Jellemző! Még január van, idén nem volt tél, én máris a tavaszt várom. Kicsit unom a konditermet, illetve fő probléma, hogy nem tudok fejlődni. Az nem haladás, ha 45 perc helyett rászánom magam 55 perc futásra!

Úgy döntöttem, a rávezető 2 perc gyaloglást kiveszem az időből és a távból (200 m). Így máris jobb- látványosan gyorsultam- egész más 43 p alatt 7 kili, mint 45 p alatt 7,2, nem? Aztán elalvás előtt jött a múzsa, és a kreativitás. 47 perc! Ehhez kell az IQ.

Persze, próbálkozom, most ettől függetlenül igyekszem a sebességet növelgetni. Tudom, léteik hill edzés is, de arra még gyúrok- mentálisan. A félmaratoni edzéstervvel ugyanaz a bajom, mint a tanítványaimnak. "Tanárnő, nekem ennyi szabadidőm nincs!" Sebaj, majd nyáron... Vannak még előnyei a pedagógus hivatásnak.

Különben az edzés elején ismét duplán sportoltam, olyan szuper kosaras akrobatika ment a képernyőn. Néhány zsákolásba a futópad is beleremegett. Így a sebességem is 9,5 km/h körül volt, hogy nézhessem őket. Aztán szerencsére jöttek a "kedvenc" gördeszkásaim, és leváltam a képernyőről. Hányszor fogom látni még őket tavaszig!

A síszünet azért szuper,mert a délelőttöm teljesen szabad. Míg a család dolgozik, végre megszállhatom a konditermet. És a futógépet. Mivel a 60 perc lélektani határ, 55-öt ütöttem be. Alig voltak a teremben, egy ősz fickó gyűrte a padot jó ütemben a másik végén- elkapott a versenyszellem.

Alig győztem kivárni a bemelegítés végét, már ekkor feljebbpörgettem a szokásosnál. Először csak 12,5 km/h-t mertem, de éreztem, most nagyon jólesne a gyorsabb tempó. Utána az emelkedőt is kipróbáltam. A második gyors végén az ősz pasas feladta - de addigra már teljesen bevadultam. Fura, mert általában lazán kocogok, verenyen sem szeretem kihajtani magam. Most pont ezt élveztem.

A 13,5 km/h alatt azon igyekeztem, ne végezzem úgy, mint a futópados kis film macija pen cikkében. Sikerült! A padon maradtam. Vannak még sikerélmények az életben. Amikor 3 hill és 4 gyors szakasz után letámolyogtam a szerről, az izmos fiúk úgy néztek rám, mint aki nem tiszta teljesen. Mármint agyilag.

Én meg azon bosszankodtam, hogy a pulzusom most is 160 alatt maradt.

Kis nyújtás meg súlyzózás után megszálltam a szaunát, és megállapítottam, hogy ez lesz az, ami tavasztól, az erdei edzések során nagyon fog hiányozni.

Hiánypótló ez a konditerem, persze a terepet nem pótolja. Segít, hogy túléljem a torokfájdító hónapokat. Eddig mindig leálltam, most kíváncsi vagyok, mi lesz így a versenyeken. 

Eddig prímán ment az, hogy heti háromszor fussak, pedig közben egy napot a klinikán töltöttünk a kislányommal. (Semmi gáz, csak egy "hányós" vírus. Ilyenkor fél nap után rutinosan szaladunk be infúziós feltöltésre.) Az éjszaka gáz volt, egy műanyag széken kucorogtam- ez az igazi Survivor!

A kölök prímán van, én meg megúsztam az osztályozó konferenciát. Egy osztály lezárása volt elmaradva- szerencsére egyik kollégám kocsival ment ki, és odakanyarodott a klinika elé. Így 3 óra múlva ismét a lányomnál lehettem, már tiszta lelkiismerettel. Addig anyám melegítette a csodásan kényelmes ülőalkalmatosságot.

Ezek után nem csoda, ha úgy döntöttem, ez a hét a lazításé lesz. Kocogás a futópadon extralight-osan, szauna- és persze a legújabb felmerült kérdések megvitatása a konditerem hallatlanul ingergazdag környezetében.

Szóval lezárás után odajött hozzám az egyik 15-16 körüli srác, hogy ő egy barátjával le szeretné futni a félmaratont. Váóó, belémállt a félsz! Ez már felelősség, hacsaknem hirtelen lelkesedés részéről. Megadtam neki 1-2 oldal címét (ez itt nem a reklám helye), és próbáltam győzködni: várjon egy kicsit, előbb 10 kili... aztat meg mán futott! Bingó.

A gáz az, hogy a kissrác kosarazik- amennyit értek hozzá, nemis rosszul. Namost ugye semmi nem vágja el jobban a kosaraskarriert egy aszfaltszaggatta térdnél. Aztán. A kosár, ismereteim szerint a fordulékonyságra, robbanékonyságra épít. A hosszú futások pedig lassítanak- vagy nem?

Apu, most segíts! Rájöttem én, hogy mégis edzőit kellene végeznem! Ha már annyit nyomom a rizsát a tanítványaimnak. Ilyenkor kiderül, hogy a tudásom véges. De amennyiben nem foglalkozom a hozzámfordulókkal, hiteltelen lesz az egész.

Nameg- micsoda élmény lenne a srác nyakában látni a félmaratoni érmét!

Azt hiszem,ezt meg kell dumálnom az edzőjével. Végülis erre jutottam. Vasárnapra meg teljesen kipihentnek éreztem magam. Feldobott az is, hogy a kisfiam töretlenül halad előre a mellúszás megtanulása felé... a kartempói egészen Gyurtadanisra sikerednek néha. Kb. hasig lövi ki magát a vízből, bele ne fulladjon. Tündéri látvány.

Hát, ez sem volt semmi! Pennek és Sepinek megmutatni a kedvenc kis körömet. Az erdő is kegyes volt, egész szép, bár a havas arcát nem és nem akarja nyújtani ezen a télen. Kicsit sok volt a bicajos, de nekik is ez a kedvenc útvonaluk, és most jó idő jár rájuk.

Végigbeszélgettük az utat, szerintem Sepi eldöntötte, ha valaha jön velünk, füldugót hoz. Jó kis terveket szőttünk, de addig még sok-sok kilit kell tennem a lábamba! Tényleg jobb így, barátokkal futni, márcsak a tüdőnk erősítése miatt is, de most csak örültem, hogy öszejött.

Mikor hazaértem, a kislányomnak megfájdult a hasa. Így nehéz komoly edzésmunkát végezni! Ezért van sokkal kevesebb "gyerekes" sportolónő. Olyan ez, mint egy érzelmi hullámvasút.

Hál'istennek, estére rendbejött, így mostanra megint visszatért az edzés utáni jóérzés, amit csak a dolgozathegyek látványa tör le egy kicsit.

Mér' nem javították ki magukat?

Tehát a torkomnak hála, marad a konditerem a futópadjával. Egész nap ezt vártam. Utolsó óra után tekertem az állomásra. Míg az ütött-kopott bérelt bringával szaggattam az aszfaltot, a napló vérprofi bicajosaira gondoltam. Meg a csodajárgányokra. Azt hiszem, Skótnak igaza van! Ez a szerencsétlen bicikliutánzat nemis az enyém, mégis totálisan a szívemhez nőtt.

BICAJSZÉPSÉGVERSENY? HÜLYESÉG!

A fitneszt laza tekeréssel vezettem be. 50 kcal. Súlyzó lazán- az állomáson lenyomott tré sajtburgernek le kellett nyugodnia. Végre ráállhattam a mélyérzésű padomra. Amely első próbámkor 20 perc után meg akarta menteni az életemet, és megállt.

Hát nem hazudtolta meg önmagát! ÉN 50 percet ütöttem be. Erre melegítés után 53 percet mutatott. Kisvártatva 55-öt. Majd 57:49-et. De úgy dönthetett, többet nem bírok, itt befejezte az önkéntes időemelést. Minek nekem edző? Edzésterv? Majd a mágikus futógép minden gondomat megoldja. Hogy nevezzem? Paavonak vagy Emilnek? Bikilának?

Persze, akkor ott nem így éreztem. Csak csühögtem, és untam. Ritkára jól bírom a monotonitást, de EZ sok volt. Ráadásul mindenki furcsán nézett. Lehet, hogy nem vagyok normális? Ennyit futni egy helyben...

De utána nagyon jó volt. A kalória is fogyott rendesen, és jó volt érezni, hogy van mozgás a melón túl. Még a gépek is mellém álltak.

Miután kezdett javulni a térdem, újra elmentem futni. Ezt azonban a torkom nem szerette igazán, ígyhát maradt a futópad. Ami azértis jól jön, mert vagy 3 kg jött fel rám- na, jó, 2,5.

Elfelejtettem, hogy rossz torokkal nem szaunázunk. Így a téli szünet nem igazán lett futós! Sebaj, majd 2007-ben, úgyis ez volt az egyik újévi fogadalmam! Azonban minden kezdett összeesküdni ellenem.

Már kétszer nem jött össze a futás a boldog új évben! Totál elkeseredtem. Szerencsére észrevettem, ha elkapom a korábbi vonatot, össze tudok dobni egy futópados edzést, mielőtt a gyerekeim végeznek a gyógytornán.

Ráadásul egy kolléga hazavitt kocsival. Hurrá!

A fitnessz-teremben minden pad foglalt volt, de ígyis összejött 45 perc futás. Nem igazán ment a gyorsabb tempó, a 6:30-as kili épphogy jólesett, az emelkedőknél pedig felrémlett a Kékesre felvezető út. Ajajj, de messze van! Mindenesetre az életet a kihívások teszik érdekessé!

A kétoldalt gyalogló lányok motiváltak, csak furcsa volt, hogy ők sétálnak, én futok, és mégse hagyom le őket. Szóval elégettem 360 kcal-t (ezt ugyanúgy utálom kJoule-ra átszámolni, mint a mérföldet km-re), ezért a Gyermekrehabon gyorsan megittam egy forró csokit, és nagggyon jól éreztem magam. Ráadásul belestem a gyógytornára. Épp kosárra dobtak, zsámolyról, és Lacikának mindkét dobása bement, csont nélkül! Mondtam is neki, hogy olyan, mint Bukva, aki a 210 centijével az egész város kedvence volt, amíg volt kosárcsapatunk.

Aminek még lehetett örülnöm: rájöttem, ezt minden kedd- csütörtökön meg tudom ismételni! Szóval hajrá....