A sportágról nyilatkozott a Giro korábbi versenyigazgatója
- cimkék:
- kerékpár,
- bringa,
- országúti kerékpár,
- Giro d'Italia,
- Tour
Michele Acquarone már nem áll az RCS Sport alkalmazásában, így szabadabban nyilatkozhat a sajtónak. A közelmúltban jelent meg az olasz sportvezetővel egy hosszú interjú, melyben összefoglalta munkásságát és beszélt arról is, hogy mivel lehetne felrázni a sportágat.
„Amióta elkezdtem a munkát az RCS Sport vezetőjeként, két nagy cél vezérelt. Az egyik, hogy a Giro d'Italiát a Tour de France szintjére emeljem, a másik, hogy az egész sportág globális ismertségét elősegítsem és olyan szintet érjünk el, mint a golf, a tenisz vagy éppen a motorsportok. Ambíciózus, de elérhető célokról van szó." - mondta Acquarone, majd így folytatta. „A Giro sokat fejlődött. Ha úgy fogalmazunk, hogy 2008-ban a Tour-hoz viszonyítva 10 az 1-hez volt a Giro, akkor ma 10 az 5-höz. 2020-ra pedig a célom 10 a 8-hoz lett volna. Minden a közönségről szól. Több néző, nagyobb médiafigyelem és annál több nagy bajnok a mezőnyben. Ezek a tényezők egymást generálják. Egy versenyigazgató fokmérője, hogy mennyire tudja vonzóvá tenni az eseményét. Szerintem a legnagyobb eredmény, amit elértem, hogy a Giro vonzó lett. Olyan, mint egy nagy party."
Acquarone szerint a sportág legnagyobb problémája még mindig a megosztottság. „Még mindig nagyon sok érdekcsoport van és hiányoznak a közös célok. A dopping árnyéka, a World Tour érthetetlen rangsorolási rendszere vagy éppen az idejétmúlt versenynaptár mind akadályozzák, hogy új híveket szerezzen a sportág. A nehézségeket egyedül a Tour de France volt képes átvészelni. Mindenki hálás lehet a Tour-nak azért, hogy húzta az egész a sportágat. Ahhoz azonban, hogy előrébb lépjünk, reformokra van szükség. Meggyőződésem, hogy be kellene vezetni a négy „kéthetes GrandTour" rendszert, melyből két verseny lenne Európában, egy Amerikában és egy Ázsiában. Ez garantálná, hogy a mind négy eseményen látnánk az olyan nagy versenyzőket, mint Chris Froome, Alberto Contador és Vincenzo Nibali."
Forrás: velo.hu
Hasonló cikkek
Svéd Giro rajt lehetőségéről tárgyalnak
Kerékpár - hivatalos Giro 2014 perezentáció
Marco Pantani-nak állít emléket a 2014-es Giro
Giro: Cavendish harmadik és századik győzelme egyben
Kerékpár - Uran nyerte a hegyi szakaszt, összetettben Nibali az élen
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem
