nyaff bringázás

2010.07.03 Szombat, 09:20:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:49:00

Távolság

20 km

Tempó

02:27 p/km (24.49 km/h)

Edzésleírás

A második szám.

A Ferrárim első igazi útja, most már van benne vagy 23-25 km (kuncogós szmájli)

Jó seniorként megadtam a módját a depózásnak. Értsd ez alatt, hogy nem kapkodtam el! Szépen megtörölköztem, majd leültem, alapos lábtörlés, zokni, majd cipő felhúzás. Közben a többi úszásban leelőzőtt csajszik ezerrel húztak el mellettem. Én kényelmessen kitoltam kedves paripámat a depóból, csak semmi hirtelen mozdulat. Majd bíztatások közepette indulás helyett a "rajtvolnalon" alaposan kifújtam az orromat, biztonságba helyeztem a maradék pzs-t, közben megnevettetem egy-két kedves beszólással a versenybírókat és Apcikát, aztán elindultunk. Életem leges-legelső bringázása volt, amelynek szinte minden percét élveztem. A "sík" pálya emelkedőit is szépen vettem, gyakorolhattam a kiállást is. A fordító utáni szembeszél kicsit meglepett, de mégjobban, hogy a második körben, immár fáradt virgácsokkal sokkal jobban bringáztam meg a az emelkedőt, pedig azt hittem, hogy lehet, hogy majd tolnom kell!

Ha leszámítom a két depót, akkor szerintem 6-7 perccel jobb a nettó bringás időm.

Éééésss, életemben előszőr bringázás közben én is előztem, sőt, nem csak síkon, hanem az emelkedőkőn is. Bocs, de ezért bűszke vagyok magamra :)

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:49:00 19.7 02:29 24.12 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

4 hozzászólás

atom képe

atom 5095 napja

Szép volt! Én is 20.45-öt mértem...

Steve képe

Steve 5097 napja

Gratula, ... és némi edzés után még gyorsabb is lehetsz szeptemberre :)

smarcsu képe

smarcsu 5097 napja

lehetsz is. De a depót itt tényleg rövvidebbre kell fogni (bár én is így szoktam), majd gyakoroljuk azt is. szép volt nagyon!

Sipi képe

Sipi 5097 napja

Szép volt ,habár a depót kicsit röviditeni kéne...:))))

A tavalyihoz képest (emlékszem leírásodra) ,minden képpen javulás ....

Különben a tavalyi defektes eseted miatt és az első depóból kézben vittem ki a bringát , a tüskék miatt....
20,480 km-t  mértem depótól -depóig a bringás számlálón ! 

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!