Edzésleírás
Tour de Pelso.
Életem első bringaversenye. Hatalmas élmény volt a mezőnnyel együtt nekilódulni a rajtnál. Aztán persze hamar leszakadtam a 40-es átlag felett repesztő élmezőnytől, de kisebb csoportok mindig összeverődtek és segítették egymást. Teljesen véletlenül a nagy mezőnyben egymás mellé kerültünk Szilárddal, és jó sokáig együtt is haladtunk. Azonban Szilárd megtanult fotoszintetizálni, vagy fényevővé vált, mert a három frissítőből kettőnél meg sem állt. Nekem már üresek voltak a kulacsaim, a banán is jól jött, és persze a lábamat is jó volt kilazítani egy kicsit. Szilárd filozófiája szerint, ha megáll, rosszabb elindulni. Ami kicsit bosszantott, hogy látszólag olyan könnyedén tekert, még akkor is, amikor én már komoly erőket mozgosítottam a tempo tartásához. 150 km-nél, amikor utolértem egy kihagyott frissítő után, megjegyezte: "egy kicsit fáradok". De jó neked! - mondtam, én már jó ideje érzem ezt az érzést. Az utolsó 30 km-en már éreztem, hogy meg lesz. Már nem voltam gyors, de mások sem, a lábam sem pörgött annyira mint kellett volna, de olyan közelinek tűnt a cél. Nem estem össze, és viszonylag komolyabb holtpont nélkül 6 óra 39 perc alatt értem célba.
A netto időm 6:20 volt, a frissítések mellett még egy vasúti sorompónál is időztem jó néhány percet.
Összességében nagyon nagy élmény volt ez a megmérettetés számomra. Ha tehetem, biztosan eljövök jövőre is.
A rögzített adatok:
http://connect.garmin.com/activity/90386469
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:39:28 | 204 | 01:57 | 30.64 | 685 | 81 | 0 | 170 | 133 |
galagyuri 4863 napja
Hát ez igen! Nagyon jót mentél! Gratulálok! És látom azóta se pihentél Te se 1 napot sem...