Ott tartottam, hogy véget ért a tizenkét órások versenye. Miközben mindenkinek gratuláltam, gyors leltárt készítettem. Az egyik lábujjamon éreztem egy nagy vízhólyagot, de nem foglalkoztam vele. Lábfájásaim nem voltak, és mióta csak forró teába mártogatott kekszet fogyasztottam a mosógép is lenyugodott. Nagyon motivált voltam. Előttem az éjszaka, amit nagyon szeretek, annak ellenére, hogy nem voltak jó tapasztalataim. (UB) Lassan elcsendesedett a futókör. Egy gyors telefon haza, hogy jól vagyok, és hogy ne aggódjanak. Ezután már tényleg magára maradt az ember. Szeretem a monotóniát, el tudok gondolatban kalandozni, miközben gépiesen rovom a köröket. De valahogy nagyon lassan gyűltek a körök: 110, 120, 130, 140, 150. Talán itt éreztem először, hogy meglehet a kitűzött 180 kili, de nagyon lassan teltek az órák. Befelé fordulva zombiztam a köreimet, amikor egyszer csak – én meg nem mondom mikor - elhúzott mellettem egy Angyal. Gondoltam itt a vég, de aztán jobban figyeltem, és nem is kellett sokáig várnom, hogy kiderüljön az a bizonyos angyal nem más volt mint Lubics Szilvi! Egy körön kaptam kettőt. Lejött gyakorolni az éjszakai futást a VB előtt, nem semmi!! Innen is egy nagy HAJRÁ MAGYAROK!!! Fáradtságot egyáltalán nem éreztem. De jellemző a szellemi leépülésre, hogy valamikor kettő körül próbáltam a telefonom rádiós részét lehalkítani, és már majdnem földhöz vágtam az egészet, amikor rájöttem, hogy azért nem halkul, mert a hangerőszabályzásnál a Max.gombot nyomom. Most kell megemlítenem, a saját kocsi hiányát. Sok mindenre szükségem lett volna (étel ital,egyebek) - ami tavaly rendelkezésemre állt - most hiányt szenvedtem benne. Szégyelltem magam amiért kérnem kellett, ahelyett hogy én adnék másoknak. Sokan segítettek (Attilát, Kingát már említettem) és itt kell szóljak CSŐRE ERNŐ áldásos tevékenységéről. Ellátott minden jóval, (sör, cola). Biztatott engem minden körben. (Engem, aki nem is tudom mit keres itt.) Ő aki már letett egy s mást a futás asztalára! KÖSZÖNÖM! Közben már ki is világosodott. Amitől a leginkább tartottam, hogy izomgörcseim lesznek, hál Istenek nem voltak. Nagyon jó állapotban ért a reggel. Végig egyenletesen futottam (7-8 perces kilik), nem sétáltam, csak a frissítő pontoknál. De mindig rá tudtam venni magam a futásra. (A séta nagyon fájt.) Gyűltek a szurkolók a pálya szélén, és a kívülálló civilek is szurkoltak. Egy nagy Hajrá!-t egy idős biciklis nénitől is kaptam. Jellemző erre a városra, hogy itt a "kívülállók" is tudják, miről van szó, és ezt sajnos máshol nem nagyon tapasztaltam. (pl: "Csunyovóban biztos nem") KÖSZÖNJÜK SÁRVÁR! Szóval gyűltek a szurkolók, és valahogy úgy éreztem, hogy nekem is drukkolnak, hogy nekem is szól a taps! A kitűzött célt teljesítettem, és még volt bőven időm, hogy túlszárnyaljam azt. Az utolsó körökben már tényleg öröm volt a futás, bár akkor még nem is tudtam, hogy mennyire az lesz! Történt ugyanis, hogy az utolsó előtti körömhöz érve, ránézve a verseny órájára, megállapítottam, hogy van még hat percem, és ebből még egy teljes kör is lehet. Mindenki biztatott, hogy próbáljam meg. Na gyerünk! Elkezdtem "vágtatni", bár nem nagyon hittem benne, hogy végig érhetek. 7-8 perces kilik után valahogy nem akartak elindulni a lábaim, de hát jutok, ameddig jutok. Vártam a szirénát (ezzel jelzik a verseny végét), de csak a gyönyörű harangjátékot lehetett hallani. Befordultam a pálya azon részére, ahol már a célegyenes van - kb150méter - és ekkor meghallottam drukkolást, sok-sok ember kiabálva, tapsolva, buzdított, és itt már tényleg futottam. Pláne mikor megláttam a nagy órán a számot: 23:59:45. Lehetett még vagy ötven méter hátra, és akkor beleadtam mindent, sikerülnie kell!!! A célkapunál felnéztem az órára: 23:59:57 : 58 : 59 , és abban a pillanatban megszólalt a chipszőnyeg hangja. SIKERÜLT! Igen körbefutottam!!! Felemeltem a kezem az ég felé, és megköszöntem Istennek, hogy megajándékozott ezzel a pillanattal. A szeretteimre gondoltam, azokra akik már nem lehetnek velem, és azokra akikkel még remélem nagyon sokáig együtt lehetek. Kicsit bepárásodott minden. (Konkrétan sírtam mint egy gyerek.) Mindenki együtt örült velem, és sokan gratuláltak. Ezúton is KÖSZÖNÖM NEKTEK! Az utolsó kör 5:50 lett. A verseny után voltak "problémáim", de az eredmény hirdetésnél már minden rendben volt. Ahogy álltam a dobogó harmadik fokán, visszagondoltam a tavalyi versenyre, ahol még nagyon magányosan ácsorogtam a dobogó mellett. (4. voltam) Most pedig néztem a sok ismerőst,  hogy ide tartozom, itt a helyem. ÖRÜLÖK, HOGY VELETEK ÉLHETTEM ÁT EZT A VERSENYT! Összegezve: ez a verseny talán közelebb hozta az UB-t, de messzebb vitte Spártát, amit jövőre terveztem. (Van még idő.) Ja, a számok: 187kör = 192.7 km. Abszolút 6. hely. Korcsop. (-39) 3.hely. Még a végén szeretném megköszönni Gyuláéknak a csodálatos szervezést, az önkéntes segítőknek a saját szabadidejükben végzett áldozatos munkát, hogy nekünk "csak"a futással kellett foglalkozni. A végén az eredményhirdetésnél az ajándékok, az érmek, a kupák mind már "csak" hab volt a tortán! Jövőre veletek ugyanitt (remélem). KÖSZÖNJÜK!!!! Befejezésül pedig hadd hívjam segítségül Fábri Sándort, aki, amikor az utazási élménybeszámolóit félbe hagyva, hirtelen el kell köszönnie, mert lejárt a műsoridő, frappánsan csak ennyit mond : És akkor megérkeztünk Pestre.

Fussak 24órát Sárváron...Ez a gondolat először a négynapos Balaton-kör után fogalmazódott meg bennem. Milyen remek kis erőfelmérő lenne az UB előtt a Sárvári 24. Tavaly itt debütáltam a 1tizenkétórás versenyen, és már akkor eldöntöttem, hogy ha tehetem, minden évben eljövök. 24 óra, bele gondolni is sok. Végül azzal nyugtatgattam  magam, hogy vannak negyvennyolc órás versenyek is. Eddigi leghosszabb futásomat a tavalyi UB-on produkáltam: 126 kili, 18 óra alatt az utolsó 4 órában halál közeli élményekkel. (Nem volt kellemes, talán majd az idén.) Már csak a családomat kellett valahogy meggyőzni, és egy pár nap alatt sikerült is. Legszebb érveim egyike: - csak nem gondolod rólam, hogy végig futom az egész éjszakát, és ha elfáradok, lefekszem majd. (Nem tehetek róla, hogy nem álmosodtam el.) Sajnos most sem tudtak elkísérni. Talán jobb is, mert nem mindig voltam a topon. Már csak a logisztikát kellett megszervezni. Sajnos az én autóm egész héten vacakolt, így nem mertem elindulni vele. Szerencsére Pintér Tibiékhez - ő lesz az UB-on a biciklis kísérőm - befértem, amit már csak azért sem bántam, mert így jobban megismerhettem a családját. (Nagyon aranyosak.) Egy sporttáskányi cuccal vágtam neki a hétvégének, és mint utóbb kiderült, ez kevésnek bizonyult.

Péntek kora délután indultunk Pestről, és 6 körül értünk Sárvárra. Ahogy megérkeztünk, elkapott egy nosztalgikus érzés, hogy milyen jó volt itt tavaly futni, és hogy milyen sokat kellett várni rá, hogy végre újra eljöjjön ez a hétvége. Most, hogy eljött milyen hamar el fog telni. Na mindegy! Élvezzük ki minden percét!!! Fidoval, Vikivel - mint első bálozók - és Mjocival szinte egy időben érkeztünk, és láttam rajtuk, hogy nekik is nagyon tetszik a város. Szobáink elfoglalása után – amit Toncsi intézet, és ezúton is köszönet érte - elmentünk a versenyközpontba. Itt a sok ismerős és ismeretlen futó üdvözlése, valamint a rajtszám, a chip és a futó póló megcsodálása után, beneveztem én is a krumplistészta – sör nevű játékba, ahol elég szép eredményt értem el. (Ja, hogy nem volt ilyen játék, na mindegy HIHI) Ezután pályabejárás szerepelt a programban. Megpróbáltuk memorizálni a pálya bonyolult vonalvezetését, nehogy a verseny során rossz felé kanyarodjunk. (Hát nem volt egyszerű.) :-) Most is megcsodáltam ezt a fantasztikus várkört, annyira hangulatos, annyira szép, hogy itt tényleg élmény futni. Toncsi és Kán még összefirkálta az aszfaltot.  (Nem is tudják, milyen sokat jelentett éjszaka, futás közben.) Fido is elkísért minket, és láttam rajta, hogy neki is tetszik ez az egész. Korai lefekvést terveztem, de aztán a Toncsival sztorizgattunk éjfélig. Korai kelés (6:30), a pazar reggeli és a szokásos reggeli teendők után az ember nagyon hamar a rajtnál találja magát. Márton Attiláék mondták, hogy betehetem a kisbuszukba a cuccaimat, és ezúton szeretném nekik megköszönni. KÖSZÖNÖM KINGÁNAK és ATTILÁNAK azt sok-sok segítséget amit adtak a verseny előtt, alatt, után.!! Nélkületek sokkal nehezebb lett volna. RAJT!!! Tudtam, hogy az elejét nem szabad elfutni, erre nagyon figyeltem, de nem volt egyszerű visszafogni a lábaimat. Jellemző, hogy IMO-val futottam egy pár kört, és beszélgetés közben alig vettük észre, hogy már ötperces kiliket megyünk. Satufék! Elhatároztam, hogy nagyon figyelek a frissítéseknél is: egyfélét enni-inni, és nem minden körben. Sajnos a felültöltős mosógép már az 50. körben bejelzett, hogy kész a mosás, lehet (t)eregetni. (Bocsi!) Szóval a gyomrom már megint kikészült, csak azt nem tudom mitől. Ja és ha ez nem lett volna elég, 60-nál a csonthártyám is elkezdett fájni. De legalább elterelte a figyelmemet a gyomromról. Én is figyelemeltereléssel próbálkoztam. Figyeltem a többi futót, és megállapítottam, hogy nekik sem egyszerű. Volt ott egy 12 órát futó srác, aki már a nyolcadik órától húzta az egyik lábát (Nem kicsit, nagyon.), ami le is lassította. Azokban a körökben, ahol "elhúztam" mellette, oda is szóltam neki, hogy: Kemény vagy, ez az!, de nem nagyon reagált, csak rótta a köröket rendületlenül. Majd a tízedik futóóra környékén, és nem tudom hány oda szólás után, kicsit talán már jobb állapotban visszaszólt: Igen, most már megcsinálom!! EZ AZ! Én meg itt mirnyikézem (yoyo után szabadon) egy kis csonthártya meg egy kis gyomorprobléma miatt. Ja, közben elmúltak a lábfájásaim, és örömmel konstatáltam, hogy bejött a legkockázatosabb húzásom is: új cipőben futottam. Összesen 22 kilit raktam bele, de már az első futásnál (14 kili) éreztem, hogy sokkal könnyebben futok benne, jobban csillapít mint a régi adidas-om. (Szegénybe van már vagy 1700 kili.) Szóval az új kedvenc: NEW BALANCE 760 stability. Ez itt a reklám helye! Nagyon hamar eltelt a 12 óra. S miközben gratuláltam az ismerős – VIKI, ANITA FIDO, KÁN, TIBI (Hanyas vagy?) (Bocsi, ha kifelejtettem valakit!) és ismeretlen futótársaimnak - jó volt látni az arcukat, és jó volt osztozni az örömükben, jó volt örülni velük, hogy sikerrel teljesítették - kinek az első, kinek a sokadik – tizenkét órás futóversenyüket, aközben egy kicsit aggódva csináltam leltárt magamon. A távolságot rendben valónak találtam: 105 kör, de a sok mosdóban töltött percet, a tervezett depózások elhagyásával pótoltam, és tudtam ez előbb utóbb vissza fog ütni. Hosszú éjszaka várt rám... Folyt köv. (Ha van rá igény.)