Hát kezdjük a felsorolást:

- az idén március végén kezdődött a szezon, röpke 5 hónapos kihagyás után
- állandóan jelzett a jobb térd, ha 30 percnél hosszabb időt mentem
- nem változott meg hirtelen körülöttem a világ (és én sem ), azaz maradt a kevés futás + fejbenfutás kombó
- fentiek tükrében a leghosszabb táv idén -eddig- a NIKE feles
- a jelentős lökést és hitet adni képes exponenciális edzéssorozatot az előző héten elmosta egy torokfájós-köhögős betegség
- a régi cipő km-számra és érzésre is alkalmatlan lett, ezért egy hete újat vettem, amiben eddig 10 km-t futottam.

És így jön el a maraton napja.

Amiről le is mondhatok, ahogy azt már többször is tettem, amikor felkészületlennek éreztem magam a távhoz.
Ami talán még gondolkodásra késztet az előző felsorolás elemeiből fakadóan, azokat más oldalról is szemlélve:

- azért a 6 hónap alatt összejött több mint 600 km
- a jobb térd egyre inkább nem jelez, sőt, minél hosszabb volt a táv, annál kevésbé éreztem bármilyen problémát
- a fejbenfutásban továbbra is hiszek
- az exponenciális edzésterv hiányát sajna nem tudom mivel kompenzálni, de talán e hétvégén még elmegy egy nagyon laza, nem a távra, hanem az eltöltött időre koncentráló, 3 órán át tartó hosszú futás
- 1-2 nap, és a múlté a megfázás vagy mi is volt ez
- az új cipőbe még belekerülhet úgy 50 km jövő hét végéig.

Azért a mérleg két serpenyője még messze nincs egyensúlyban, nemhogy az indulás felé billenjen a mérleg nyelve...
Amennyiben lehetségesnek tartok egy sérülésmentes, egészséges, laza maraton-teljesítést, akkor elindulok. Véleményem szerint, ha már a rajtnál állunk-toporgunk, akkor megvan az emberben a kellő hit és a tudat, hogy képes lesz végigmenni. Ha meg bármilyen kétség is felmerül benne előzőleg -a kötelező nyirmogáson felül, na persze -, akkor eleve nem vállalja a versenyt.

2001-ben, első futóidényemben örök élményként sikeredett az őszi Budapest Maraton. Idén lesz 10 éve, hogy amatőr módon kocogok -vagy ennek gyakori híján fejbenfutok - hétköznap, aztán nagy kedvvel indulok hétvégenként a tömegfutóversenyeken.

A 10 év hozott 5 őszi Budapest Maratont. A legjobb időt (3:52:08) értelemszerűen a legtöbb km-t és edzésalkalmat mutató idény produkálta: 2008-ban átlag havi 128 km jött össze a maraton napjáig, évi 117 db futással. Az igazi biztonságot a nyári hónapok adhatják meg: ha a július-augusztus-szeptemberben sikerül heti átlag egy maratonnyi km-t futni, akkor nem aggódom az ősz nagy napja miatt. 

A legbrahisabb vállalás 2005-ben volt: évi átlag havi 57 km után, nyáron heti 17 kilométerekkel csábított a 20. jubileumi BSI maraton, ami végül szintén szép élmény marad, mivel sikerült behalás és gyaloglás nélkül beérni 4:36:54-es idővel.

És akkor idén itt van egy újabb jubileum! 25. budapesti maraton, hej!  Irány a rajtzóna, az izgatott toporgás, tervezés, koncentrálás, érezve a család lelket adó szurkolását, a biztos frissítő logisztikában való bizalmat!
Csak sajnos inkább 2005-öt idézik az idei edzésszámok -lásd edzésnapló-, semmint 2008-at... Emlékezve a versenyek hangulatára, érzésekre, a kellemes szakaszok és kemény próbatételek váltakozásaira, azért ördögien vonz a verseny, még akkor is, ha ehhez az exponenciális edzéstervhez kell nyúlni... ami persze szigorúan ön- és közveszélyes! 

Tegnap volt este 4 km, ma 8 km. Holnap 16-ot tervezek. Ja, és ugye kell legalább egy hosszú a maraton előtt, legyen az egy 32-es? Majd meglátjuk, hisz négyszer volt erőm NEM indulni "a" versenyen... Azért szép lenne, ha 10 év 6 maratont hozna, s nem 5 igent, 5 nemet. 

Hiába, mindenki másképp tekint az élet nagy dolgaira.
Leander ma reggel, ahogy általában szokta a NIKE-felesek előtt, leszögezte, hogy 1:45 feletti eredménnyel meg sem ismer majd. Hiszen ahogy látja, megy a nagy felkészülés (értsd: a szokottnál többet eszem-iszom a NIKE hetében), aztán mégis évről-évre lassulok, pláne az első NIKE-hoz képest. Hiába próbálkozom, hogy azóta eltelt 10 év, az ember csak öregszik, a km-ek éves száma meg csökken, nem hatja meg az ilyen érvelés...

Idén eleve izgalmas lesz a verseny, hisz a leghosszabb futás két db 16 km volt eddig. Az össz futás 570 km, igaz, csak március végén kezdtem neki. Az összes futás átlag tempója majdnem 7 perc/km, ezt érdekes látni a statisztikákban. Dehát éljen a laza futás, abból lehet gazdálkodni a versenyekre!

Szóval most még nagy kérdés, mi lesz holnap, de reménykedem... Ha jó érzéssel sikerül a verseny (és persze a számok bűvöletében mondjuk 5:30-as átlagtempóban), akkor nagy kedvem lenne egy exponenciális edzéstervű héthez, rögtön utána.
A jubileumi BSI futások vonzanak, ez kétségtelenül látszott 5 éve is, így szeptember-október tájékán.

Most meg irány a szeretett Margitsziget, éljen a szigetfutás, leánykori nevén a hendikep!  Jó kis bemelegítés lesz holnapra.

Minden edzésonline futónak izgalmas és emlékezetes NIKE-versenyt kívánok!