PH. Az év első futóversenye. Az első Pécs-Harkány futóversenyem. Két dolog aggasztott a versennyel kapcsolatban: az egyik, hogy a lábam nem volt tökéletes, a lágyékomban meg voltam/vagyok húzódva, ami sugárzik végig lefelé. Naná. Aki nem pihenteti mit vár. De nem vagyok rá képes. A másik dolog, hogy hú de messze van ez a Pécs.

De győz a harmadik, hogy futás, verseny, ismerősök, jó hangulat, szép táj és visszafelé jó borok. J

Mintegy 2,5 órányi buszozás után megérkeztünk a helyszínre kecskeméti buszos (futók és túrázók együtt) társaimmal. Gyors nevezés (már amennyire a hosszú sorok engedték), öltözés és futás.

De ne szaladjunk azért ennyire, arra ott a verseny. J

Közben azért volt idő pár szót váltani a fórumos cimbikkel (Yu, Révi, Steve, Krisz), közösen sorban állni a büdi wc előtt, besorolni a rajthoz.

A rajtnál aztán összefutottunk még Stvn-nel is, majd gyorsan el is rajtoltunk.

Igyekeztem végig figyelni a lábamra, hogy ne fájjon. Ugyan végig éreztem, hogy nem az igazi, de nem fájt. Sokkal jobban a combon, ami Alföldi lakosként inkább érthető. Persze a bemelegítés idő hiányában elmaradt, hiszen a pár nyújtó és gimnasztikai mozdulat jóindulattal sem nevezhető elégséges melegítésnek.

Az első kili 4:50-re sikeredett, de ne feledjük, hogy ez még sík terep volt. Aztán viszont elkezdett emelkedni, ami hát nem ment túl fényesen. Útközben összetalálkoztam Csikével, akivel egy darabon jól elbeszélgettünk. Jó is volt így, mert közben csak-csak leküzdöttük azt a fránya emelkedőt. Csike gyorsabb volt, így ő elhagyott, de szerencsére mindig jött valaki. Egy kecskeméti ismerős, egy netes ismerős. Ilyenkor mindig kicsit meghúztam, majd visszavettem. Ja-ja, fartlec edzés, ahol a terep adja ugye az iramot. Asszem ezt most jól alkalmaztam. J

A rossz lábam nem fájt szerencsére, bár éreztem azért, de sokkal inkább az egyre inkább beálló combjaim okoztak kellemetlenséget. Nem tudom, hogy a hegyi futások hiánya avagy az izoitalos frissítés hiánya volt inkább a baj. Kétségtelen, hogy a frissítés korántsem nevezhető fullosnak vagy kielégítőnek, de talán inkább a hegyi edzések hiánya volt a gond.

Azért nagyon jól esett 15 körül az a tea, már kellőképpen szomjas voltam.

Később Adival értünk egymás mellé vagy ő mellém, meg is kérdeztem, hogy kb. hol járhatunk. Mondta, hogy a km táblák nagyjából megegyeznek a megtett távval. Ekkor pont a 16. km táblánál jártunk, csodálkoztam is, hogy már itt járunk, valahogy nem gondoltam volna. Azért ez jó is, mert azt jelenti elvoltam. Szó mi szó, elvoltam, mert szép volt a táj, nézelődtem, gondolkodtam, szóval elvoltam magammal. (néha mással)

Közben mellém ért Hauanita aki ha jól tudom Futóbolond, bár én az Edzésonline-ról ismerem. Örültem neki több okból is. Egyrészt, mert nagyon rendes, jófej emberkének tartom, másrészt, mert jó volt valakivel együtt futni. El is beszélgettünk, hol jobban, hol kevésbé (emelkedők), de jó volt együtt megtenni a kiliket.

A következő frissítőponton egy srác kínált szőlőcukrot is. Na ez nagyon jól esett, talán ezt kellett volna előbb. Bár az sem jó, mert akkor ugye végig enni kell belőle.

Következett a nagy emelkedő a végéhez közeledve. Na ez azért rendesen megszenvedtetett minket, de főleg a combfeszítőinket. Sebaj, majd a lejtőn jobb lesz – gondoltam. De ott sem volt sokkal jobb, mert ott meg a combhajlítóim tiltakoztak, meg sajna a meghúzódott lágyékom. Mit tagadjam a vége azért szenvedős volt, nem ehhez szoktam. (sem érzés, sem tempó tekintetében) De úgy fogom fel, hogy ezzel is tapasztaltam, tanultam, többet megtudtam magamról, ami ugye hasznos dolog a későbbiekre nézve.

Bár idén hétvégente azért futottam hosszabbakat is, lehet inkább a rövidebb pörgősebb távokra vagyok perpill ráállva márcsak a több spinning és pörgetés miatt is. De majd meglátjuk!

A végén jó volt beérni, jó volt Révivel beszélgetni, jó volt fürdőzni és nagyon jó volt inni két pohár izolöttyöt is. Hmm. Talán többet kellett volna frissíteni? Talán vinni kellett volna a kezemben egy üvegcse izolötyit? Talán. Lehet.

Mindenesetre a végén mellettünk elfutó Steve nagyon jó példa a tudatos készülésre és futásra. Ő mindig mindenre gondol, nagyon tudatos és ennek meg is van az eredménye.

Kár, hogy a végén úgy szétszóródtunk és nem sikerült többekkel találkozni (pl. Yu), de jó volt Révivel a célban és Csikével és Mirával a fürdőben beszélgetni kicsit.

Hazafelé jövet megálltunk a busszal Villányban borozni, hát az maga volt a gyógyír a sebekre.

Mindenesetre van már PH időm is, van mit megdönteni jövőre!

A pólónak is örülök (én szeretem a pólókat), jó volt fürödni is, de a frissítés azért lehetne gazdagabb.

De jövök jövőre is!