5 hozzászólásPörgős, lendületes napokat élek át mostanában. Példának okáért a hétvégén elmentem szemüveget gyárttatni a fejembe beleszorult két fényérzékeny kocsonyagombóc működésének javítására. Mondtam a néninek, hogy ne pakolgassa elém a szebbnél drágább kereteket, mert jelentősen árérzékeny vagyok, különben is, úgyis vagy rálépek a szemüvegeimre a bitumenen (lásd a tavalyelőtti kéktúrát), vagy szimplán hipp és hopp: elhagyom őket. Nade hamar kiderült, hogy van ám megnyugtató megoldás a magamfajta hülyéknek is, amiből még profitálhat is a szemüvegcsiszoló ráspolyos szakmunkás, vagyis… addig mosolygott az eladólány, míg kötöttem biztosítást ELHAGYÁS és RÁLÉPÉS esetére.
Ezek alapján ócsóér’ megoldódott, hogy egyszer elhagyhatom, egyszer összetörhetem a szemüvegemet, azt igen kedvezményesen kicserélik, s bónuszba pedig nem kell végignéznem, hogy összeröhögnek a hátam mögött. Kaptam is egy papírt, mondta az eladólány, hogy azzal jöjjek majd vissza, ha kész az okuláré, de én kértem, hogy hadd jöhessek inkább metróval, mégiscsak kényelmesebb, mint egy papíron utazni. Mer’ mongyuk, ha esik az eső…! Vagy ilyenek. Vastag szemüvegén keresztül is kicsaptak a lángok, menekülöre fogtuk a dolgot Manóval. De végre nem sodrok el mindent a vállammal futás közben, mint eddig tettem, mármint azóta, hogy elhagytam az eredeti futószemüvegemet. :) Persze az élet zajlik nélkülem is, a gyönyörű hóesést például nem vállalom, semmi közöm hozzá, nem én vó’tam, csak bámulom. Viszont a tél ugyancsak megzavarhatta a reggeli buszom vezetőjének sztrájkoktól és amszterdami varázsgombától amúgy is szivárványos elméjét, ugyanis az egyenes vonalban, szokás szerint egymás után elhelyezett megállókat igyekezett a lehető legkülönfélébb irányokból megközelíteni – már ha egyáltalán megállt. Mármint a megállóban. Mert az viszont előfordult, hogy két megálló között csak úgy fékezett egyet és nézegetett előre, noha senki nem volt előtte, bár mintha kicsi, az úton keresztülsettenkedő erdőszelemeket mintha én is láttam volna egyszer, igaz, az nem sokkal azután volt, hogy fejbenyomtak egy fékezéskor esernyővel. A Blaháig kétszer majdnem meglincselték szegény sofőrt, főleg, mikor az apró megállót a Keleti pályaudvarnál nagyvonalúan elfelejtette, s úgy robogott tovább, mintha a Dakaron küzdene az elemekkel és az akkumulátorokkal. Mondom, én csak csendes szemlélője voltam a dolgoknak, az ötös busz amúgy is szokott furcsaságokkal szolgálni, s az, hogy a Thökölyn két megálló közt egyszer csak kinyitja az ajtót a belső sávban, már igazán belefér, nem? Legalább le tudtak szállni azok, akik 500 méterrel korábban a száguldó buszról csak integethettek a villamosnak, amire át akartak szállni. Miközben megállás nélkül átmentünk a megállón.
Én azt hiszem, ma este futok egy jó nagyot. Ugyan még a régi szemüvegemmel, de gyalog! :)
---
ÁPDÉT, 13:58: most telefonált az eladólány, hogy elkészült a szemüvegem, mostantól mehetek érte. Válaszoltam, s mondtam neki, hogy "jajj, de jó, szóval hogyha most elindulok, akkor..." - "igen, elviheti..." - egészítette ki a lány. Mondom erre: "nem, nem, csak azt akartam mondani, hogy ha most elindulok, akkor kirúgnak a munkahelyemről"...
Ha telefonon keresztül ölni lehetne...! :)
:DDD
jó volt cillagom,de látom nagyon megszaladt a kezed ,mert 2x is elkezdődik a történet :)))