Ma először éreztem tavaly nyár óta, hogy élvezem a gyorsabb futást is. Persze régen a négyes tempó beszélgetős volt, s most nem az, de a kicsit is meg kell becsülni. Nyáron már hasonló formában voltam, mint mostanában, csak akkor az volt a csúcsformám, most viszont ebből szándékszom kiindulva jobb lenni. Optimizmusom persze csak abból fakad, hogy ma végre - és mostanában is már többször majdnem - úgy éreztem, hogy a négyes tempó nem megterhelő, sőt, ha jobban belegondolok, ma képes lettem volna úgy megjavítani az esti edzésemmel a félmaratoni csúcsomat, hogy közben háromszor két percet csak lötyögtem.

Azt még továbbbra sem látom, hogy lesz ebből huszonnégy óra, de azt gondolom, hogy ha párhozamosan növelem a távokat és a tempót még egy darabig, abból csak nem lesz gond, nem igaz? No és ha már a címben írtam egyfajta itókát, hát azt most kibontom egy kicsit jobban. Szóval zenét hallgattam, s mikor hazaértem volna épp kicsivel a négyes tempónál gyorsabban, hirtelen dübörögni kezdett a fülesemben a finn Korpiklaani (folk?)metálzenekar VODKA című remeke. És az annyira illett tempóra, hangulatra, vadságra az állapotomhoz, hogy rátettem még egy kilométert a nagy lelkesedésemben. Szóval létezik egyfajta vodka, ami még nekem is gyorsító futás közben.

Ezt persze ne futás közben nézzétek! :)

Holnap kicsit lazább 15-17 kilométer jön, holnapután meg egy gyors húszas. Tehát ugyanez, mint a mai, csak pihenők nélkül. A hétvégén meg még mindig vacillálok, hogy legyen egy gyors hetvenes a Ligetben a Yours Truly mintájára, vagy legyen végre egy alacsony pulzusos hetvenes fel, a Dunakanyarba. Esetleg Fehérvárra. No majd még eldöntöm.