Edzésleírás
S.pártai Félmaraton
És megint egy hőségriadós futás. :( Induláskor 30, érkezéskor már 37 felett járt a hőmérő.Az elején még volt némi árnyék,később már besütött a nap a fák közé. Így már csak itt-ott maradt némi árnyék.Ráadásul hatalmas volt a párataralom, folyt rólam az izzadság. Nem tudtam párologtatni, túl is hevültem rendesen. Meg a pulzus is többször a plafon közelében volt. A frissítő pontokon ittam és locsoltam is magam rendesen, bár többnyire langyos víz volt. Féltávnál volt a fordító, pont a 8 kilis felfestésnél jött velem szembe az első futó Józsa Gábor személyében. (meg is nyerte a versenyt) 14 km-ig jól ment, utána már csak szenvedtem. Szenvedtem a melegtől, a naptól, a domboktól, meg mindentől. De azért célba értem. A célban víz, érem, csomag, majd irány a zuhany. Itt legalább 10 percig álltam jéghideg vízsugár alatt. Ez volt a nap fénypontja. :) Tanulságos futás volt.
Mivel éppen falunap is volt, a kapott ebédjeggyel legalább tucat jobbnál-jobb (bográcsban rottyantott) étel közül lehetett választani. Csorba mellett döntöttem, finom volt. Eredmény hirdetés után irány haza. Kis pihenés, majd élményfürdő.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:12:02 | 21.12 | 06:15 | 9.60 | 203 | 0 | 178 | 166 |
Lassan mehetsz a sivatagba futni, mint Puding :-) Nagy gratu!!!
Szuper voltál Csabikám, igazi Hőség Hős:-) Egi a zuhanyt, remélem sörike is volt!
Hja kérem, aki melegben futkosni akar, magára vessen... Egészségedre a csorbát! :)
:-)))))))))
bakker sokat bambultam ma :-))
csak egy rublika :-)
Tomcsikám a 203 az a szintemelkedés! :))
203 már a plafon? :-)
nekem 190 felett sem járt asszem :-)
nem ilyenkor kell csúcsrajárni...
Gratula!
Gratulálok, kiálltad a 'hőpróbát' :D
Látod-látod, így még jobban esett a jéghideg zuhany :-)
Gratulálok
csabipontkom 3193 napja
Köszi! Sör is volt, de az már csak otthon. :)