Elég jó időben, 10 körül érkeztem Kiskörére, meg akartam nézni a délelőtti versenyeket, mert kívülről még sosem láttam triatlont. Megállapítottam, hogy nézőként is elég élvezetes, ráadásul nem is annyira megerőltető elfoglaltság. Fittyet hányva a szakirodalom ajánlásaira másfél órával a rajt előtt bevágtam egy nagy tányér rántott sajtot sült krumplival, aztán lassan bedepóztam, bár egy kissé össze-vissza volt a szervezés. Az egész nap rendületlenül fújdogáló szellő erejét jól mutatja, hogy a depóban gond nélkül felborított néhány vékonyabb csőből készült állványt kerékpárostul.

A rajt előtt szokás szerint kicsit aggódva néztem a sok neoprénes résztvevőt, aztán szokás szerint megint nem fáztam, miután belemásztam a vízbe, sőt, néhány szakaszon kifejezetten meleg volt a Kiskörei Hullám és Széltározó vize.
A fél órával elhalasztott, majd újból előrehozott középtávú rajt után elindultunk úszni. Szép nyugisan kivártam, amíg a tömeg elhalad, aztán 200 méter, 300 méter, hmm lassan elfogyhatna már a hínár, nézd már itt az alja, legalább nehéz megfulladni... A 750m-es kör jórésze alig méteres vízben volt kijelölve, amit addigra már vagy 8 futam versenyzői kavartak fel jól. A Balaton piszkosabb napjaiban is kristálytiszta ehhez képest. Bónuszként jött a hullám oldalról, szemből, az úszásra figyelés helyett a hínárral birkózással telt az idő. A második kör közepe felé fel is adtam az erőlködést, csak legyen vége... Az úszás egyetlen pozitívuma, hogy a pálya mentén végig kötél volt kihúzva, nem csak 100-200 méterenként egy-egy bója vagy csónak jelezte az irányt, így legalább nagyjából egyenesen sikerült haladni.

Futás a depóba, úszó már csak elvétve volt a vízben, dehát innen könnyű szépíteni :) Ha vallásgyakorló lennék, akkor biztosan elmormoltam volna egy miatyánkot, amíg a bicajt toltam ki a depóból, hátha odaföntről valaki megkönyörül, és lejjeb csavarja a szelet. Ehelyett maradt a kormány erős markolása és minél laposabb testhelyzet felvétele a bicajon. Azon morfondíroztam, hogy mekkora éktelen szopás már ekkora szélben kerékpározni, csak a nagy kilátástalan tekerés, a gép meg nem halad, tessék, már megint vissza kell váltani a vízszintes úton, eh. Ha már választani kell, legyenek inkább hegyek avagy dombok, azt legalább meg tudom tapogatni, meg rá lehet mutatni hogy nézd már öcsém, milyen ferde, oda hajtottam fel a tetejre. Az emelkedőn látod mi ellen küzdesz, ellenben a kiskörei mezőny csak fogcsikorgatva kapaszkodott a kormányba, nehogy a szél belevigye az árokba. Úgyhogy a pár kilométeres bemelegítő tekerés után itt is szép nyugis tempóra álltam be, csak épp, ahogy a szervezet kívánta. Ennek megfelelően kb 40 km-nél észre is vettem, hogy mióta tekerek, folyamatosan vigyorgok valamiért, legalább én jól érzem magam, ha már az idő ilyen zord. A 80km-es pályán a frissítés 20 kilométerenként 1-2 pohár víz volt, ami akár neccesnek is nevezhető. Már épp kezdtem aggódni, meg nézegetni a kutakat, hogy hol lehetne megállni tankolni, de aztán eszembe jutott, hogy ahonnan a poharakba kerül, onnan biztos jut a kulacsba is, úgyhogy a frissítőállomáson sikerült bőven vizet venni. Evéssel nem nagyon foglalkoztam, nem voltam éhes, láthatóan a rántott sajt igen jól dolgozott. Azért becsületből betoltam másfél tubus X-Fuel zselét, amit a Velence 10-es túrán szereztem, meg egy müzlit. Az evés amúgy is elég veszélyes mutavány volt, az oldalszélben nem mertem elengedni a kormányt, úgyhogy félkézzel bohóckodtam a csomagolással. Egyébként a szervezés itt-ott tapasztalható hiányosságai ellenére a bringapályát végig nagyon jól kijelöték, a biztosítás is remek volt, a körszámláláshoz is volt elég szakértő ember.

Már épp kezdett elegem lenni a tekerésből, amikor eljött a 78. km, lehetett megint öltözködni. A hagyományokhoz híven éppen a depóban szöszmötöltem, amikor befutott a győztes, ez eddig mind a négy versenyen, amin részt vettem, pont így történt. Öltözés közben egy ügyes mozdulattal a combomra kentem a második tubus zselé maradékát, ettem kicsit, aztán nagy vidáman elindultam futni. Ezt a számot szeretem legjobban, itt nehéz vízbefulladni, nem kapok defektet, csak félre kell tenni az agyat, és menni. Tartalékolni sem kell már a továbbiakra, szóval szüret. Valahogy még mindig jól éreztem magam, továbbra is széles mosollyal a képemen haladtam. Ittam, dinnyéztem, stb. Tulajdonképpen a futás felénél jött meg a kedvem a küzdéshez, biztos mert már nem volt oly nagy a hőség, meg tán a szél sem fújt annyira. Na, hát itt már nem nagyon volt értelme küzdeni, de azért megtettem, ami tőlem tellett, úgyhogy a végére becsülettel elfáradtam. Mivel az úszás 3. körénél sikerült csak elindítanom az órámat, így a bemondótól tudtam meg, hogy kb 5:50 alatt teljesítettem a távot, ami az eredménylistában 5:48:54-re módosult.

Hát ez. Végülis jó mulatság volt, de jövőre csak akkor megyek, ha muszáj lesz, addig meg sátrat verek az XXL-es pólómból...