Edzésleírás
XVII. Gyõrújbaráti krosszfutás
Korcsoportos 3. helyezés.
Abszolút 24. hely a 70 indulóból.
Meleg lett az indulásra, ráadásul bent a dombok között állt a levegő. Fincsi kemény útvonal volt! :-) Egy részét már ismertem. Különböző futások, túrák és bicajozások során már jártam arra. De voltak számomra ismeretlen részek is. Sajnos a szervezők részéről nem volt szinttérkép kiadva, csak útvonal rajz. Legközelebb priviben majd leszintezem, már csak a kíváncsiság kedvéért is. Voltak húzós kaptatók, meredek szurdikok, néhol bokáig érő homok (néhol még sár is), mély traktornyomok, elhagyatott ösvények, befutóra némi beton és aszfaltút. Mindent összevetve jó verseny volt. A pulzus elég magas volt, de bírtam az iramot végig. Csak egyszer voltam úgy, hogy azon voltam, hogy most én leülök ide az ösvény mellé, szedek egy csokor ibolyát, és majd azzal szépen besétálok valamikor a célba. De aztán mégsem. :-) Elértem életem első érmét. Igaz nem egy világverseny volt, de nekem ez a bronz is olyan szépen csillog, mint másnak egy VB arany. Ráadásul a titkon remélt időnél is sikerült jobbat futnom! (Ez az általam mért idő, a hivatalosat lányos zavaromban meg sem hallottam az eredményhirdetéskor. Amint fent lesz az oldalon, majd korrigálok.)
Idő korrigálva!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 7 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Juhhhhhéééé! Nagyon-nagy gratula!!!!!!!
Büszke vagyok rád és kitekerem a nyakad, ha jövőre nem készülsz tisztességes terepes edzésekkel (nélkülem)!!!
Csabi, gratula! (nagyon szerényen írtad be a hétvégi időtervet :-))
Hat oregem szivbol gratulalok! Szep volt!
Gratulálok! Az éremhez és a tempódhoz is!
Nagyon örülök és szívből gratulálok, szenzációsat futottál. Ibolyát meg majd ráérsz szedni Tündüsnek pihenésképp :-))
Csak meglett az érem! :-) Gratulálok!!!
Gratulálok, legyen ez az érem első egy hosszú sorban!
Ez szuper,nagyon örülök,hogy ilyen jót futottál!! És gratulálok az első érmedhez,dobogódhoz is!! Egs,Csabi!
csabipontkom 4434 napja
Köszönöm mindenkinek!!!