Mert az jó. Ezért immáron 3. hete, minden hétre beiktatok résztávos edzéseket, hetente egyszer. 500-akat, 1000-eket.
Először 2000-eket is akartam, de közben rájöttem, hogy nem futok olyan hosszú távokat, amihez az kell. Szerintem. Másrészről azonban -edzésterveket nézegetve- arra is rájöttem, hogy gyakorlatilag, majdnem mindegy, hogy az ember milyen jellegű gyorsító edzéseket csinál, lényeg, hogy következetes legyen, és rendszeres. Ezért kezdtem a hosszú tempófutásokkal, és folytatom most a résztávokkal. Persze a hosszú tempókat is igyekszem megtartani mellette valamilyen formában, mert kell a versenyszimuláció néha. És az nem n×1000m...

A mai edzés nem túl jó előjelekkel indult. Azzal együtt, hogy szünet van a suliban, tehát friss vagyok, erős és lelkes. :) De úúúúútálom a hideget, és ma délelőtt hideg volt. És borult, ködös, nyirkos idő. Brrr.
A bemelegítés és az első gyors kör alatt nagyjából szétfagyam. Kicsi jégkockák lettek a lábujjaimból, merevek voltak a combjaim. Aztán 4:39 lett az első 1000m, gratuláltam is magamnak, hogy "igen, Anita már megint belerohantál!!". A következő, 4:38-as 1000-nél már kezdtem kiolvadni, ekkor már a széldzsekitől is megszabadultam. Gondoltam, most jöhetne két 4:30, majd a végére 2 db 4:20 körüli. A gondolatot tett követte, futottam egy 4:30-ast. Kereken. És még csak ekkor voltam az edzés közepén. Szééép. Persze, ahogy csökkentek a gyors ezrek köridői, úgy nőttek a laza 500-akéi, de az meg nem izgat. Az pihi. Megint összeszedtem magam, és futottam egy 4:28-as kört. Megtörölgettem a szemüvegemet, hurrá, még ködszitálás is van, majd következett egy 4:23-as kör. Megy ez, gondoltam, és éreztem, hogy fog ez még 4:20-on is belül menni! És akkor jött az uccsó kör. Összeszedtem minden erőmet, koncentráltam, küzdöttem karral is, próbáltam összehangolni a felsőtestemet a lábammal, és mentem, és mentem, és mentem. Mint a gép. Élveztem ám nagyon, és nem is fájt, persze gyorsabban se ment volna. De azért megdöbbentem a 4:12-es köridőn!! Huh, ez életem második legjobb ezrese. Egyszer volt már 4:10-em, meg utána következő évben ez a 4:12, de tavaly nem ment 4:14-15 alá. Tudom, hogy ezek itt már mp-es különbségek, de nekem valahol itt van képességeim határa 1000m-en (jó, végülis mindig csak utolsó résztávnak futok gyors ezrest, valszeg, ha csak 1-et futnék jó bemelegítéssel, menne picit jobb, csak általában az nem cél...)

Szóval örült a fejem már megint. Megint azt éreztem, hogy alakul a formám, és azon szurkolok, hogy már ne rontsam el a tavaszi versenyszezonig. Holnap pedig laza 7k regenerálódásként (érdekes, hogy nem érzem fáradtnak magam, de semmiképp se szeretnék 2 gyors edzést egymás után), és így 240 km-em lesz februárra. Tavaly, amikor úgy éreztem, hogy a határon futok, 250 volt. Szóval jól van ez így. :-)

Pár hete említette Zilaci, hogy szerveznek egy ilyen megmozdulást Hódmezővásárhelyen, és szeretettel látják a Szegedi Szekciót is. Mivel már tavaly is hívott közös futásra, és mert amúgysincs messze HMVhely, most nagyon szerettem volna, ha elmegyünk. Aztán a dolog majdnem megint kudarcba fulladt, amikor kiderült, hogy a srácok Bi vezetésével inkább Algyő oda-vissza 30+km-es távot futnának szombaton, amihez meg nekem nem volt nagy motivációm, pláne pihi héten. De aztán kiderült, hogy V42 is támogatja az ötletet. Sőt...

-Na, akkor megyünk holnap, és jön Zoli is, Anikóval -mondja nekem tegnap telefonba.
Reggel pedig épp akkor nyitottam az ajtót, mikor V42 begördült a ház elé. Izgatottan készültem a futásra, mert Zilaci azt írta tegnap, hogy a lányokat a vizipólócsapat sorfala fogja várni. És hát tudom, hogy az én kis szegedi csapatomhoz semmi sem mérhető, de azért na. Ez mégiscsak motivált :o)

8-kor rajtoltunk. Hideg volt, mint állat, 3 hosszúujjú, kesztyű, sapka, sál. Gondoltam, majd leveszem a széldzsekit a második körben, meg Zilaci nemcsak jópasikat ígért ám, hanem jóidőt is. 8-kor még aszonta késik, bár azt nem, hogy mennyit. Most, hogy már hazaértünk, hétágra süt a nap, bezzeg futás közben... Na, de sorjában.
9 db 2780m-es kört mentünk, és ezzel 20 azaz húsz méterrel még túl is teljesítettük az elvárást. :) Az első kör az ismerkedéssel telt, a terep feltérképezésével. Többnyire ismerős szakaszokon mentünk, busszal arrafelé járok egy darabon, de a többi teljesen követhető volt.
Azért Zolival jót dumáltunk. Persze, hisz Ő tegnap lenyomott egy 34-es edzést 3 órán belül V42-vel, gondoltam, fáradt. Meg ő is mondta, húgy "húúú, Anita annyira jó tempóban futsz, most már mindig veled fogok futni. Kár, hogy nem jössz Párizsba, mert így ott nem tudunk majd együtt futni. De a te tempód olyan jó, laza, kényelmes, semmi stressz, meg rohanás" Na, ezt a dumát már persze ismertem, de naívan azt gondoltam, azért tegnap csak elfáradt kicsit. A 3. kör táján említette meg először, hogy lehet, hogy az utolsó 1-2 kört meghúzza. A körök elején volt egy hosszú, egyenes szembeszeles szakasz, a végén vasúti töltéses emelkedővel, na ezt a részt nem szerettük, de utána a bicikliút, meg beljebb a kis utcácskák, a park, meg a hátszél már élvezhetőek voltak. Meg minden kör végén Anikó és Zilaci, buzdítás és fényképezés, meg néha frissítés. Úgynagyjából átlagosan 15:30 körüli köröket mentünk, jólesően. A 3. kör végén frissítés, majd mikor elindulunk, Zoli megelőlegezi, hogy majd lehet egy kicsit hamarabb gyorsít be. "Benne van a boogie a lábaimban"-mondja. Meg amúgyis látni véli mögöttünk V42-t, majd vele elmegy, ha utólér. Bár V42 ekkor még nem köröz le, Zoli eltép az 5. kör elején. Eddig bírta a lassú tempót. :o) De innentől sem telik lassan az idő. Ez a kb. negyedóra/kör gyorsan eltelik, meg eleve olyan kis kanyargós változatos köröcskénk van, leköti a figyelmemet, jól elvagyok. Bár korábban Zolival kinéztünk egy cukrászdát is, ahova beülnénk az egyik kör helyett, majd a parkban egy padon egy kispárnát, ez majd jól jön, ha sütizés után szunyókálnánk egyet. :) Nem mindig szoktam szeretni a körözgetést, de mostanában hetek óta vagy Mol kút oda-vissza vagy töltés vagy Újszentiván volt, és mindhárom részen hosszú-hosszú végeláthatatlan egyenesen voltak, jól esett most abból is kikapcsolódni. 5. kör végén V42 köröz le, majd a 6.-ban ismét frissítek, majd a 7. körben, ott a szembeszeles szakaszon elkezd szakadni a hó(dara?). Amolyan záporosan. A vizipóló csapat meg még mindig sehol, pedig lassan végzek.  A 8. körben kitalálom, hogy majd mégse nyomom meg az utolsót, amúgyis pihi hét van, vagy mi a szösz, fog a hülye küzdeni a szembeszélben hózáporban. Erre már a 8. kör gyorsabb, mint a korábbiak, a hózápor eláll, nekem meg megjön a futhatnékom, pedig motivációban eddig sem volt hiány, egyetlen percig nem volt mikorleszmárvége érzésem. Szóval csak megpörgetem az utolsó kört, és 13:50-es köridővel (kb. 5 perces tempó) érek célba :) Összesen kicsit 2:17-en belüli idővel.

Lazán, jólesően. Érdekes, hogy korábban meg kellett küzdenem ezért az 5:30-as tempóért hosszútávon, most kicsit sem éreztem, hogy fárasztó lenne... És mostanában nem először éreztem ezt.
Szóval szép lassan beér mindenki, Alamuszi is, élete első 25-öséről (gratula!) mosolyogva, és mi is visszaautóztunk. De itt is nagyon köszönjük Zilacinak a vendéglátást, a körönkénti gondoskodást, fényképezgetést, és egyáltalán a meghívást!!

Furcsa hetem volt ez a mostani.
Amolyan kis depis, menekülős, legyenmárvége. Utolsó hét január óta folyamatosam, síszünet előtt, és sokminden volt, elfáradtam. Nem is fizikailag, érzelmileg.
Viszont futásilag laza hét. Ez is kellett már. Hiába van ugyanis a kemény hetek "dejómegcsináltam" érzése, amikor az ember állandóan időt beoszt, hogy fusson, akkor kell néha egy kis megállás. Így aztán a hétfői pihi nem esett rosszul, meg még az sem, hogy kedden is egyedül kellett lazáznom, mert Robi "fürge napot" tartott. Tegnap viszont Zoli mondott "Torkos Csütörtököt", és inkább kajált, futás helyett ;) De nekem meg ez volt a mélypont, és nem akartam egyedül menni, így jó volt, hogy V42 se tiltakozott, beszállhattam hozzá egy darabon. Kidühönghettem magam neki, meg ő is nekem, így jól elvoltunk.

Annyi árnyékolta még be a hetemet, hogy "okosan" kinyírtam a mandulám. Vagy nemtom. Mindenesetre kedden a futós sálam mosásban volt, a másik meg túl meleg, meg amúgyis olyan kis jóidő volt, el is mentem sál nélkül. Szerda reggelre meg bedurrant a mandulám. Coldrex-szel nyomtam el a tünteket, így nem is volt vészes a helyzet, meg rosszul azóta se vagyok, így a futásokat se hagytam ki.

A mait se. Főleg, hogy Zoli azt írta, szívesen fut ma valami lassú emberrel. Gondoltam szólok neki, hogy akkor jöjjön velem résztávozni :) És jött. Mondjuk én tudom, hogy holnapi 30+ neki ide vagy oda, őt nem fogja padlóra vinni előtte 6×500/500. Émmeg nem holnap futom az algyői hosszút, hanem átnézünk V42-vel vasárnap Vásárhelyre Zilaciékhoz egy 25-ös erejéig :)
Szóval fél 6-kor indultunk. Annyira élvezem, hogy elkezdtek nyúlni a délutánok, 5-kor még sütött a nap, és fél 6-kor is csak sötétedett. Kikocogtunk lazán, és neki is álltunk az 500-aknak. Az elején az én tempómban 2:23, 2:22, na mostmár futni is kéne :), 2:10, 2:09, van itt még sebességfokozat 2:03, amikor is Zoli kitalálta, hogy akkor most futtat velem egy 2 percen belülit. Valahol 2 perc környékén van a legjobb 500-asom. Elkezdett magyarázni erőbeosztásról, lazább kezdésről (aszondja, ne lassuljak az emelkedőn. Nooormális?? :o), laza felsőtestről, hosszabb lépésekről. Nembírok én mondjuk ennyifelé figyelni, de úgy jól esett, hogy valaki most rám figyel, nekem segít, neki meg, hogy most ő az, aki megmondja a frankót. Meghát azért jött velem és húzott, így összehoztunk egy 1:58.7-est. :) Huh. Meg persze jól megbeszéltük, hogy mi ettől vagyunk csapat, hogy kölcsönösen segítünk egymásnak, ki ebben, ki abban, ki így, ki úgy. Múltkor Bi-vel futottam nagyon jókat, néha V42-vel, vagy az 50-esen én tudtam segíteni a srácoknak, nemegyszer meg ők húznak. Sokat jelent ez azért, nem tartanék itt, sem teljesítményben, de főleg nem motivációban, ha egyedül csinálnám. Lényegesen improvizatívabban futok mostanában, kevésbé tervszerűen, viszont sok élménnyel.

Szóval klassz volt az edzés, és isteni volt száguldozni, meg persze hazakocogni, beszélgetősen. És ezek olyan kis hétköznapi építőkövek, amelyek nekem nagyon sokat adnak. Akár a tegnapi, akár a mai, hisz a héten is csak egyszer futottam egyedül. És a depim is elpárolgott :))

Na, szóval keddi papírcicázás ide vagy oda, megcsináltam a tervezett kemény hetet!!! :-)
Szóval van élet az időjárás miatti stresszen túl is. Más kérdés, hogy így hazárdíroznom kellett egy csütörtök-péntek-szombat-vasárnapot, de azért tudtam volna, mikor kell kiszállni, ha nem nem. Megaztán mégiscsak teher alatt nő a pálma.

Merthát az 5 futásból csak 2 volt laza, regeneráló; a mai hosszú volt, a maradék kettő meg tempós. Mondjuk a motiváció pénteken ingott meg. Úgy volt, hogy Zolival megyünk ki lazázni, de neki a programja úgy alakult, hogy kényelmesen ki tudott menni még világosban szaladgálni, míg én 5-ig korrepetáltam, és valami iszonyú nyűglődve indultam el. Ez aztán végig így maradt. Eleve nyűgös napom volt a péntek, és ezt a futást csak amolyan kötelező etapnak éreztem, megazért csak beleéltem magam, hogy nemegyedül. De aztán lenyomtam, és most ez volt a lényeg.

A csütörtöki résztávról már írtam, az jó volt. De aztán a kedden elmaradt 5 percen belüli átlagos nagykörútkör helyett kitaláltam szombatra egy 2 Tisza-part körös fokozót. Ez persze lájtosabb volt a keddi tervnél, mégis volt benne tempó, meg hát előtte-utána nap is futás.
Aztán tegnap nehezen indult a dolog, úgy éreztem, alig haladok előre, nehezen voltak a lábaim, de aztán mégis 25:34 lett az első kör, amit úgy 27 perc környékére terveztem. De gondoltam, Anita, ha fokozót akartál, na most mutasd meg mit tucc, és beindultam. Aztán egyszercsak jött szembe a narancssárga firenzés mellény, benne V42-vel. Lazán kocogta azt a tempót, amit én döngettem, hívott is, hogy menjek vele, és mentem is volna szívesen, de ha már kitaláltam ezt az edzést, gondoltam, nézzük mi lesz belőle. Megnéztem. Pályacsúcs. :-) Mondjuk a srácok szerint elég élénk képzelőerőre vall, hogy a hídra fel menetben a Kékest vízionáltam magam elé, de hát könyörgöm, felfelé mentem 5 perces átlagon belül, ezen a szinten akár már hallucinálhatok is. :) Lefelé meg szaladtam, mintha az életemért futnék, vagy verseny végén hajráznék, de iszonyúan élveztem, és 23:23 lett a(z 5 kilinél hajszállal rövidebb) kör. Meg mellesleg 49 percen belüli a majdnem 10-es tempós szakasz. De azért ezekkel a gondolatokkal, meg magam fényezésével úgy eltöltöttem az időt, hogy már majdnem hazaértem, mire a gondolat végére értem, pedig valljuk be a vége nem túl gyorsan. Nyilván a gondolkodás sem :-)

A mai csapatfutás is fényévekkel jobb volt a múlt hetinél. Asszem, mind kiegyensúlyozottabbak is voltunk, meg jól meg is beszéltük, hogy mi a terv, meg jó volt végre Gabót is újra a fedélzeten látni!!! :-) Megint újszentiváni laktanya oda-vissza volt a táv, 26km kb., visszafelé Gabóéknál frissítő, a 3 héttel ezelőtti 6 perces tempóhoz képest meg inkább 5:32 az iram. Mondjuk ezért kapaszkodnom kellett keményen, de rendesek voltak a srácok, nem hagytak magamra, bevártak, mikor nagyon nyűglődtem. De azért harcoltam, távért, tempóért meg minden.
És így egy tökjól teljesített hét a jutalmam, és remélem, egy jó kis Pécs-Harkány van alakulóban. :-) A jövő hét meg pihi, laza, rövid futásokkal, kiskedvenc 500-500 váltakozókkal, meg valami hosszabbal a hétvégén, de összességében is max. 50 km-rel. Aztán meg síszünet. Szóval kitartás, Anita! :-)

Első idei résztávos edzésemet produkáltam az este. Jó volt :-)

Pedig résztávosdiból én már végigcsináltam mindent.
Emlékszem, amikor még valami misztikus dolog volt, amit a Nagyok csinálnak, akik már tudnak 50 percen belüli 10k-t. Ez nekem első szezonom végére sikerült, és akkor kaptam először egy 4×1000m-es résztávos edzésre lehetőséget.
Aztán a következő szezonomban többször is, és ekkor rájöttem, hogy a résztávozásnak művészete van, amit meg kell tanulni. Mert persze hiába az 1000 és 1 fogadalom, hogymajdmost nem fogok belerohanni. Az első 1000-et rendre úgy futottam, mint a vad, akit most engedtek szabadon. Az utolsó résztávokon meg nyilván vánszorogtam.
Aztán, amikor már magam találtam ki, mit futok, sok mindent végigpróbáltam. Futottam sokat, futottam gyorsan, futottam több és kevesebb pihivel, de mindig megállós pihivel. Mert a résztáv, attól résztáv. Persze minél gyorsabban futottam, annál jobban lemerevedtem a két szakasz között. Aztán tavaly megszerettem az 500/500-akat. A ligetben az egyik irány gyorsan, a másik lazán. Ezzel tök gyorsan telt az idő, na meg a táv is, és gyakran baromi jókat futottam. És akkor kitaláltam, hogy ezentúl majd "500 lazákkal" pihizek.

Mára mondjuk 4×2000-eket terveztem. Mert az hosszabb, tán lassabban futja az ember. Aztán összeszervezkedtünk, fél 7-kor találka a Kavicsnál, Robi, Zoli, majd Bi is megérkezik, de már el van éhezve. És velem akar résztávozni. Jól van, gondolom, nekem meg a hasam görcsöl, de igazából már kinn vagyunk, fussunk, olyan mindegy mit. A Bal Fasoron útjára engedjük Zolit és Robit a misztikus körükre, amiről először azt mondták 4 kili, majd mikor múltkor 28 perc alatt teljesítették (tempósan) rögtön átkeresztelték 6-ra ;-)
Aztán Bi-vel megegyeztünk a 4×1000m-ben. Persze húzzuk még kicsit az időt, elkocogunk a "hivatalos" RAJT-helyig, majd uzsgyi. Tervezünk egy 5-ös kört, és ennek megfelelően 2:28-9 a közepe... Aztán 4:51 a vége. Ja, persze Bi a fokozó futások bajnoka, meg persze résztávosdiban is lényegesen nagyobb tapasztalata van, mint nekem, így rá bízom magam. Szuper érzés pörgősen futni, és még csak el sem fáradni tőle, gondolom az 1. szakasz után. A 2. eleje 2:23, majd 4:39 a vége. Megint meghúztuk a második felét, de még mindig élvezem, bár akadozik a kommunikáció a lihegős 500-akon is. A 3. kör felénél 2:19-kor vagyunk, a végénél meg 4:32-kor. No, ilyen kiliket már nem gyakran futok, kapaszkodnom is kell Bi után, a végén meg lihegek, meg kis vörös a fejem. Ekkor még nem sejtem, hogy az uccsó kör végig pörgős lesz, és hogy a 2:13-as első félből lesz 4:19-es 1000m. :-)))) Februárban. Szép :-) A végére odaérnek a srácok a maguk köréből, jöhet a nagy közös, laza levezetés.
Nagyon lazán. A lelkemben persze kis büszkeséggel, körülöttem meg jó társasággal, na meg esegetni kezdő esővel. Persze ki lehet bírni, de olyan döguncsi lenne nyavalygás nélkül. Bár így sem én vagyok a fő-papírcica, Robi ugyanis a hídnál gondol egyet, valami rövidebb utat emleget, és meglép. Persze a srácok rögtön kombinálnak, amikor a rám váró forró fürdőről álmodozom, hogy Robi tuti azért jött előre, hogy megengedje nekem a kád forró vizet :-) Majd közlöm Zolival, hogy én beállok az Újhíd alá, míg ő értem jön kocsival. :-)) Szóval a hangulat jó, és ezért érdemes ezt csinálni. Még akár a végén kicsi esőben is :-)

Esik.

Én meg elbuktam Azon a teszten. Bár nem először, és valszeg nem is utoljára. És már azon is túl vagyok, hogy bánkódjam miatta. Sőt. Nekem jól van ez így.

Pár hete valaki a Futóbolondokon akart valamiféle erőfelmérő teszt-ötletet, amire Zilaci beírta a tutit. Bár tudom, hogy Zilacit csak idézni illene, de most a Fórum is zárva én meg türelmetlen vagyok, de talán megbocsátja, ha saját szavaimmal próbálok utalni arra, mire is utalt.
Szóval itt a tesztek között írta Zilaci, hogy az az igazi (motiváció)teszt, hogyha egy hűvös, szeles, esős, sötét este is van kedved kimenni az esőbe futni, akkor minden rendben van.

Na, most ilyen az este. Olyan plédbeburkolózós, hideg, sötét, és szutykos esős. Brrr. Én meg 5 percesben akartam végigszántani a Nagykörutat. Hát, nem fogom. És még lelkiismeret-furdalásom se lesz miatta.
Évekig próbálkoztam én ezzel az eső dologgal. Volt, hogy mentem, de rossz volt. Volt, hogy mentem, és lelkes voltam, és úgy megfájdult a sípcsontom, hogy majdnem az életem első 35-öse bukott el rajta. Még olyan is volt, hogy nem utáltam annyira. De mindig lelki tusát jelentett.
Aztán egyszer elgondolkodtam azon, hogy mennyire fontos nekem a futás. Mit akarok elérni, és mit adok fel érte. Mennyire hobbi ez, és mennyire kötelesség. És leredukáltam a stresszforrásokat a futós életemben. Mert oda az nem való. Ma már bármikor újra tudom improvizálni az elképzeléseimet, át tudom gondolni a hetemet, és tudom, hogy olyan nagy céljaim úgysincsenek, amiknek az volna az ára, hogy ne érezzem jól magam futás közben.

Úgyhogy most legszívesebben befeküdnék az ágymba egy pléddel és megnézném a Híradót. Ha nem lenne egy köteg dolgozatom, kijavítani :-)

Jó futást minden elvakultnak. Én papírcica vagyok :-)))

Jóóóvan, tudom, idén tél sem volt, de mikor suliban a 6. órában kisütött a nap, teljesen elöntött az endorfin. Még a feladatokat is összekevertem, és az épp aktuálisat is az előző adataival oldottam volna meg :) Aztán végre kiszabadultam a teremből és megírtam a srácoknak a mélt. Hogy fussunk. Kicsit hosszabbat!!! Aztán V42 hívott, hogy legyen fél 6. Legyen, nekem oly mindegy, ma úgyis elmaradt a magánórám, csak menjünkmárvégre futni!!

Fél 6 előtt 2 perccel landoltam a Csillag téren. Mikor megláttam V42-t, rögtön elkezdtem izgulni, vajon mennyit késik Zoli, de közben ő is megjelent jobbról, és együtt értek a kavicshoz. Hajrá tovább. Felvetettem V42-nek a Fonógyári utas kiegészítést, amit csúnyán lehurrogtam, amikor az első 14 kilis tempómat futottuk, de akkor 14-re álltam be fejben, na. Ma meg kicsit többre. Láttam V42 arcán a boldog mosolyt, és mentünk. Egyébiránt lassan, ő ma nem is volt még túl jól, hát igen, ezek a szutykos vírusok támadnak ezerrel, benn is sokan érzik. Így esett, hogy sikerült egy olyan közös 5:30-5:50 közötti tempót futnunk, ami mindenkinek jólesett. Az elején Zoli csöndben volt, a Fonógyári idegen szakaszán meg koncentrált a terepre. Mi meg beszélgettünk, edzésekről, célokról, motivációkról, ár/érték arányokról. Megállapítottam, hogy az elmúlt napokban közeledtek az álláspontjaink. :-) Ezután nem sokkal történt, hogy V42 beszól: úúú, Anita, most jó tempót megyünk, ugye? Olyan 5:10-et. Hát nem, mondom, kivételesen nem is küzdök meg sötét is van, 5:50-nél nem lehetett gyorsabb az a szakasz. Mindegy. Nem is volt baj, mert a 3-as villamos vonalán haladtunk, és villamostörténeti előadást hallgathattunk meg. Meg még azt is megtudtuk, melyik villamost kellene megvenni és Gabó kertjébe telepíteni, de szerintem az azért nem férne oda be :)
A villamostörténeti előadás után olasz nyelvlecke következett. Gábor próbálta javítani az igen kezdetleges kiejtésemet, én meg tréningeztetni az agyamat, hogy vajon 5:30 körül mennyire tudok olaszul gondolkodni. Jelentem még nem nagyon. Io non parlo italiano. :-)

Aztán a Horgosi végén V42 hazafelé vette az irányt, meg persze mi is. Most vele beszélgettem, meg ittunk a kútnál a Mátyás téren, meg megbeszéltük, hogy ma a tavaszváró-rügyfakasztó zöld kendőm van rajtam, meg hogy mit kéne edzeni holnap. Aztán hazafelé meghúztuk az utolsó 400 métert, fokozóra, pörgősre, jólesően. :-))

Szóval klassz kis endorfintermelő edzés volt ez a mai is. Kívánok másoknak is sok ilyet!! :-))

Hát, érdekes volt a mai futás, és nem utolsósorban tanulságos. Kicsit cenzúráznom kell a gondolataimat, na meg a srácokat, így lehet az lenne a legtutibb, ha nem írnék le semmit. De Zoli nagyon szomorú volna, ha nem kapna világhírnevet sok ökörségének legalább kis része. Úgyhogy ám legyen :-)

Eredetileg egy Mártély-Szeged hátszeles töltésfutást terveztünk volna mára, de V42 megbetegedett, meg aztán Zilaci se nagyon tudott volna ráérni, így a srácokkal abban egyeztünk meg, hogy futunk itt valami rövidebbet. Zolival egy jó kis 9:30-as kezdésben állapodtunk meg, ami előtt én is kialudhattam magam rendesen, meg a srácok is hazaérhetnek ebédre.

A megbeszélt időben szinte egyszerre érkeztünk, és Robi ötlete alapján a MOL-út kört terveztük be. Hgabo szerintem örült, hogy végre nem őt zargatjuk hétvégi nyugalmában :-)))
Elindultunk. Aszondja Bi, gyors. Így aztán 6:20 tempóban rajtoltunk. Zoli meg Bi hátul elkezdték beszélgetni a párizsi maratoni terveket, hogy amolyan városnézős tétmentes futásra készülnek, mire mondtam Robinak, hogy mi is tervezzünk. Jó. Az már eleve tervben volt, hogy aznap feltétlenül felkeressük a Párizsi körutat, de most bővítettük az ötletet: az összes francia utcát összegyűjtjük, és valamilyen futóútba tervezzük. Majd kitaláltam, hogy ebédre párizsi szeletet csinálok, desszertként pedig párizsi kockát fogunk enni. Meg, hogy feltétlenül átfutunk a Hősök kapuján, mert az olyan, mint a Diadalív. Kicsit ugyan kisebb, mondá Robi, de a miénk.
Közben megérkeztünk a töltésre, ahol elszabadult a pokol. A srácokból dőlt a poén, Zoli különösen aktív volt. Olyannyira, hogy visszaúton Robi megkérdezte tőle, hogy egész biztos nem reggelizett-e olyan tablettát, amelyen ilyen vigyorgó fejecske volt. Voltak töményen férfias témák, de hát én köztük férfiasítva vagyok, kétszer sem gondolják meg, mit mondjanak előttem. Aztán Zoli előadta a repertoárját. Az árnyékboksz ugyan kimaradt, mert nem volt árnyék, de volt szembeszeles Deltás ember, meg indiánszökdelés meg távgyaloglás, meg emelkedőfutás a töltés szélén. Meg közben kitaláltuk, hogy a ma lefutott km-einket a távolmaradó, betegeskedő Gáborainknak ajánljuk fel, gyógyulásuk céljából. Meg úgy általában is zajlott a másik folyamatos zrikálása, a versenyfutások, beszólogatások. Egy ízben pedig Zoli (mögöttem! futva) megkérdezte: Anita, ma melyik kendő van rajtad? Mondom, a fekete. Mire Zoli: akkor nem a sárga? Szóval jó volt a hangulat.

Az idő is, persze a szembeszelet tudtam volna feledni, főleg, ami úgy a naagy kanyartól a 23-as kőtől következett. De olyan tavaszias hangulata volt az időnek, meg tavaszi illata meg amúgyis hazafelé megint láttam ház tövében megbújó hóvirágot, szumma-szummárum: ki vagyok én békülve az idei téllel. Havat még nem is láttam!! :)
Visszafelé fordulva aztán kihasználtuk a hátszelet, és szép egyenletes 5:34-es átlagra gyorsultunk. Próbáltam koncentrálni picit befelé, hogy tartsam a tempót, de Zolitól nem volt könnyű. Nehéz folyamatosan nevetve futni. :-) Főleg, mert ezen a ponton Zoli hol lemaradt, hol előrefutott, mert amúgy nem látta a tájat. Tőlem. :-)
Aztán a srácok kitalálták, hogy futnak még egy újszeged-kört, én meg amúgyis olyan kis gyengécskének éreztem magam, mintha alig akartak volna jönni velem a lábaim, így hazafelé vettem az irányt, és 20 km-rel zártam a hetet.

Mártélyt meg egyszer úgyis bepótoljuk.

... avagy érik a munka gyümölcse :-)

Azért a hét nem úgy alakult, mint terveztem. A hétfői brutál szél és sípcsontfájás (de mér, ha nem pszichés alapon???) miatt elmaradt a futás, bár a lelkemnek nagyon kellett volna. Így a fullzsúfolt keddi napomba megpróbáltam belesűríteni egy kb. 5km-s lnedületesebb jellegű futást, de aztán rájöttem, hogy stopper sincs nálam, így aztán egy mindegymácsakfussunkvégre alapú suli-TESCO oda-vissza jött össze. Fejben jó volt.
Aztán tegnap már megint szél volt, és a motivációs görbém sem a tetőfokot hágta, főleg mert közben szerdán a gépteremből bámultam ácsingózva az igazi csalógató tavaszi délutánt. Így aztán a sors kegyetlen büntetéseként fogtam fel, hogy csütörtökön fújt a szél, és így nem sokáig tartottam fel a srácokat szötymörgésemmel. Mondjuk épp a szembeszél idején fordultam vissza, Robi irigykedett is, hogy majd másfél méteres léptekkel érek haza :-)
De amikor hallottam, hogy ma megint szélmentes jó idő lesz, körvonalazódott az ötlet. Mivel a hetemnek már úgyis mindegy, a jövő heti pihenőnek nem lenne értelme, nevezzük ezt a mostanit annak (monnyuk, ha összejön a vasárnapi futás, az nem épp pihenős lesz, de ha már rákényszerítettek, menni kell :-), viszont a múlt hét meg kemény volt, a múltkor esedékes erőfelmérést extra fáradtságra meg holmi félévzárásra hivatkozva elhalasztottam, most itt volt az alkalom, hogy 5 hét után megint megnézzem: hol tartok???

Ma még világosban indultam. Póló + egy hosszú, és még majdnem napsütés fél 5 körül. Szuper volt :-) Kikocorásztam, a hídról lefelé pedig beletettem 3×2 villanyoszlop gyorsat, aztán kiértem a ligetbe. Parajelenségeim támadtak... Nem mertem az istennek se belerohanni. Annak ellenére kezdtem egy biztonsági 4:50-nel, hogy amikor kiértem a ligetbe, megcsapott a friss föld és a tavasz illata, és elkezdtek pörögni a lábaim. A 4:50-es kör után egy 4:40 majd egy 4:45 körüli jött. 3km: 14:16 Konstatáltam magamban, hogy ebből már nem lesz hőn áhított 23:30, meg azt is felelevenítettem, hogy első alkalommal 3,5 előtt már nagyon ki akartam szállni, 5 hete pedig majdnem ki is szédültem a pályáról. Most azonban rágyorsítottam, és vártam a hatást. De nem fájt. Szúrt az oldalam, mint állat, szuszogtam, mint gőzmozdony, de azért jól elvoltam. Koncentráltam befelé, koncentráltam a küzdésre, és hogy sötétedik, biztos akaratlanul is lassabban megyek, és próbáltam pörgetni. Az uccsó kili előtt direkt nem néztem meg az órámat, hogy ne számoljak, viszont újból belegyorsítottam, és mentem, mint állat. Érzésre. Persze ezzel a sebességgel meg nem bírtam végig, de újra és újra megpróbáltam bele-belegyorsítani. Az utolsó szakaszon már olyan érzésem volt, mint múlt héten a futópadon a 14km/h-s szakaszon, és csak mentem és mentem, és vége: 23:21 (9:05-ös uccsó 2k???) Huh. Lihegtem egy két-három percet, majd könnyedén hazakocogtam.

Jó volt. Jó, mert kaptam egy csomó pozitív visszajelzést:
1. Végig bírtam futni. Tudom, ennyi tapasztalattal 5k nem lehet gond, de az első két alkalommal nem ment (könnyen)
2. Tudtam gyorsulni!!
3. Javítottam 25-30 másodpercet az előző két futáshoz képest, és bár az egyéni csúcsomtól (22:30) messze vagyok, viszont még csak február legeleje van, nekem ezen a ponton ez szép eredmény.
4. Nem fájt. És újra éreztem azt a fajta pozitív küzdést, amit még szívesen csinálok. És hogy ment a koncentráció.

Tegnap még a napokban végérvényesen széthullott edzéstervem helyett is csináltam másikat. Érdekes dolgokat találtam ki, és hát kíváncsi vagyok össze fog-e jönni végre. De most megint egy kicsit optimista vagyok :-)