Tudni kell rólam, hogy anno réges - régen a nagy messzeségben több éven keresztül rendszeresen kézilabdáztam. Majd ennek a főiskola miatt vége lett. Volt a fősulim városában csapat, de ott nem éreztem jól magamat, nem igazán tetszett a "csapatszellem", így ennek is vége lett. Tanulás 1000-el végül diplomázás majd megkezdődtek a dolgos évek. És a sport eltűnt az életemből. Helyette jöttek a kilók meg a lustaság, mert sütni-fözni és kajálni nagyon szeretek. (Igérem - miután megkaptuk végre a sütőnket-, hogy a legközelebbi versenyre viszek vmi igazán fini süteményt! 
) Ennek tavaly vége lett és elkezdtem futni. Mivel készülök a április 1-ei félmaratonra a mai napra 40 perces edzés volt kitűzve. Kedden is futottunk párommal, de nagyon szenvedésnek éreztem minden percét, de megcsináltam. Ma viszonyt egyáltalán nem akartam elindulni futni. Nyűgös voltam, kedvetlen és próbáltam minden indokot kitalálni, hogy ne menjek. Végül felülkerekedtem önmagamon és elindultam. Igazán csodálatos, napfényes futós idő volt. Mentem, futottam és gondolkodtam, ahogy szoktam. De közben valami elveszett... Nem éreztem, hogy jól menne a futás, a rendes bemelegítés ellenére sem éreztem jónak a lábaimat. Fájt a levegővétel és a lépés is. Kezdtem feladni. Gondoltam, hogy nah ha ennyire nem megy talán nem is kellenne erőltetni, majd a kisebb körömet futom. De közben mégis harcoltam magammal, hogy miért vagyok ennyire lusta?!Hiszen már jó ideje csak a hosszabb kört futom, és mindig megcsinálom. Mégis volt egy pillanat, amikor a lábam is megállt... Ekkor volt a legnagyobb csatám a mai edzésen önmagammal. Nem lehetek ilyen gyenge és akaratlan, hiszen annyiszor megcsináltam már, a távnak a felén is túl vagyok már, nincs is sok hátra, muszály, hogy NE ADJAM FEL és menjek tovább! A lábam ekkor "önmagától" indult tovább. A csatát megnyertem. A maradék km-en nagyon nehézen volt futnom, de csináltam, magamért, páromért és Értetek is. Értetek miért? Azért, hogy segítetek és támogattok, ha szükség van rá, biztattok a további célok kitüzésében és elérésében, és örültök a sikereknek. Ezekért a pillanatokért nem szabad feladni, és közben önmagamat is megismerem és remélem ezek a harcok által erősödöm meg igazán! Nem volt könnyű, nehéz csata volt a mai, de sikeresen vettem ezt, bár "a háború még előttem áll", de bátran nézek vele farkasszemet! (És a mai tapasztalatomat, muszály volt megosztanom Veletek kedves EO-s társak!!)
Harc önmagammal
6 hozzászólás
6 hozzászólás
Köszi! :D A mai nap egyáltalán nem negatív élmény maradt. Ismerős, tényleg! :D Ha fáradt vagyok inkább nem indulok neki, decemberben ezt is csináltam, de a mai csak a lustaság volt! Ezért volt igazán harc a mai.
Úgy tűnik, ma ez a hivatalos szövegem, de azért is leírom: csakis TE tudhatod, mi a fontos, miért csinálod, mit vársz a sporttól, mit akarsz elérni és ezért mit vagy hajlandó tenni. Van aki azért csinálja, hogy lefogyjon és boldogan roskad le csatakosra izzadtan, mert tudja, elégetett x kalóriát. Van akinek a hangulat az élmény kell, szaladgál amikor kedve tartja, ha van társaság, ha süt a nap, ha van valami szervezett esemény, de ha nincs kedve nem megy, mert a hangulat neki a lényeg. És van akinek konkrét céljai vannak és ha nincs kedve, fáradt, rossz az idő akkor is arra gondol, hogy az újabb PB-hez, a célbaérkezéshez, a dobogóhoz, stb az is kell, hogy ilyenkor menjen és csinálja. És megy. Ha szar és fáj és nehéz akkor is, mert a versenyen is lehet, hogy szar lesz és fájni fog és nehéz lesz.
Na, nem tudom, érted-e, mit akartam most ezzel :) A lényeg az, hogy egy kívülálló nem tudja/nem tudhatja, hogy neked mi kell.
Tegnap nekem is nagyon nehezen ment a futás. Nem fájt semmi, csak úgy abba akartam hagyni. Nem volt akaraterő. De tudtam, ha abbahagyom, kudarcélményem lesz, és nehezebben szánom rá magam legközelebb, hogy kimenjek. Én így működök. A futás után meg is lett az eredmény: kellemes fáradtság, a tudat, hogy ma is tettem az egészségemért, és hogy meg bírtam csinálni.
Ismerős érzések, gondolatok. Átestem már én is hasonló futáson. A végére pedig az öröm és boldogság volt a végeredmény, hogy mégis megcsináltam. Rossz érzésnek nyoma sem volt. Inkább inspirált. Egészségedre.
Köszönöm mindenkinek! :D A mai futásom sem volt könyebb, de végül minden futás végén mégis hatalmas örömet érzek és utána tudom, hogy mégiscsak ezért csinálom.
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (5 bejegyzés)
Hmmm. Ismertem egy lányt régebben, Petrának hívták. Minth a róla írtál volna. De már nem ismerem, eltűnt az életemből. :) ...
Voltak nekem is ilyen küzdelmeim, sőt! Volt két hét a nyáron, amikor nem is futottam. Igazából, így visszanézve, akkor, önmagamhoz képest kicsit túlhajtottam magam, fáradt voltam és lepusztult. Aztán jött egy csúnya mandulagyulladás is. Mire futhattam volna, rámtelepedett a lustaság kicsit. Csak nem indultam neki, majd holnap...Ismerős ugye??? Még egy blog-bejegyzésemben is írtam, hogy kicsit megcsömörlöttem, de remélem nem ver meg érte semmiféle nagy Futó-mindenható! :) Hát megvert! De úgy, hogy győztem kiheverni, 5 hónapig nem futhattam, de ezt tudod, mert olvastad. :) Minden pillanatban meg voltam szakadva érte... Kicsit elkanyarodtam, de a lényeg, hogy mindig az kell, ami nincs, amink van, azt meg nem becsüljük meg. Nem sajnálkozom most, seggbe sem billentelek :) és nem zengek ódákat arról milyen csúnya, rossz kislány vagy. :) Fuss, ha kedved van, annyit amennyi jólesik, élvezetből, élményből, magadért, ne a párodért, ne azért, mert muszáj, ne a félmaratonért és főképp ne értünk... Ha meg éppen sz@r, akkor hagyd. Néha többet ér ilyenkor hazamenni, mint kínlódni, mert akkor negatív élményként marad meg benned! A döntés a tiéd! :) Uff! :)