Kiírom magamból az élményeimet, mert Isten is erre indít. Bár őszintén nem sok értelmes gondolat ment át a fejemen verseny közben, de egy igen fontos üzenetet kaptam: én most itt hervadó koszorúért futok. És bár ezt eddig is tudtam, jó mindig tudatosítani. Nem, ez nem a lényeg, nem, ez nem olyan fontos. Ami igazán fontos, azaz élet, és hogy azt hogyan élem, hiszen a végén hervadhatatlan koszorút nyerhetek el, vagy veszíthetek el. De milyen jól láttam a párhuzamot futás közben. Mennyi öröm és fájdalom van egy ultrában és egy életben. De haladunk valahova, és egyszer vége lesz, még ha néha soknak, hosszúnak és rögösnek tűnik is.

E szárnyaló gondolatok után pedig a puszta tények. :)

Verseny előtt most már kitűztem egy konkrét, kimondott célt. Nem mindenáron ragaszkodva hozzá, de amolyan irányelvként, ami futás közben előre visz. Ez most a reálisan megugorhatónak tűnő 120km volt. Természetesen nem adják ingyen, minden egyes kilóméterét le kell futni.

Zsófi fia levitt minket Almádiba, amiért nagyon hálás vagyok neki, nekünk ez hatalmas segítség volt. 4h-kor kelés, 5h-kor indulás immár Törökbálintról.

Időben érkeztünk, pepecselés, barátok üdvözlése, majd elég hamar el is dördült a rajt. Hát nem mondom, hogy ébren voltam. Kb 1h futás után kezdett el úgy felébredni az elmém, testem. Emiatt természetesen minden tolódott. A hiányos reggeli pótlása, az egyéb anyagcsere funkciók letudása. Ezekkel eddig nem annyira találkoztam, mert valahogy az izgalom miatt mindig időben felébredt a testem. Most elkésett. :)

Az első óra úgymond bemelegítés volt. Beszélgetős, ráhangolódós. Majd kicsit belendítettem magam. Nem jött magától, kicsit erőltettem. :)

A harmadik órában, vagy a negyedikben meg már elegem is volt az egészből. Ezt Galopp tudtára is adtam, valahogy neki mindig panaszkodok. :) Persze ez még korai volt, én is tudtam, de egyáltalán nem volt kedvem 12h-t futni. Az olyan sok. Állandó éhséget éreztem, nem tudtam a pocimat eltelíteni, pedig igyekeztem.

Nem vittem órát, félig tudatosan. Az elején még arra gondoltam, hogy segíthet, hogy kordában tartsam magam, de erre nem volt szükség, mert alapból lassan kezdtem. :) Viszont arra jöttem rá, hogy egy idő után viszont leszabályoz. Emiatt jobb is, ha nem tudom, milyen tempóban futok pontosan, csak fussak, ahogy épp megy. Ez Komáromban a maratonon már bevállt, és most ismét megerősített, hogy a tudás nem mindig segítség. :)

Azért nem voltam teljesen tudatlan, a kivetítőt igyekeztem nézegetni, kb a 4. órától már a megtett távolságot és időt is felfedeztem, nem csak a köridőket. Lassan őrölnek a malmaim, na. :)

Időközben figyelgettem a férfiak versenyét, ami igazán izgalmas volt. Nézegettem a Balatont, ami csodálatos volt. Meg kigondoltam, hogy mit eszek-iszok a következő körben. :)

Úgy emlékszem, a 6 órás eredményem valahol 65km fölött lett picivel, de ez majd a részletes köridőkből kiderül. Arra biztosan emlékszem, hogy a 100km-em 9:08 lett, aminek igen megörültem, hiszen elég biztosnak tűnt, hogy így meglesz a 120, hacsak valami nem krepál be nagyon.

A célkapunk mindig jó volt átfutni. Ott voltak a segítők, szurkolók, szervezők, ismerősök, akiknek mindig volt 1-2 jó szava hozzánk, vagy legalább egy mosoly, pillantás. Milyen egyszerűek is ilyenkor a dolgok. Olyan emberi az egész. Csupor Kriszti is olyan nagy segítség volt, hogy ott volt, jelen volt, és nagyon jó volt látni, ahogy segíti a férjét, és közben minket is. Köszönöm Fidónak a magnézium-ot is, a lábamat kilazította, ami igen jót tett. Meg persze az utolsó órában köszönöm a sört is, ami egész jól esett! :) Persze csak néhány kortyot ittam belőle.

Az eső nem zavart, ami kicsit meg is lepett. Ha esett, csak felvettem a baseball sapkámat, meg a melegítő felsőmet, és okés is volt minden.

Ettem műzlit, banánt, dinnyét, ananászt, levest, ittam kólát, vizet, izót, kis sört, narancslét. Nem ebben a sorrendben.

A futás meg hullámzóan ment, legalábbis érzésre. Volt, hogy 1-2-3 körig nagyon kellemesen esett, majd újra olyan sehogyan, akkor csak futottam. :) Érdekes módon volt olyan is, hogy nem esett jól a futás, éreztem is, hogy lassulok, és kipróbáltam kicsit gyorsabb tempót. És jobban esett! Érdekes tapasztalat volt.

A befejezés meg már nagyon jó volt, az utolsó óra szinte végig jól esett, bár fejben már nagyon vártam a végét. Számolgattam vissza, hogy hány kört tudok még futni, hogy a célkapunál fejezhessem be. Ugyanis nem akartam várni, míg lemérik a céltól futott távolságomat. Persze aztán ez a szép kis tervem is borult, hála Galoppnak. :)

Az utolsó körömre beállt hozzám, és a tervemre “felháborodott”, és mondta, hogy a 12 órát végig kell futni. :) És megígérte, hogy végig fut velem, így belementem. Aztán kaptuk is a kis babzsákos számokat, szóval még várnom sem kellett. Így Galoppnak hála lett meg a 129, amúgy “csak” 128 valamennyi lett volna.

A végén vágytam volna a forró fürdőre, de hát az alig langyossal meg kellett elégednem, sötét fürdőben. Mindenesetre izgalmas volt. :)

Évinek jobbulást kívánok, sajnos lesérült, de a nagyobb bajt elkerülve még idejében megállt.

Hát az UB-nál kevésbé gyötört meg a dolog, de azért eléggé be van állva még ma is a combhajlítom, nyújtani kellene. :)

Mindenkinek gratulálok, szuper volt köztetek futni, jó kis szervezésű verseny volt, számomra igen szép környezetben! Köszönöm!