Edzésleírás
Podersdorf, IRONMAN
Ilyen időben épeszű ember nem fut maratont, pláne nem 180 km bringa után!
Délután fél 3 van, 33-35 fok és egy 5 km-es forró aszfalt csíkon mindenféle árnyék nélkül vánszorognak az emberek fel-alá. Nem túl jó kilátások, főleg hogy a bringa már kiszívott rendesen. A depóban cipőt cserélek, majd a kijáratnál vár a családom. A hűtőtáskából kinyitok egy citromos sört, kortyolok néhányat, majd csak nekiindulok a nem kis feladatnak. Négy oda-vissza, a már említett 5 km-es aszfaltcsíkon. Az első körben hamar felveszem az 5:20-as utazó tempót és viszonylag gyorsan rendeződik a mozgásom is. Aztán az egyik frissítőnél meg kell állnom egy kis dologra, ami már régen, a bringa pályán is esedékes lett volna, de akkor még sajnáltam rá az időt. A második körben viszont már a nagy dolog is kikivánkozott. Ezt is megejtve haladtam tovább. És mint ahogy a futáson lenni szokott, szépen előztem vissza a mezőnyt, akik a bringán állva hagytak. A féltávig biztos voltam benne, hogy fogom bírni, aztán majd meglátjuk. Minden frissítőnél iso-víz, vagy cola-víz mixet vettem magamhoz, pár lépést gyalogolva megittam, majd futás tovább. A 30. km környékén, mikor még mindig egyenletesen haladtam, az időjárás úgy gondolta, hogy rátesz még egylapáttal és csak megpróbál kizökkenteni. Az egész napos erős szél bedurvult és olyan viharossá vált, hogy mindent vitt, ami nem volt lebetonozva. Az utolsó másfél körömet úgy tettem meg, hogy rákellett dőlnöm a szélre, hogy talpon maradjak. De ez sem tudta elrontani a hangulatomat amikor eufórikus hangulatban 11:21:59-nél beértem a célba, illetve ami maradt belőle. Ugyanis a célkaput is le kellett bontani a szél miatt, így csak a chipszőnyeg mellé letett futóóra jelezte, hogy itt a cél. A futás megkezdésekor a 112. helyen álltam és a futáson feljöttem az 55. helyre. Korcsoportomban pedig a 10. helyen végeztem.
http://results2.pentek-timing.at/results/show_results_detail.php?v=11642&b=1&s=101
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 42.2 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratulálok! Én csak egy felest mentem de mondtam az ismerőseimnek h minden tiszteletem az egész távosoké mert ebben a szélben tekerni majd a kánikulában futni plusz a végén az a brutál vihar még a nézőket is elzavarta. Ezen körülmények mellett az időd nagyon szuper.
Erre a sok feladásra még nem is figyeltem fel. Igen, ez is növeli a teljesítés értékét.
A 11 óra szerepelt a titkos terveim között, de ez gyakorlatilag az első pillanattól látszott, hogy ma "Mission Impossible".
gratula innen is!
azért a körülményekről sokat elmond, hogy a győztes korábban ugyanitt 8:20at ment, most meg 8:44et. na meg direkt megszámoltam: 124 célbaérkező volt, emellett pedig 48(!!!) ember adta fel. ez majdnem 30%... az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz ezen a napon, az idei atádi körülmények között tuti 11en belüli lett volna ebből!
galagyuri 4779 napja
Ez igen! Extrem korulmenyek, de Te hatalmasat mentel! Nagyon komoly teljesitmeny, Gratulalok!! Ezen a napon semmi nem allithatott volna meg!