Edzésleírás
KKM - bakancslistás futás. :-)
Kedvenc városom. Itt laktak nagyszüleim (anno apám is), itt laknak nagybátyáim, keresztszüleim, unokatesóim. Gyermek és ifjú koromban minden nyáron töltöttem itt valamennyi időt. 14 éves koromban jobban ismertem Keszthelyt, mint Győrt.:) Rengeteg szép emlék köt ehhez a városhoz. Valamikor itt szerettem volna futni az első maratonom, de sajna nem így alakult. Viszont azóta is akartam magamnak ezt a maratont. És az idén összejött. Számomra ez a verseny mást jelentett mint a többi. Emocionális okokból itt muszály volt szépet futni. Szépet, de hozva a tervezett időt. Szépet, de végig könnyedén. Szépet, de becsülettel küzdve. Szépet, szívvel és lélekkel.
És szép lett, nagyon szép.
Jeszenszky Peti volt az iramfutónk. Négyen mentünk vele az elejétől a végéig. Jól vezette a kis csapatunkat, rutinosan vitt bennünket. Jól mentek a körök, stabil ötösfogatot alkottunk. Közben szórakoztattuk magunkat, mindig volt egy-egy vidámító poén. Béla (Wojtek63) nagy szurkoló táborral rendelkezett, és mivel velünk futott, az ováció nekünk is szólt! :) Szép volt az útvonal, jó volt a szervezés, jó volt a közönség. Mindig jött valahonnét egy taps, vagy egy hajrá. Szép volt a vége is a Főtéren, különös fílingje van egy ilyen esti befutónak. Fények, karneváli hangulat, taps, ováció, gratulációk, és az érem a kivilágított színpadon.
Nagyon jól éreztem magam ezen a versenyen, remélem jövőre ismét részese lehetek majd!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 42.2 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Köszi mindenkinek! Tényleg nem a legkönnyebb pálya volt! :)
remekbe szabott maraton :-)))
úgy emléxem (2x futottam itt félmaratont), hogy nem könnyű a pálya, de nehézségről szót sem ejtettél
gratulálok
persze 5*...hulye telefon:(
orulok,hogy teljesult ez az almod! szepet futottal,gratula! remelem jovore mar talizunk!
Olvasni is jó volt! :) Gratulálok, szép élmény lehetett! :)
Gratulálok , halmozod a 40+ os távokat ! Örülök, hogy találkoztunk :) !
gratula. örülök, hogy jól ment.
Ez aztán szép vidám maraton lett... :)
Gratulálok!
Rólad tudtam, hogy jössz, ezért én is kerestelek, de sajna én sem láttalak.
Szép ez az írás. Sokunk szeret vagy szeretne maraton futni élete során, de mennyivel több egy maraton, ha ilyen élményekkel-érzésekkel párosulhat ! Gratulálok Csabi!
Ez szépre sikeredett....grat.
Még hogy a maraton nem "csapatsport"!? ;-) ;-) Hát Mi megmutattuk! :-)
Szóval Csabikám, élmény volt, élmény volt a javából. Nagyon jó volt Veletek körözgetni. :-) Kár, hogy nem mentünk még egyet. ;-)
Nem baj, majd jövőre! Örülök a megismerkedésnek.
.... és GRATULÁLOK!
Benő vagyok az "ötös kis csapatból". Nagyon örülök ,hogy együtt futottuk le a teljes távot.Valóban sok poén és jó hangulat jellemezte a futásunk.Nekem pedig külön öröm volt ilyen társasággal tölteni az első maratoni távom!!!Gratulálok.
Szép felkészülés után, tényleg szép lett! Gratulálok!!! :-)
Gratulálok Csabi a maratonodhoz ! Jöhet a következő :-)
kis maratonka...jól fog esni :-)
Hajrá!
Pont most mész, mikor mi nem... De majd jövőre! Ügyes legyél!
Kerolájn 3270 napja
Pótoltam én is a beszámolót, majd vess rá egy pillantást :-) Szintén bakancslistás :D