Figyelj oda magadra... És másra is.

Távol álljon tőlem, hogy bárkit megbántsak, de fontosnak tartom, hogy figyeljünk.

Tudtam, éreztem, hogy valami nem stimmel, és végül elmentem orvoshoz. Már hamarabb meg kellett volna tennem, nyilván, de mivel világéletemben makk-egészséges voltam, ugyan miért lenne bármi gond? Talán mert nem ettől függ.

Sokszor megkaptam itt, hogy az a baj, hogy nem tudom elengedni magam, hogy túl görcsös vagyok. Hogy nem edzek jó módszerrel. Nem futok eleget. Nem élvezem eléggé. Hogy nyafogok. Hogy nem sírni kell, hanem futni.

Nos, elég nehéz örömfutást csinálni, amikor hosszú évek óta nincs fejlődés, sőt...

Most már tudom, hogy ici-pici gond van. Kis gyógyszerrel rendben tartható. Igen, a ketyegő.

Riasztó, hogy a sztár-edzőnek sem esett le, amikor elmondtam, mi van, mióta és hogyan edzek és mik az eredmények.

És igen, amit éreztem, amitől nem volt jó a futás, amitől nem volt fejlődés, amitől lassú tempónál is magas volt a pulzus, annak valós probléma az alapja.

Szóval itt a hétvégi maratonok mámorában: figyeljünk magunkra, és arra is, milyen tévedhetetlennek vélt véleményt nyilvánítunk ki kommentként egymás edzéseinél. A kardiológust pedig fel kell keresni, ha ellentmond a józan észnek, amit tapasztalsz.