Edzésleírás
Ma kivetetett az ágy, ezt kihasználva pedig a legnagyobb meleget sikerült elkerülni.
Petivel a hegyre mentünk.
Már a kocsiban éreztem, hogy technikai szünettel kell kezdenem, nem is vártam sokáig, ugrottam ki a kocsiból és támadtam felfelé az aszfalton, hogy minél hamarabb terepet fogjak. Peti még utánam kiabált, hogy zöld +, ahol a múltkor is mentünk, de nekem már csak a zöld maradt meg, úgyhogy a kocsitól kb. 20 méterre már rossz irányba fordultam, pár 100 m után rá is jöttem, meg Peti is küldött sms-t, de azért csak felfutottam az erdőig, megnéztem ott mi újság, mivel semmi nem volt, így visszafordultam, és mentem utána a zöld+-on, kb. 4 km körül már utol is értem, de itt annyira éhes lettem, hogy egyből kajálnom is kellett.
Nagyjából együtt haladtunk, én körülötte forgolódtam, ő meg szépen felváltva futogatott és túrázott.
Kb. 6 km-nél újra ennem kellett, benyomtam egy zselét, majd 8-nál lefojtottam egy újabb nagy csokis keksszel.
A kocsinál Peti befejezte a körét, én meg Sukoróról hazafutottam a bringa úton, át a hétvégi VB helyszínen... Közben kezdett dög meleg lenni, bár a strandon nem nagyon voltak 1-2 elvetemült kölköt, akik tele tüdőből fújták a matracot (talán délutánra kész lesznek), fura volt látni a strandot üresen a hétvégi hering parti után.
Jó volt hazaérni, elég volt mára az izzadásból.
Mini nyaralás ON. :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 17.4 | 00:00 | 0.00 | 247 | 0 | 0 | 0 |
runing 3240 napja
:-))))))) ...Toncso...