Edzésleírás
Három hete ugyanilyen tesztfutásom volt a Szilveszteri Hegyimaraton középső távján (1:41:10), akkor is és ma is megállás és frissítés nélkül futottam. Ahhoz képest most sokkal pihentebb voltam, de azért még messze a teljesen kipihent állapottól. Rögtön belecsaptam nagy lendülettel, aztán ugye hamar kezdődött is az első hegy: lendületesen mentem felfelé, de nem esett könnyen és a pulzusom is hamar nagyon megemelkedett. 14:20-nál értem fel a toronyhoz (4:23-as átlagtempó). Lefelé is csapattam neki, nem is igen akart megnyugodni a pulzusom. Az aranyoslapi forrásnál (itt kezdődött a következő, jánkahegyi emelkedő) már 4:07 volt az átlag. Hamarosan érezni kezdtem a combjaimat, majd nem sokkal később a vádlimat is. Bár szépen haladtam, de itt szinte biztos voltam benne, hogy nem fogom végig bírni ezt a tempót, csak reménykedtem benne, hogy a botfai emelkedőre még fel bírok futni rendesen és csak utána görcsölök be. A Zrínyi úton volt egy kis ellenszél, elég rendesen erőlködnöm kellett a 3:50-4:00 közötti tempóért. Botfán 4:02-t mutatott az óra átlagtempóra, itt kezdődött a következő felfelé. Nem mondom, hogy könnyen, de nagyobb gond nélkül felértem, a toronynál 4:09 az átlag, ez jobb, mint ami 3 hete a teljes futás átlaga lett, és innen már csak lefelé és sík van hátra. Úgyhogy nyomtam neki, a maratoni pálya felénél (Bozsokon, 20.3 km-nél) 1:22:40 volt az időm (4:05), aztán kicsivel később, 21.1 km-nél is ránéztem: 1:25:40 a félmaratoni részidőm, TV-tornyostul, Jánkahegyestül, Botfai-hegyestül. De még mindig volt bennem erő: végig erőteljesen hajrázva lehoztam az átlagtempót a végére 4:01-re, 1:37:33-nál értem vissza a Deákhoz. A mai produkció volt a szilveszteri verseny főpróbája, maximálisan elégedett vagyok az előadás sikerével: a saját korábbi legjobb eredményem 1:38:50 volt ezen a körön, még 2009-ből. Ráadásul azért nem mondanám teljesen ideálisnak a körülményeket sem: bár jó idő volt, de sok helyen csúszott a talaj, főleg az árnyékos részeken éreztem, hogy emellett a gyors tempó mellett nem tapad rendesen a cipő. Nem kérdés, készen állok a Mountain Man Marathon-ra, már csak egy jó formaidőzítés kell 31-re.
Részletek: http://maratonfuto.hu/start.php?page=trainings&training=1313
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:03:54 | 1 | 03:54 | 15.38 | 7 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:36 | 1 | 04:36 | 13.04 | 67 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:45 | 1 | 04:45 | 12.63 | 51 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:48 | 1 | 03:48 | 15.79 | -25 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:34 | 0.99 | 03:36 | 16.65 | -60 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:12 | 1.02 | 04:07 | 14.57 | 6 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:12 | 0.98 | 04:17 | 14.00 | 20 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:58 | 1 | 03:58 | 15.13 | -24 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:49 | 1 | 03:49 | 15.72 | -27 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:59 | 1 | 03:59 | 15.06 | 1 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:01 | 1.02 | 03:56 | 15.24 | -12 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:57 | 1 | 03:57 | 15.19 | -2 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:57 | 1 | 03:57 | 15.19 | -3 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:53 | 0.99 | 03:55 | 15.30 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:26 | 1 | 04:26 | 13.53 | 39 | 0 | 0 | 0 | |
00:05:17 | 1 | 05:17 | 11.36 | 70 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:20 | 0.99 | 04:23 | 13.71 | 29 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:41 | 1.01 | 03:39 | 16.45 | -41 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:32 | 0.99 | 03:34 | 16.81 | -82 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:46 | 1.01 | 03:44 | 16.09 | -16 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:41 | 0.99 | 03:43 | 16.13 | -11 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:47 | 1 | 03:47 | 15.86 | 3 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:57 | 1.01 | 03:55 | 15.34 | 4 | 0 | 0 | 0 | |
00:03:42 | 1 | 03:42 | 16.22 | 4 | 0 | 0 | 0 | |
00:00:49 | 0.24 | 03:24 | 17.63 | 3 | 0 | 0 | 0 |