Akik láttak ma késő délután futni, elgondolkodhattak volna, mitöbb: megpróbálhatták volna kezelni azt az inkongruenciát, feloldani az ellentmondást, amit egyrészről a dombon felfele dinamikusan futó ember, másrészről ennek az embernek az arcán elterülő széles vigyor okozott. De az embereknek, gondolom, eszük ágacskájában sem volt evvel foglalkozni, hiszen sokkalta inkább foglalkoztatta őket a gondolat, hogy - már megbocsásson mindenki - mi a szart csinál a nulla fokos, szélfútta őrbottyáni domboldalban egy RÖVIDGATYÁS EMBER?

Hát kérem... az volt, hogy elfelejtettem megnézni, hogy milyen az idő ma. Csak kinéztem az erkélyajtón, csodaszép napsütés, égszínkék ég, ami kell. Ki is mentem, ugye, de az erkély oldalán nem fújt a szél. Mert a másik oldalon bújt meg és röhögve várta, mikor indulok. Mondták a szellőcskék meg a viharocskák egymásnak mutogatva felém, hogy "figyelj, bameg, figyelj... Most indul! Figyeljél, mindjárt kilép! A hüüüülyeeeee! Figyi, figyi... MOOOOOST!" És nekem esett Budapest összes szele. Olyan szél volt, ami mindenhonnan fúj, de akárhonnan is, mindig szembe. És a genyó, mire tényleg hátulról kellett volna fújnia, egyszerűen abbahagyta. Hogy rohadjon meg! :)

Sebaj, futottam egy jót, egy hosszút ráadásul, igaz, az első órában még rövidhagyta-rövidujjú-hosszúujjó kombóban, de mikor először csúsztam meg egy befagyott pocsolyán, tudatosítanom kellett magamban, hogy tél van. És akkor felvettem a széldzsekit. No több szót nem érdemel az egész, a futás maga jólesett, frissítésnek csak egy picivel vittem többet, mint két hete, vagyis volt nálam némi nápolyi és egy 2 decis almalé pluszban a kétszer 2 deci tápszeren túl. Épp elég volt.

Ja, és hogy min mosolyogtam az őrbottyáni naplementében? Hm... eszembe jutott egy dolog. Vajon honnan fogom nézni az UB-n a naplementét? Volt egy tippem és megfogalmaztam egy vágyamat. Ezeken mosolyogtam. De nem mondom meg egyiket sem.