Node térjünk vissza a nagyerdei futóversenyhez, melynek rajtjánál tényleg ott sereglett az erdő apraja és nagyja, a fehéregerek váltócsapatot is szerveztek, annyian voltak. A Százlábú és a Zöld Kígyó épp vérre menő vitába bonyolódott a futócipőkről, tökéletesen más alapokról közelítvén meg a témát. Egyiknek egy is sok volt, másiknak a sok is kevés. A lajhár sokadszorra próbálkozott meg egy igazi, világraszóló Bersonal Best lefutásával, s most elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, Görény Győző rajtpukkantása után elindul, s megy. Ha bele is döglik. Általában bele szokott minden mozdulatba, de most nagyon tettrekésznek érezte magát, majd elaludt egy bokor árnyékában. A sunyi szoknyapecér Teknőc Tódor is felkészült a női öltöző mellett, azt úgyis tudta, hogy ha a futás elindul, labdába nem rúg, hacsak néha meg nem kér valakit, hogy gurítsa meg egy cseppet. Nos, tehát volt nagy sürgés és forgás, de egyszerre csak a bolond Nyúl Géza hangos szipogására lettek figyelmesek, aki a Hosszú Tisztás szélén ücsörgött, emelgette az orrát és egyre kitörni készülő bömbölését csak néha szakította meg pár pillanatra, hogy megfigyelhesse, vajon elegen figyelik-e már. Mikor úgy döntött, hogy igen, akkor rázendített egy igazi, visítós nyúlbömbölésre, s addig-addig sivalkodott, míg Farkas, a vén alpolgármester, már ahogy ez szintén lenni szokott, meg nem kérdezte tőle:
- Hát téged meg mi lelt, Géza bátyám?

Az tudvalevő volt, hogy Nyúl Géza igazából nagyon szeret műbalhét csapni, s ilyenkor igazán tenyérbemászónak vélték szürkésfehér pofáját a borzoltabb idegzetű nyestek és hódok és a többiek, akiknek valamirevaló tenyeret adot a Teremtő Tenyésztő. Nem elég az erdőben a patak kiöntése vagy a legutóbbi, évtizedes melegrekordokat döntögető kánikula, ez a vén nyúl is időről időre előáll valami marhasággal. A múltkor is kitalálta a vén szenilis, hogy jön a foga. Hiába volt a Tudós Bagoly minden igyekezete, hogy elmagyarázza, hogy egy bizonyos kor után már nem jön a foga senkinek, a nyúl csak állította, hogy jön a foga… Pedig összesen talán ha három darab volt neki, mióta tévedésből a répa helyett egy friss piros  turistajelzést próbált egy harapással lekapni egy csenevész fácska tövéről. Pár hét múlva diadalittasan mutogatta mindenkinek a házinyúlszolgálatba lépett nagyobbik fiától postán kapott műanyag drakula-fogsort azzal a felkiáltással, hogy ő megmondta, hogy jön a foga – és jött is! A postavakond hozta!

Azt pedig, hogy ilyenkor Farkas megy oda hozzá a békesség kedvéért, akkor ötölték ki, mikor egyik reggel igencsak karikás szemekkel (előző éjjel névnapozás volt a Nagymálnásban és ugyancsak fogyott a mézes málna) nyulunk eltévedt a Fenyvesben és hosszasan bámult a telihold fényénél egy szemétkupac tetejére hajított visszapillantó tükröt, majd másnap bejelentette, hogy őt bizony ismeretlen erők éjjel elragadták és kicserélték a füleit, a balt a jobb helyére és viszont. Csak azért nem látszik a nyoma, mert annyira ügyesen csinálták, hogy egyből behegedt, s különben is a két füle tök egyforma. Mikor azt kérdezték tőle, hogy a gyerekkori rókaharapás cakkos nyomát mégis hogy varázsolták vissza a bal fülére, ahol eredetileg is volt, akkor ő csak dührohamot kapott és visítani kezdett, hevesen legyintgetve. Már ahogy az lenni szokott.

Szóval Farkas érdeklődött újfent, hogy valójában akkor hogy ityeg… Nyúl Géza egészen pontosan három hátbaveregetésig és nyolc „mi nyomja a lelkedet, mondd már, mert bemosok egyet, he“ kérdésig várt, majd kifakadt.
-Az a bajom, tudod, az a bajom, hogy büdös a lábam. Tudod? Ordenáré rohadtkáposzta szaga van reszelt avarral, annyira büdös, mint a sunyi szoknyapecér Teknőc Tódor száznapos tojásai, mikor a nagy rohangászásban elfelejt alsót váltani. Tudod? Az a bajom! A jobb hátsó, az a büdös. Undorító!
Farkas csak nyelt egyet, majd három nagy levegővétel után megszólalt:
-Büdös.
-Az. Büdös.
-A lábad.
-Jajajajaja! A jobb hátsó – felelte a háromlábú Nyúl Géza elégedetten pöccintve ki álla alól egy odatapadt kamillavirág-darabkát.
-A jobb hátsó... – ízlelgette Farkas az információt. Igazából tetszett neki a nyúl legújabb marhasága, de a felelősség az felelősség, így kénytelen-kelletlen megismételte – Tehát büdös a jobb hátsó lábad. Te Géza bátyám, nem akarlak megakasztani a felkészülésben, hiszen mindjárt itt a rajt, de nem tudom nem megjegyezni, látván a jobb hátsó lábad markáns hiányát, hogy a jobb hátsó lábadat idestova három éve leszakította egy medvecsapda, ott maradt a Közepesen Nagy Vízmosásban, a mai napig ott szárad. – a nyúl azonban szemrebbenés nélkül válaszolt:
- Na, és tudod, milyen baromi büdös az már?

Farkas összecsikorgatta a fogát, mellső lábát ökölbe szorítva megfordult és elment. Már ahogyan az mindig lenni szokott. Nyúl Géza elégedetten makogott, s boldog pofával bicegett a rajtzónába. Nagyon szerette, ha valaki törődik vele.

A terv az volt, hogy a Hosszú Tisztásról el kell futni a Fenyves szélén a Csonka Fáig, onnan a Nagymálnáshoz (ott lesz a frissítőpont), majd vissza. A verseny győztese nem kap semmit, csak az erkölcsi elismerést, viszont a nevezési díjból, ami fejenként egy-egy vadkörte volt, ősszel a Nagymálnásban Medveapu pálinkát főz és a hideg beköszöntével majd csapnak egy hatalmas hencsergést; addigra beérik a málnabor is, nem lesz hiba semmiben.

Lassanként tehát felsorakoztak a versenyzők a rajtvonalként kihúzott Sikló Edömér előtt, csak a százlábú kötögette még a cipőfűzőit morogva, mivel két lábát mindig kézként kellett használnia, ami miatt a cipőt arról le kellett venni, majd amikor arra a lábára vette a cipőt, akkor másikról vette le a lábbelit. Oké, kiálthatott volna segítségért, de a szája meg teli volt szőlőcukorral. Így esett, hogy Görény Győző rajtpukkantása utáni szagban a százlábú és nyulunk kivételével mindenki hanyatt-homlok menekült a friss levegős domboldalra, említett kettő meg fulladozva és könnyes szemmel bicegett utánuk.

A Csonka Fánál Kisfarkas vezetett, az alpolgármester fiacskája, pedig a rajtnál ott sem volt. De a többiek ezt már megszokták, nem is nagyon foglalkoztak már vele, a srác a Kisravaszdival állandóan a szabályokat kerülgette, egy sportszerű megmoccanásuk nem volt még, most is a vízmosás mellől indultak, mindent megtettek a győzelemért… Nem is csoda, hogy a második helyen Kisravaszdi állt, mögöttük sokáig senki.

A többiek csak pár perc múlva jöttek utánuk: előbb az egerek csapata, akik a váltót úgy képzelték el, hogy egyszerre futnak, csak mindig másnál van a butykos a sajtlikőrrel. Aztán Cillagszemű Zergemama a hátára kötözött áfonyás ágyaspálinkával, Farkas, oldalán söröskulaccsal kicsit lemaradva, mögötte egy kisebb csapat mindenféle aprójószágból, felváltva próbáltak cipelni egy napernyőt, egy demizsont, egy kosár gyümölcsöt – Kisfarkas és Kisravaszdi egyre távolabb került tőlük, már nem is látták öket. Bizonyára a Nagymálnásnál most fordulnak éppen. Teknőc Tódor egy fiatal kisnyulat próbált fűzni éppen, aki incselkedve ugrabugrált körülötte. Tódor pedig csokit is ígért neki, gumicukrot, mindent, de nyuszika csak kinevette…
-Legalább guruljunk le együtt a domboldalban – kérte Tódor, de hiába. A sor végén még ott bicegett összegabalyodott cipőfűzőkkel a Százlábú, mellette morogva háromlábú Nyúl Géza. Időről időre egymásnak billentek ugyan, de arra azért nagyon vigyáztak, hogy a nevezési díjként összegyűjtött ütődött vackorok ki ne guruljanak a vesszőkosárból…

Hatalmas Hajrával köszöntötte mindegyik állat a vihogva már visszafele futó Kisfarkast és Kiravaszdit, jó utat kívántak nekik… A két gyorslábú cinkosan összekacsintott. Ök már megjárták a fordítót, győzelmük teljes tudatában robogtak a cél felé, bár a vonalként ott hagyott Sikló Edömér már egy rövidebb úton rég a Nagymálnásban volt, ahová a népes társaság kitikkadva lassan maga is megérkezett, bezárva sort háromlábú Nyúl Gézával. Ott aztán Megpihentek a nagy versenyben, körülülték a hatalmas tölgyfa asztalokat és nevetve emlegették Kisfarkas és Kisravaszdi sokadik győzelmét az erdei versenyen. És eszük ágában sem volt a Nagymálnástól egy lépést is tovább menni, hiszen, ahogy ez már lenni szokott, Medveapu áfonyapálinkát osztogatott, a múlt héten kapta a vidéki rokonoktól. Ittak a két félnótás győzelmére, az összehordott mindenfélékből, élelmekből és ilalmokból pedig akkora dorbézolást csaptak, hogy még másnap sem bírtak megmozdulni. Még Nyúl Géza is elfelejtett morogni, pedig akárhányszor kinyitotta a záját, egy-egy darab répatortát toltak bele, csak nehogy megszólaljon.

Azért néha elkél egy-egy ilyen laza hétvége, gondolták. Kicsi sport, kalóriapótlás és a barátok… Ez mindennél többet ér. Farkas alpolgármester este vigyorogva gondolt lüke kölkére és Kisravaszdira, akik minden alkalommal megnyerik a versenyt és még egyszer sem tűnt fel nekik, hogy a többiek valahogy mindig idő előtt feladják a nemes küzdelmet és sosem jutnak tovább a fordítónál. No sebaj. Elalvás előtt még arra gondolt, hogy egyszer talán benő a kicsi fia feje lágya, hiszen… Hát igen. Az öreg Farkas is megnyerte egyszer még kölökkorában ezt a versenyt, unatkozott is a célban. De aztán többet nem nyert. Túlságosan szerette a barátait, nomeg Medveapu vidéki áfonyapálinkáját.