköves sétálóutcáiba, keresztülfutottunk egy katonai akadémián, ahol a növendékek egyenruhában álltak sorfalat, és megtapsoltak minket. Tetszett Modena belvárosa, de aztán kijutottunk belőle, átverekedtük magunkat 3 felüljárós emelkedőn, majd Carpi felé vettük az irányt. Ez a közepe a versenynek jól lekötött, gyorsan teltek a km-ek, még nem voltam fáradt, élveztem a futást. Féltávhoz 1:57-58 között értem, és hallottam lélekben Baloo hangját, hogy "úgy érj a féltávhoz, hogy azt érezd, eddig tötymörögtél". Igen. Futottam 5 maratont, de ilyet most, először. No, nézzük akkor, milyen egy ilyen maraton második fele. A hangulat jó bolt. Egyik helyen hangos hangszórókon üvöltött a Y.M.C.A., máshol egy kocsiból szólt a "Bella, ciao", aztán elkezdődött az út Carpiba. Ezt a részt mellesleg már ismertük, vagy 3 alkalommal mentünk erre kocsival. Nem volt változatos, szép volt, szép, meg futok az olasz őszben, de ennyi. Mindenütt belesétáltam a frissítésnél, nem strapáltam magam, hisz annyira vágytam már egy laza maratonra. Most lőn. Teltek múltak a kilométerek, lassacskán elhagytuk Modena utolsó elővárosát, innen még 7 km-re volt kiírva Carpi. Még jó, mert amúgy épp a 35-ös km-kőnél jártunk. Ekkora éreztem azt, hogy már nagyon el vagyok fáradva. Már csak kedvtelésből is belesétáltam olykor, de éreztem, hogy tudok futni, nem is okoz gondot, bár tény, hogy a lendületesnek éreztem a 6 perces tempót, az 5:40-et meg határozottan "őrült rohanásnak" :) Körülöttem viszont már zömében sétáltak az emberek. Sétáltam volna én is, de csak mert az kényelmesebb, aztán inkább futottam, csak, hogy hamarabb érjek már be. Bár ezen a szakaszon nem volt sok szurkoló, ahol volt, folyamatosan kaptam, kaptuk a sok Brava, bravi buzdítást. Mosolyogni meg örülni ennek is simán tudtam, azért jól éreztem magam. Mégha nagyon fáradt is voltam.
Aztán elértünk 38-hoz, a város még sehol. Lassan az utolsó 3-assal kezdődő km, a 39-es, majd jött a 40, de még a város mindig sehol csak hosszú egyenes, és fasor körülöttünk. Az, hogy város meg szurkolás sehol, az elég demoralizáló volt. Jött a 41-es tábla, innen már nem sok, de azért az túlzás volt, hogy innen 400m-re volt egy "már csak 500m" felirat. Aztán 1-2 kanyar után csak sűrűsödtek a nézők, és szépen, lassan csak beértem a célba. 4:04:51.

Célterület, kaptunk ásványvizet, meg akkora befutócsomagot, hogy majd leszakadt a karom, mire kicipeltem a többiekhez.

Aztán megvettem a cipőt. Az előző Pegazusomat is hirtelen felindulásból vettem, és mégis kedvenc cipőm volt mindvégig. Most amúgyis előfordultak motivációs nehézségeim, de tudom, hogy AZ a cipő néha ki fog rángatni futni. :)) Tegnap ki is próbáltam, hát röviden, tömören legyen elég annyi, hogy igazi "pihe-puha lágyság" :)) Fogunk mi még eggyütt nagyokat futni, én tudom :)

A tapasztalat és a konzekvencia a következő: számomra (vagy egyáltalán?) nem létezik a "laza maraton" fogalom. Nagyon hosszúnak éreztem, nagyon elfáradtam utána, és megintcsak izomlázam volt (a 3 héttel ezelőtti 38-tól semmi bajom nem volt). 50-es OB ügyében még nem döntöttem, de azt valószínűnek tartom, hogy jövő tavasszal nem fogok maratont futni. Nagyon szívesen elfutogatok én 10-20-30 km-eket, de nem biztos, hogy kell nekem az ennél hosszabb táv. Ezért vagyok bizonytalan az 50-es ügyében is. De majd ezt még látom... Az viszont egész biztos, hogy kezd hiányozni az a bizonyos küzdés a futásaimból. Azért ez azt hiszem, jó jel :))

Tegnap este feltétlenül társaságban akartam futni. Fel is hívtam Zolit, aki korábban már felajánlotta társaságát, erre nekiállt visszakozni. Hogy mostr még süt a nap, és végre úgy futna világosban is. Meg tudtam érteni, de ezen a ponton (amikor még sütött a nap) még a hazafelé tartó buszon ültem. Mondta, hogy rámcsörög, ha mégis eltötyörészné az időt, ha nem, jó futást.

Épp elindultam volna, mikor megcsörrent a telefonom. Zoli hívott, hogy most kinn van a tápéi buszfordulónál, és ha még nem indultam el, menjek elé, csatlakozzak be, és menjünk még egy kört a városban. Jóóóó :) Meg még a Robit is beszervezte :) Így aztán a Felső-Tiszaparton összecsatlakoztunk, elmentünk az Árvizi emlékműig, majd vissza. Közben kedélyesen elbeszélgettünk, maratonokról, hétvégi tervekről (dejóóó, nekem olyan nincs: csak úgy szaladni szeretnék egy hosszút a kellemes olasz őszben :))), majd szépen-lassan hazaértünk.

Holnap ilyenkor már úton leszek. Péntek délután -ha minden jól megy, városnézés Velencében, szombat hangolódás, és további nézelődések, utazgatás, vasárnap szaladgálás, majd haza.
Zúzós lesz a hétfői meló, de volt már ettől rosszabb is. :)
A lényeg, hogy nincs elvárás, nincs bennem "meg kell csinálni végre" érzés, csak egy biztos: szeretnék végre újra szenvedés nélkül végigérni egy maratonon. Hogy közben lássak kifelé, hogy közben ne az órámat figyeljem, hogy mosolyogva érjek célba, és ne sápadtan, mint pl. Linzben.

Kívánok jó futást az itthonmaradóknak is!!!

Ahol sohasem voltam még. De vajon miért? Talán a verseny nevében szereplő "korosztályos" szó miatt hittem, hogy ez nem feltétlenül amatőröknek szól? Vagy az őszi leeresztés miatt eddigre elfogy a lelkesedés? Nem tudom. De Zoli olyan lelkesen mesélt a tavalyiról, hogy gondoltam, idén meg kellene próbálni.

Aztán, amikor nagyon nekikészültem, épp Zoli bizonytalanított el, hogy nem biztos, hogy jön. Mert a többiek se a szekcióból. De aztán ő gyorsan meggondolta magát, bár előnevezni egyikünknek se volt ideje. Meg a szerdai közös pacsalás/szaunázás alkalmával jól megbeszélték V42-vel, hogy futnak előtte egy 20-ast, hogy azért mégse legyen túl snassz csak úgy magában az a 4,5km. ;) Aztán Zolira hatott a tömegpszichózis, és belátta, hogy nagyjából a maratoni tempójában lefutott félmaraton nem biztos, hogy hasznos a jövő heti maratonja előtt.

Így aztán 10kor találka a kavicsnál, és elkocogtunk a Múzeumig. Valami csodaszép délelőtt volt! Hétágra sütött a nap, és kellemesen (futáshoz kicsit túlságosan is) meleg volt. A gyerekek versenyszámai mentek, mikor kiértünk, és gyors nevezés után nekiálltunk szurkolni.
Aztán kószáltunk a Múzeum előtt, és elkezdtek özönleni az ismerősök. Mivel az utóbbi időben majd' minden szegedi versenyen részt vettünk, egyre több az ismerős arc, egyre többekkel köszönünk egymásnak, vagy egyre többekkel elegyedünk szóba. Most azonban előszőr összefutottam egy szentesi tesiszakos kollégámmal, épp vele beszélgettem, amikor felbukkant Zilaci (jó volt már látni!! :), majd pedig a volt tesitanárom. Kicsit később pedig egy volt osztálytársammal találkoztam még össze. Szóval jó, hogy így néhány év elteltével úgy igazán otthon tudom érezni magam egy futóversenyen, és nem olyan kívüllálóként, mint néhány éve.

11.30-kor rajtolt a felnőtt+szenior korcsoport 4,5 km-e. addigra a levegő hőmérséklete nem hűlt, cserébe viszont melegedett :) Igazából nem nagyon volt nagy célom a versenyre. Csak egy kicsit felpörögni így a maraton előtt egy héttel, egy kicsit újra 5 percen belülre kerülni, de nem nagyon. Így indultam. Vitt a tömeg, a lelkesedés, akár egy kezdő futót. Semmi viszonyítási pontom nem volt, bár szoktunk szaladgálni ott a rakparton, de nem igazán tudtam, mikor hol tartok. Mentem, mendegéltem, először egy hossz az egyik irányba, majd vissza a rakpart végéig, és még azonis túl. Majd megint vissza a rakpart másik végére. A rakpart közepén jól esett a híd az árnyékkal, Zilaci buzdításával, meg a zenével. A fordítóknál jó volt szembefutni a mezőny elejével, majd végével, de nem éreztem, hogy jó erőben vagyok. És egyre csak lassultam. Az utolsó egyenesben már felfelé előztem meg egy olyan idős házaspárt, akiket bár láttam a rajtnál, kizárt, hogy akár egyetlen métert is előttem tettek volna meg. Vagy más gyorsabb ismerőseim előtt. De az első körüket sem futhatták, mert annak meg már láttam a végét. Na, mindegy, csak érdekes volt. Aztán jött az utolsó kanyar, majd be a parkba, az árnyékba, de ekkor sem bírtam gyorsulni, volt, aki itt hagyott le. Aztán szépen beértem, és kikerekedett szemekkel néztem a 20:18-as időmet (a jó esetre tervezett 21 perccel szemben). Később mondták többen is, hogy bringával lemérték, megvolt a táv. Akkor viszont 4:30-ban futottam, nem csoda, ha nem annyira könnyedén :-)))) Nemsokára Zolival is összefutottam, aki boldog mosollyal az arcán mesélte, hogy 4 percen belüli átlaggal 17:35-re ért be. Szép!!

Aztán még egy kis levezető beszélgetés az ex-osztálytárs Lacival, meg a másik Laci Zilacival is, gyors tombolasorsolás, ahol nem nyertem, pedig nagyon akartam. :) Majd zárásként Zolival lassan hazadöcögtünk, és egybehangzóan megállapítottuk, hogy ezt a szép délelőttöt kár lett volna kihagyni!!

Ma mindenképp egy közepesen hosszú, laza edzést terveztem. Aztán beugrott, hogy tavaly ilyenkor egy futóverseny keretein belül futottam azon a környéken, majd egyszer később valamikor, de úgy igazán még nem térképeztem fel a terepet...

Ma aztán térkép, útvonalterv, bár az elég nagyvonalú volt, mondván, hogy futok, futok, majd úgy szervezem, hogy kb. 90 perc legyen. Aztán lett 72. Addig tartott a lelkesedés.
Aztán azt is kitaláltam, hogy ez remek alkalom lenne, hogy felavassam az új fotómasinámat. Úgyhogy a csuklómra tekertem, és uzsgi. Időnként megálltam fotózni, közben meg kocorásztam. Most az lenne ildomos, hogy beszéljenek helyettem a képek, de biztos, hogy most nem állok neki kicsinyítgetni, feltöltögetni. Ha holnap esetleg lenne időm (na jó, ez elég esélytelen :)

Vagy ez még csak a belső világítás? :-)))

Alakul ez. A héten hétfőn este futottam egy 7-est a srácokkal, főleg miután vasárnap nem szaggattam meg magam (khm), megaztán rájöttem, hogy kedden a szülői miatt nem futok, szerdán ugye 8-kor érek haza mindig, szóval mentem. Közös futás volt, este, 8-kor. Állítólag lassan. Ebből persze megint az lett, hogy V42 elrohant 4:50-ben, mert ugye a zöldhullám. Hm. A zöldhullám, meg a gyors-kör fontos fogalmak. :/ Mindegy, azért Hgaboval kocorásztunk ott hátul, úgy 5:25-35 körül. Az nekem bőven elég volt. Aztán 3,5-nél megfordultam, és egyedül folytattam a kocorászást, legalább nem tartottam fel a srácokat. Végülis hazafelé is csak egy Fuss, ribanc-ot kaptam. Szép az élet, hja!

Ma viszont már teljesen OK volt. Kimentünk a ligetbe 500/500-azni. Mert az jó. :-) Vágytam már egy kicsit tempósabb futásra, de azt is éreztem, hogy 4:40 tempón belül nem erőltetném. És így is ment, szinte majd mindegyik 500-as 2:20 lett. Na jó, az uccsó kettő 2:17. Ezúttal Hgabo futott mást, visszafelé (hogy lehet a ligetben másik irányba futni??? :) kicsit gyorsabban, mint a mi átlagunk. Majd hazakocogtunk. Zoli, Robi, Hgabo, jó hangulat volt. Azért már csak kezdünk izgulni a jövő heti olasz út miatt!!

Nem megy. És nemtommér. Szép az idő, időm is volna, mégse. Valami hihetetlenül erős motiválatlanság lett rajtam úrrá.

Azért tegnap megcsináltam a 21 kilit, felét az erdőben, nem volt rossz, csak kedvem nem volt. Ma már rajtam volt a futócucc, amikor kitaláltam, hogy mégse kéne ma futni, de megalkudtam magammal egy laza kertváros-körben. 

Azért persze próbálom kirángatni magam. Jövő héten már kicsit rövidebbeket futok, így lehet kicsit pörgősebbeket is. Csak ugye tegnap kiderült, hogy a többiek nem valószínű, hogy jönnek a Pickre (4,5km-s városi futóverseny) egyedül meg ugye nem izgi.
Aztán az se segít a lelkemen, hogy az 50-es napjára lett betéve ez a rövidtávos őrjöngés, ami simán felülírhatja nálam az 50 kilis OB-t. Viszont, hogy eltolták a női futást, arra tudok menni, így lesz szép piros pólóm :-)

De azért várom már, hogy vége legyen ennek a szezonnak, mert nagyon halódik már nálam. Lehet be kéne rakni egy 0 kilóméteres hónapot november 4 után. Úgyse volt olyanom 4 éve... De tán még 0 kilóméteres hetem se...