Edzésleírás
Délután a Szombati est előjelei mutatkoztak. Csúnya fekete felhők gyülekeztek a Tisza felől, dörgött, éppen villámlani nem villámlott, meg a szél is megerősödött.
Mivel még nem esett, esőkabátot hanyagoltam, meg a sapkát is, gondolván hogy úgyis lefújja a szél a fejemről.
Ha futás közben kapok esőt, már úgysem fordulok vissza alapon indultam minnél hamarabb. Nem is kellett sokat várnom. A fesztivál miatt a Tisza parton most sok a gyalogos, így az kerülendő, maradt a körgát. Az első kör 1000 méterénél szakadt a nyakamba az eső. Nem volt olyan erős felhőszakadás, mint Szombaton, csak kicsi felhőszakadás volt. A szemből fújó erős szél úgy csapta az arcomba az esőt, hogy időnként csokott szemmel futottam. Ugye az a fránya sapka de jó lenne, legalább a szemembe nem csapná.
1 perc alatt tökéletesen átáztam. Szerencsére meleg eső volt, nem fáztam. Így, hogy csurom víz voltam, legalább nem zavart az, hogy vizes lesz a cipőm, vagy esetleg sáros. Kb a 3000 méteres kőnél el is állt az eső, nap kicsit előbújt. Még egy darabig a napsütésben szemerkélt, furcsa látvány volt.
Ritka szarul lehet a gáton futni, de most, hogy megázott, azon a füves sávon futottam, amit normál esetben kerülök. Inkább volt terepfutás a vizes füvön. Nem igen haladtam, de nem is erőltettem. Ez egy ilyen nap lesz. Becsülettel lefutottam négy kört, aztán irány haza.
A pulzusmérő 96 és 183 között mutatott mindent, teljesen véletlen szerűen. Vagy merül a jeladóba az elem (bár ezt jelzi az óra, és most nem jelzi), vagy nem tudom mi a baja. Ez így elég megbízhatatlan. Holnap elemcsere.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:42:05 | 21 | 04:52 | 12.34 | 0 | 0 | 0 | 132 |