Eredmény: 117,7 km

Web: http://www.fussunk.gportal.hu/

Az előzményekről talán annyit, hogy nem volt sok. Kitűztem magam elé célként idénre (2009) a maratont, mert már azért régóta futogatok, kisebb-nagyobb kihagyásokkal igaz, de "csak" félmaratonig jutottam. És már egyetemen terveztem a maratont lefutni. Hát az elcsúszott kicsit.
A keszthelyi kilómétereket néztem ki, és bújtam is a netet edzéstervek után. Igazából az érdekelt, hogy mennyi az a minimum, amivel már oda lehet állni.Aztán a sok böngészés ereménye az lett, hogy valahogy rábukkantam az ultramaratonisták élménybeszámolóira, versenyeire. Huhh, hát az felkeltette az érdeklődésemet. Elkezdtem tervezgetni, hogy ha lefutom a maratont, utána esetleg megpróbálok egy 50 körülit, majd 100-at, stb..
Csak hát habitusomnak köszönhetően ebbe annyira belelovaltam magam, hogy már alig bírtam tűrtőztetni magam. Nekem ezt ki kell próbálnom, hogy tudjam, hogy mi ez, és hogy milyen, és bírom-e.
Végül is odáig fajult a dolog, hogy épp nézegettem, hogy hétvégén milyen versenyek vannak, hogy kéne futni vmi jót, mondjuk félmarcsit, és megakadt a szemem Sárváron. Persze elhesegettem, mert ugye ennek még nincs itt az ideje, talán jövőre, de a többi verseny nem tetszett, amik arra a hétvégére voltak, asszem félmaraton nem is volt, csak rövidebbek.
A dologhoz még hozzátartozik, hogy azon a héten kicsit bújkált bennem valami. Enyhe hőemelkedés, orrfújás, meg a torkom jelezgetett, amit forró teákkal próbáltam elnyomni. Nem volt kedvem ezt komolyan venni, én futni akartam!
Már nem is tudom, talán a verseny előtti szerdán nem bírtam tovább. Páromnak jeleztem, hogy én ezt ki akarom próbálni. 12h, 1km-es körök, max leülök, ha elfáradtam, vagy sétálok. De tök poén, meg akarom nézni magamnak ezeket az ultrafutókat. Párom mondta, hogy jó őrült vagyok, de hát ismer, szóval menjek, és el is kísér. De másnap jöjjünk haza, mert sok a ház körüli teendő. Persze mondtam, vasárnap tök aktív leszek (én idióta, nem tudtam még mi lesz utána...).
Hát be is neveztem, Görög Gyula ( :) hehh, névrokon) el is fogadta a nevezésemet, szóval nagy volt az öröm. Meg az izgalom. Csütörtök-péntek tiszta lázban voltam, a két éjszaka ezzel álmodtam, hogy futok, és futok, és futok... Néha felébredtem álmomból, "frissítettem", és futottam tovább. :)
Szombat kora reggel kocsival mentünk a helyszínre, vettem néhány cerbona szeletet, meg banánt, meg sportitalport. Próbáltam neten utánaolvasni, hogy mikre számíthatok, hogyan frissítsek.
Mikor megérkeztünk, gyors lejelentkeztem, mert már nem volt sok időnk, fel is vettem a kapott pólót (jobbnak tűnt, mint amit vittem), magamra vettem a rajtszámot, még gyorsan könnyítettem magamon, aztán mentem is a rajthoz, és 1-2 perc múlva indultunk is. Szegény Árpika meg próbálta a napját megszervezni, hogy ne unja szét magát. Hozott gitárt, meg egy rokona a közelben tartózkodott, ő mondta még, hogy majd lejön.
Mi meg elindultunk, hát futottam, arra figyeltem, hogy könnyen, jól essen. 3h-t már futottam, szóval addig tudtam, hogy mire számíthatok, a többit meg majd meglátjuk. Igazából tovább nem is gondolkodtam. Talán annyira, hogy az első órában végig cipeltem a kulacsomat, és ittam, meg már a második órától ettem is. Nagyon sokat ettem, féltem, hogy elfogy az energiám. Szerintem túl sokat is ettem. :)
Az első órában mellém szegődött Bérces Edit, aki felismert (!) egy régi keszthelyi futóversenyről. Nagyon megtisztelő volt, az első órát együtt futottunk, beszélgettünk. Aztán Edit kiugrott egy bokorba, én meg magamra maradtam. Persze ez így nem igaz, mert folyamatosan voltak emberek. Nagyon szimpatikus volt, hogy mindenkinek a rajtszámán a neve is ott volt. Egy darabig ezzel nagyon jól elvoltam, a futás jól esett, én meg korábban minden női indulót lenyomoztam, így jó volt beazonosítani őket. Kb mindenkinek tudtam a futó "előéletét", már amit netről össze lehet vadászni.
Árpinak meg is mondtam, hogy Lubics Szilvia fogja nyerni, és nem is tévedtem ebben. Már az elejétől kezdve vezetett. :)
Közben csak teltek a körök, én eszegettem, nézelődtem, imádkoztam, ittam, futottam. Úgy voltam vele, hogy ha megy, maratonig nem állok meg. És ment. Először csak néztem, hogy na most vagyok félmarcsinál, most futottam körbe a Velencei tavat (ezekről volt tapasztalatom), aztán egyszer csak, lefutottam a maratont!! Ennek nagyon örültem! Életem első maratonja, és 4h-án belül!! Itt kiszóltam Árpinak, hogy most már minden mindegy, csak futok, amíg bírok. Ja és kezdődik az ultra...
50km-ig még ment a futás, itt azért már erősen kezdtem fáradni, az izmaim meg elkezdtek fájni. Nem tudták, hogy mi van, ilyenkor már rég pihizni szoktak. Arra gondoltam, hogy mivel a vége még irtó messze van, és bár a futás még megyeget (persze lassulok), de kipróbálom ezt a futás-gyaloglás témát, hogy tovább bírjam. Szóval innentől kezdve a frissítőknél belegyalogoltam 100-200m-eket, majd futás tovább. Egyre nehezebb volt a gyaloglásból elindulni.. És a nálam lassabban futók ilyenkor rendre megelőztek, szóval lassan arra jutottam, hogy gyaloglok egy hosszabbat, majd inkább többet futok, ha lassabban is, talán úgy jobban megéri. Ezt is tettem, gyalogoltam egy hosszút, kb 300m-t, majd kocogás. Ekkor már elég rosszul voltam, a lábaim nagyon fájtak. De az izmaim, és olvastam, hogy ez "normális", szóval nem aggódtam. A gyomrom volt még nagyon fura, de azért tömtem magamba a kaját, nem érdekelt, "ésszel" ettem, nem figyeltem hogy mit kívánok, mert semmit nem kívántam.
Az idő is nagyon belassult, már kb 7 órája futogattam, és elfogyott az összes gondolatom, eléggé összeestem belül. Na mondom, ez sose fog eltelni...
Árpi viszont a 8. órában újra megkérdezte, hogy nem kell-e a fülhallgató, és bár nem éreztem, hogy kéne, mégis beleegyeztem, mert mondom történjen valami, mert megőrülök. És milyen jól tettem. A zene nagyon feldobott! Elterelte a gondolataimat a fájdalomról, meg a még hátralevő időről, és elkezdtem élvezni újra a futást. Csak hallgattam a zenét, és teljesen beleéltem magam. Ez rengeteget segített, és viszonlag hamar eltelt 1-2 óra is.
Ja azt tudom, hogy annak még nagyon örültem, hogy a 100km-erem 10 órán belül lett. Persze épphogy csak, de ez megint örömre adott okot, ezen is elvoltam 1-2 kört. ;)
Meg hát innen már nem volt sok. Már nagyon lassan futottam, a 7 percen belüli már jónak számított. Az utolsó két órában csak 17km-t futottam...
Már sötétedett és kezdett hűvös is lenni, ezért az uccsó órában felvettem a hosszú újjúmat. Ezt már tudtam, hogy el fog telni. 1h-kat gyakran futottam. :) Az tudom, milyen.
Innen már megkönyörültem magamon, és nem ettem semmit, csak iszogattam. Még néha kiszóltam Árpikának, hogy na még 3 kört lefutok, az talán belefér. Aztán belefért 4 is.
Az utolsó percek nagyon feldobtak, mindjárt itt a vége!! Én idióta meg elkezdtem "hajrázni". Ez nálam megszokás. És végre megszólalt a tűzoltó, megálhattam. Jajj, nagyon örültem. Árpi szerzett szállást, mert 2. lettem, és másnap volt az eredmény hírdetés. De jól is tette, mert mint kiderült, utazásra képtelen állapotba kerültem. Ahhoz képest, hogy néhány perce még futottam, miután lemérték a starttól a távomat, hogy pontos adatom legyen, teljesen rosszul lettem. Alig bírtam menni. Mint egy öreganyó, úgy vánszorogtam. A kocsiig kb 200m tartott úgy 10 percig. Aztán a szálláson Árpi segített lezuhanyozni, meg átöltözni. Minden mozdulat fájt. Nagyon furcsálltam, hogy akkor hogyan bírtam én a végén még hajrázni is???
A fekvés az ágyban már ment. :) Nagy boldog voltam, telefonáltam édesapámnak, aki az egészről nem tudott semmit. Szegény, biztosan leült, amikor beszéltem vele... :)

Nagyon nagy élmény volt, és mondhatom, hogy már másnap bicegve tervezgettem, hogy mikor kéne újra ilyesmit futni..

Na még talán annyi, hogy utána teljes erővel kijött rajtam a betegség, szóval 1 hétig ágyban voltam. :)