Láttam a metró aluljárójában egy vicces alakot: egy néni (!) kis rollerrel és a fején kék halacskás bukósisakkal igyekezett előre. Én is ilyen néni szeretnék lenni bácsi koromban! Csak bácsi. :)

A bácsivá válás folyamatának része a kertben való molyolás, így aztán kapóra jött, hogy szombatra kaptam kölcsön egy rotációs kapát; avval „molyoltam” egy jó darabig. Mire az egész kertet feltúrtam, leszakadt a karom. Bizonyára valaki észrevétlenül visszavarrta utána, de a lényeg, hogy egy napig nem nagyon működött. Nehéz volt a rotációs kapa, plusz mindenáron kanyarodni akart valamerre, hát birkóztunk vagy kétórán át. A hatás nem maradt el: egyrészt fel lett túrva a kert (megyek is a metróépítkezésre, azt hiszem, gyorsabban haladnék, mint a mostani jómunkásemberek), másrészről két napja izomlázas vagyok, de nem kicsit! El is határoztam, hogy ez már tényleg tarthatatlan, s azalatt a fél év alatt, míg futás helyett angoltanulás van ezerrel, valahogyan építek egy kis izmot a karjaimba. Csak nehogy sokadszorra is dugába dőljön – lustaság okán – a tervem!

Most viszont még van még bő egy hónap a BalcsiMarcsiig – ez az az esemény, ahol valahogy mindig sikerül egy jót futni félmaratonon. Biztos a hangulat okozza, nekem egyáltalán nem versenyszagú a dolog, inkább ünnepszerű. Akárki és akármit futott az évben, jószerivel ugyanazt a párbeszédet tudom elmondani vele: „Balcsira jössz?” „Persze.” „Akkor ott legkésőbb találkozunk!” No meg a Balaton, aminek a partján a napi távoknak majdnem a felét futjuk! Ja, és persze amiben szombat délután meg KELL fürödni akkor is, ha éppen szakad a hó!

Lehet jönni mindenkinek! Ilyenkor a víz már nem zsúfolt, kényelmesen elférünk benne! És ha idén valahogyan mégis belefagynék, akkor legalább majd nem kell fekvőtámaszokat csinálnom! :)

Kuruttyosi időjárást jósol

– Te, vegyed már le azt az izét, mert úgy nézel ki benne, mint Medveapu tavasszal, mikor a bál után megpróbált egy madárkalickával takarózni! Ott döglött az erdőszélen, míg rá nem hordták a faluból a komposztnak valót.

A nap felült egy bükkfa ágának hegyére és onnan szemlélte a közeledő Hörcsög Herbertet és Nyúl Gézát, akinek a fülére akkurátusan fel volt tekerve egy kopott, ám hatalmas lencséjű olvasószemüveg szára. Ettől Nyúl Géza tényleg hasonlatossá vált a nyugalomba vonult trágyamesterhez, aki a hajnali pacsirtaszóra még ki-kinéz a földekre, hogy sarjad-e a vetés az lovaknak citromjátúl, de az egészből sokat már nem lát, hiába az okuláré, amit borosüveg aljából és hegesztőszemüvegből flexezett össze az „ezer–és–még–kettő” mester egy láda sörért.

Nyúl Géza lábáról már csak az ünneplő gumicsizma hiányzott. Bicegő járása, nomeg főleg az, hogy a szemüvegtől semmit nem látott és ezért mindennek nekiment, igencsak hiteles dublőrévé tette a fentebb említett mezőgazdásznak, mert Nyulunk legalább annyira dülöngélt, mint amaz, miután elfogyasztotta a kisbolt előtt a szokásos reggeli tekerőskiflijét.

Nyúl Géza nem válaszolt azonnal, előbb kimászott az elhagyott rókalikból, ahova harmadszor esett be cirka öt perc alatt. Megigazította a fején a füleit, s azt mondta:

– Nem veszem le, kérlek, ettől, tudod, okosabbnak tűnök – s avval újra eltűnt a lyukban.

– Arról most nem nyitnék vitát, hogy mennyire vagy okos, Gézám – csóválta a fejét Hörcsög Herbert –, emlékezzünk csak vissza a legutolsó összezördülésedre a fodrásszal, amikor mindenáron be afrósra akartad fonatni a füleidet.

– Az véletlen volt – dünnyögte Nyúl Géza –, elszámoltam őket. A tükörben háromnak tűnt.

S azzal hangos dörrenéssel nekiment a nagy tölgynek, Hörcsög Herbert szemkörnyéke most már remegni kezdett idegességében.

– Te, mondd, minden szutykot muszáj magadra aggatni, amit találsz? A traktorgumit is alig lehetett leimádkozni rólad, amit ütközés ellen ragasztottál a hasadra.

– Csak ha érdemes – zárta rövidre a dolgot Nyúl Géza, s megállt egy kicsit lihegni. Az utolsó negyedórában majdnem három métert megtett okosító szemüvegében botladozva, s ez igencsak kifárasztotta. – Ezt a csodaszép szemüveget eredetileg a csigának akartam adni, mikor megtaláltam, annyira buta szegénykém. Hadd legyen ő is okos. Csak aztán láttam, hogy nincs füle, amire felakassza, a szemein meg nem himbálhatja, nem igaz? Ha meg odaragtapaszozom, akkor nem fér be a házába. Meg keze sincs, amivel megpucolja, ha lecsinálja egy katica. No így megtartottam inkább. Akarod kölcsön? Rád is rád férne már egy kis ész!

Herbert az ég felé emelte mellső lábait és nagy levegőt véve inkább nem mondott semmit. Kuruttyosihoz igyekeztek ugyanis éppen, a varangyos békához, aki néhány perc múlva megnyitja időjárás-előrejelző irodáját a Bűzös Mocsár mellett, s az első napon a hirdetés szerint nagyon kedvezményesen jósol. Jó lett volna odaérni nyitásra, de ez, látván Nyúl Géza eszeveszett tempóját, átkerült a beteljesületlen álmok zsákjába, bár Hörcsög Herbert úgy gondolta, hogy azokat az álmokat, melyekben valamilyen módon szerepel Nyúl Géza, azokat vagy hét lakat alá kellene zárni, vagy pedig még csírájukban elfojtani egy literes marmonkannányi feketekávéval.

Így döcögtek a Bűzös Mocsár felé, ahol már kisebb állatsereg várta az ünnepélyes megnyitót. Kuruttyosi karattyolása hallatszott egy emelvény felől, de a varangy emelvényestül együtt sem volt magasabb, mint Teknőc Tódor nekitámasztva egy vakondtúrásnak. Így aztán a hangja sem nagyon hallatszott, mindössze némi vartyogás meg bugyborékolás. Persze Kisravaszdi meg Kisfarkas örömmel továbbította a híreket a hátrébb állóknak.

– Azt kérdezzétek meg tőle, milyen idő lesz holnap! – kiabált Zergemama, s fülelt a válasz felé.

– Azt mondja, jövő idő – tolmácsolta Kisravaszdi –, térítésmentesen többet nem mondhat. De egy teli légypapírért egész hétre jósol neked használt gumiabroncsból és üres vegyszeres flakonból.

– Fog esni az eső? – tudakolta sikló Edömér sietve, s már jött is Kisfarkastól a válasz:

– Hát fenn nem maradhat, nem igaz? Azt mondja, milliméter pontos előrejelzést ad pár perc múlva, mindössze egy marék szunyogért!

– Egy marék? – kérdezte sértődötten Sikló Edömér.

– Ja, egy marék – röhögött Kisfarkas –, a kezedet összeteheted, hogy ilyen jó üzletet adott az élet!

– Ne mondd már, hogy nem húzol ki akármikor a hónod alól egy zacskónyi szúnyogot! – tromfolt Kisravaszdi. Sikló Edömér durcásan tekergett odébb.

A megnyitó hamarosan véget ért, a cégtábláról széles mozdulattal lerántották az egy üvegnyi, sajtlikban erjesztett áfonyasörért Egérmamától kölcsönkapott családi lepedőt, végül Kuruttyosi beplaccsant az irodának kinevezett nádasba és megkezdte rendelését. Az állatok egyesével sorba álltak a mocsár mellett, s várták, mikor kerülhetnek be a szentélybe. Egérné a pöndölye alól egy üveg sajtlikőrt húzott elő, s odasomfordált Kuruttyosihoz.

– Te, Kuruttyosi, megmondanád, hogy meddig tart a jó idő? Tudod, nagymosást akarok tartani és nem volna jó, ha leszakadna az ég, amíg szárad a sok ruha! Nem ám ingyen, persze, itt ez a kis üveg, a legjobb évjáratból van, igazi ementáliesszencia!

Kuruttyosi megnézte az üvegcsét, s markában megrázott néhány szegfűszegdarabkával összekevert üveggyöngyöt, amit a mocsárban talált a minap. Az asztalra dobta őket, s hosszasan tanulmányozta.

– Elég sokáig szép lesz még az idő, persze ez attól is függ, hogy beborul e azalatt vagy sem, vagy netalán szemerkél– e az eső, vagy inkább mégsem. De ha nem borul be, vagy hideg nem lesz esetleg, vagy netalán el nem bújik a napocska, akor minden bizonnyal jó marad az idő... Hogy meddig, azt... hm... nos, legalább három napig biztosan, vagy előbb is, vagy később, de biztosan. Ha be nem borul. De nem fog, hacsak felhő nem jön. Mossál csak nyugodtan, nem lesz semmi baj!

Egérné fellélegzett, hunyorított egyet és mosolyogva elindult kifelé – Zergemama majdnem rálépett, mikor berobogott. Leült és már kezdte is.

– Mondd csak, Kuruttyosi, a héten vajon tudok kerti partit tartani vagy inkább menjünk a Nagymálnásba, mert esni fog? – És ezzel félszegen a varangy elé tolt egy kancsó bort, amiben ott úszkált egy reggelinyi néhai muslica... Kuruttyosi a háta mögé rejtette az kancsót és felnézett az égre. A bárányfelhőket osztályozta nemük szerint, hosszasan számolgatta azok bodrait. Hirtelen az egészet beleírta a sárba egy bottal, nézegette egy kicsit, majd kibökte:

– A kerti parti jó dolog, még egy eső sem ronthatja el, ha csak nem fentről lefelé jön, vagy onnan ide, esetleg arról errefelé vagy ilyenek. De a nap mindig süt, még ha nem is látszik esetleg némi felhőtől, akár hetekig sem, de te ne aggódj, az idő kegyes lesz, holnaptól egy hétig, legalábbis átlagban hasonlóan jó lesz, mintha csak most ezt én jósolnám vagy amúgy is így volna. Bízd csak ide, tarts kerti partit nyugodtan!

Fellélegezve szaladt ki Zergemama, s utána a többiek mentek be sorban. Mindenki a másnapi időjárást tudakolta, vagy éppen a következő hetit, hogy lesz-e elég eső az őszi vetésnek, süt-e eleget a nap az őszi betakarításhoz, s mindenki elégedetten távozott, hátrahagyva a megfelelő fizetséget. Nyúl Géza csak állt ott a szemüvegével, amit türelmetlenségében végérvényesen belecsavart már a füleibe. Összesen annyit ért el, hogy fölötte már ellátott valamicskét; jobb teendő híján hallgatta a vidám csevegést a Mocsár mellett. Igazi piknikhangulat alakult ki az iroda előtt a réten, a fű megtelt vidám állatokkal, élvezték az ősz utolsó napsugarait. Ő, Nyúl Géza persze annál okosabb volt, pláne mióta szemüvege is lett, mintsem hogy épp Kuruttyositól kérjen útmutatást a jövőre vonatkozóan. Attól a Kuruttyositól, aki, hogy még jobban tudjon úszni, mindenáron medencsecsontot akart magába operáltatni az erdei doktorral a minap. Attól a Kuruttyositól, aki elkezdte vödörrel áthordani a mocsarat a tisztáson egy kupacba, mert azt hitte, hogy az iszappakolás jót tesz a bőrének. No nem, inkább csak megvárja Hörcsög Herbertet, aki épp bent van, s mennek is.

– Géza bátyám, induljunk – jött vigyorogva Herbert–, ma meg holnap ki kell tenni a magokat száradni, utána rossz idő jön! Jó, hogy megtudtam, különben egész ősszel benn dohosodna az étel az üregben. És csak egy doboz szárított vizibolhába került a dolog...

– Node Zergemama most mesélte, hogy a hétvégén kerti parti lesz, mert jó lesz az idő! – állt meg Nyúl Géza. A postavakond ránézett:

– Micsoda? Nekem jeget mondott estére, ami leveri az almákat a fáról!

– Frászt! Holnap lesz a jég, ma csillagos éjszaka lesz – kiáltotta a Tudós Bagoly –, a növendékeknek meg is mutatom majd a csillagképeket!

Hamarosan mindenki kisebb csoportokban vitatkozott arról, hogy milyen idő lesz másnap vagy a héten, s egyre nagyobb hangon bizonygatták az igazukat, hiszen egy olyan jóslat, ami egy üveg áfonyapálinkába vagy három rúd bögölyszalámiba került, ugyebár nem tévedhet! Kialakultak a napfénypárti és az esőpárti csoportok, jégeső vagy bárányfelhő platformok, széliránytagozatok és mind egymást szidták órákig. Estére mármár a tettlegességig fajult az egyre hangosabb veszekedés, mikor Kisravaszdi óbégatva mutatta a többieknek Kuruttyosit, aki egy hatalmas dobozba dugva frissen szerzett javait óvatosan elindult a mocsár felé, laposan pillantgatva hátrafelé. Hirtelen csend lett, mindenki megmerevedett, s vártak. Meg voltak zavarodva, csak Nyúl Géza ingatta hitetlenkedve a fejét. Egy darabig semmi nem történt, amikor is egyszer csak hatalmasat dördült az ég és szakadni kezdett az eső.

Ez volt a várva várt jel, amire az állatok apraja és nagyja mind egyszerre bődült el rámutatva az iszkoló Kuruttyosira:

– UTÁNAAAAAAAAAAA! – és mind berontottak a Bűzös Mocsárba, aminek a legmélyén az utolsó pillanatban tűnt el Kuruttyosi és a degeszre tömött doboza. Nyúl Géza nézte egy darabig szemüvege fölött a dühös had előtt a mélyből felszálló buborékokat, ott ahol a doboz az imént lebukott. Nézte, nézte egy kicsit, hogy az állatok hiába keresik a varangyot, aki így átverte őket, majd elindult hazafelé félhangosan maga elé dünnyögve:

– Okos. Ez a Kuruttyosi... nem néztem volna ki belőle. Nagyon okos... – majd hozzátette – pedig nem is volt szemüvege!