Edzésleírás
OptiVita 2016/1.forduló
Ezt is túléltem. :) Reggel zuhogott, de a verseny előtt már csak szemerkélt. A rajtra elállt. :) Viszont a hőmérséklet az jelentősen ingadozott. Induláskor 7 fok. Ez szépen kúszott felfelé, majd 12 óra után előjött a nap, és hirtelen 14 fok lett. (duplája) Izzadtam mint a ló, toltam a sókeveréket és a vizet befelé. A verseny végére lehűlt 10 fokra a levegő, és némi kósza légáramlatok is felébredtek.
Célom a 6 perces átlag tartása volt. Ez 45 km-ig szépen ment is. 46-nál volt egy mélypontom, és a táv hátralévő része arról szólt, hogy ebből kikeveredjek. Néha már-már sikerült is. 50 km-nél már 4 perc volt a hátrányom a tervekkel szemben. Azért még 55-ig tudtam imitálni a futómozgást. :) Innéttől (utolsó, tört kör) már több volt a tempós gyaloglás mint a futás. Azért így is sikerült egy picivel többet futnom, mint a tavalyi őszi futamon.
Jól voltam még a végén is mentálisan és fizikálisan is. (most sem vagyok kipurcanva) A frissítésem is jó volt, a sok hosszúedzésen és versenyen bevált metódust alkalmaztam. Egyszerűen elfogytam. A 3 műszak, és sorozatos 6 munkanapos hetek meghozták nemkívánt hatásukat. De lehet, hogy csak simán öregszem. :):);)
"Kiss or kill"- Ezt még csókként értelmezem. :) Végig mentem, nem haltam bele, talán még egy pici "dicsőséget" is hozott. A nehézségek ellenére végig élveztem a versenyt. (lehet, hogy mazochista vagyok ?) Remek verseny, rengeteg ismerős, rengeteg ismeretlen ismerős. Mindig volt egy biztató szó, egy mosoly, egy pacsizás, egy tapsoló vagy integető kéz. Jó buli volt! :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:00:00 | 56.82 | 06:20 | 9.47 | 132 | 0 | 165 | 148 |
Respect, szép munka volt :-)
Igazán remek :) Gratulálok ! Amink van, abból főzünk, te kihoztad a perpill lehető legjobbat, szép !
Basszus, hány kör volt ez? Mintha én köröztem volna a rekortánon...hogy bírod??? Nagyon szépet mentél, még 1x respekt! Mondom én, hogy a Vivicittán csak a porfelhőt kövtem majd, amit magad után hagysz :) Gratula!!!
Gratulálok itt is!!! Szuperül végigcsináltad! Egi és jó pihit!
már az elején is túl nyugodt voltál, mint aki képes rá :-)
idő vacak volt...én állva hol lefagytam hol nekivetkőztem...
futásod...az FANTASZTIKUS...a munka mit sem csorbít rajta :-)
Gratulálok!!!
Szép teljesítmény! Gratulálok!
Legközelebb még jobb lesz :-)
Köszi a sok bíztatást.
Najóvanakkor' :) Nagy gratula!
csabipontkom 2988 napja
Köszönöm mindőtöknek! :)