Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 925 804 km-t sportoltatok
konok csiga

Bükki FUN RUN

szasza | 2014-03-02 07:20:50 | 4 hozzászólás

Na egy kis beszámolóféle a Bükki FUNRUN-ról.   
Tavaly a HARD-on voltam, most viszont úgy gondoltam a FUN RUN tökéletes kikapcsolódás lesz az első tavaszi napon.   Békés, meghitt, családias rajtot követően valóban FUNRUN szerű futás következett. Az első kilométerekben arra gondoltam, azért engedtek előre mert senki nem tudja az utat. Az első checkpont után aztán az egyik srác jól az élre állt és szépen el is hagyott. Hosszú még azért a vége.AZtán a piros felső Varga Sándor is elment előttem, , na meg egy technikai szünetet követően Zoli.

Jó kis erőfelmérőnek szántam. Augusztus óta nem volt 3 órás futásom, így piszkálta a kiváncsiságomat, milyen állapotban vagyok. Persze az utóbbi hetek érzésére szar, de ebben a klassz időben húzott a suhanás gondolata.

A talajviszonyok nem voltak teljesen ideálisak, de többnyire gondtalan volt rajta a haladás.   A 2. pontnál tehát utolértem a kék felsős srácot, elfáradt addigra és gondolom kicsit visszavett.  Zoli, illetve a piros felsős, meg én összerázódzunk az Őrkőháznál és innen elég sokat együtt is haladtunk. Varga S. debreceni, viszont elég jól mozgott erős is volt, tök jól gyalogolt az emelkedőn.  Zoli láthatóan fáradt, így lel lemaradozott, de még tartotta magát. Itt jutott először, hogy a FUNRUN mezőnyben, akár még a dobogó is megszerezhető...  A cserepes Kő után ketten maradtunk a Sanyival. Talán egy ki nem mondott verseny is kialakult köztünk. Érzésre. Én a lejtőkön próbáltam kicsit tempót váltani, de szépen lekövette. Tamás kút után az egyik emelkedőn meg szépen utol is ért. Nem volt kérdés, hogy tartalékaim legmélyebb bugyrába kell hogy lépést tartsak vele, ha beváltanai. Erre viszont fejben nem voltam képes. Még a zöldön ment a rakkoló, ipari lendületes ritmus, az utolsó frissítőponton, pedig gyakorlatilag nem frissítettem ( volt mindenem), így a pontról hamarabb mentem ki. Az emelkedőn ismét utolért, így gyakorlatilag lélektanilag el is dőlt. Pár méteres távolságban értem mögötte fel a tetőre, de egy kanyarban úgy el tűnt mintha a köd nyelte volna el. Zseniálisan csinálta :-)  Gratulációmat a célban is átadtam.

Végül 3:38 körüli időt futottam a 35 km és volt benne 1500 m szint.

Erős, de nem megszakítós volt a tempó. Kicsit erősebben mint kellett volna és a FUN RUN arculatához sem illett :-) 

A gyors beérkezés, azért is jó, mert lehet sörözni és várni a többieket.

 

Gratulálok nagyon jó kis  tavaszi esemény volt a Bükkben. Nekem meg van hova fejlődni, de jó az út! :-)

2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2009-02 hó (2 bejegyzés)
2008-12 hó (3 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (3 bejegyzés)
2007-12 hó (4 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (4 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)
2007-02 hó (2 bejegyzés)
2007-01 hó (3 bejegyzés)
2006-12 hó (2 bejegyzés)