Edzésleírás
18 km lazát terveztem. Az első 2 km után olyan jól volt a közérzetem, hogy 20 km-re módosítottam a tervezett távott. Még 5 km után már 24 km-re. Mikor visszaértem a Tiszaligetig, lementem az első kútig inni, majd ha már elmentem a kútig, futottam még a ligetben is egy kis kört, így kerekedett ki a végeredmény. Gondolkoztam még egy, esetleg két kiskörön, de akkor mi lessz a vasárnapi hosszú távja.
A tempó nem akartam erőltetni, úgy indultam neki, hogy annyi lessz, amennyi jól esik. A pulzusra csak időnként néztem rá tájékozódásul, de nem forszíroztam valamilyen érték tartását.
Döbbenetes, hogy a sors, szerencsés, vagy szerencsétlen pillanat, (ami mögött azért meghatározott, de abban a pillanatban nem ismert fiziológiai tényezők állnak) mennyire meghatározza az ember sportteljesítményét.
A tegnapi vánszorgós, szenvedős 19 km-re visszagondolok, semmi különösebb dolog nem történt sem tegnap, sem a mai nap, ami miatt most ennyire jól esett a több gyorsabban, mint tegnap a kevesebb lassabban. Egy kicsit melegebb volt tegnap, de szinte mindíg melegben futok, ennek nem kellene ennyire befolyásolnia a közérzetet.
Ezért is izgalmas minden egyes verseny, hiszen egy korábbi jó teljesítés, egy jó edzésidő még nem garantálja, hogy a következő, ugyanolyan távú verseny eredménye ugyanolyan jó, vagy esetleg jobb lessz. Elképzelhető átlagon aluli teljesítés is. Ez valószínűleg a futóévek növekedésével csökkenő tényezővé válik, de meg nem szűnik.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:18:07 | 26.6 | 05:12 | 11.56 | 0 | 0 | 0 | 142 |