irulan26

“Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie - de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára.” Mérő László, pszichológus és matematikus “A sport reményt adhat ott, ahol egykoron kétségbeesés uralkodott. Bármely kormánynál hatékonyabb a faji ellentétek leküzdésében. A sport képes megváltoztatni a világot.” Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke Nő vagyok,...futó vagyok.Ez az életem,azóta élek amióta futok.Akkor élek ha futok.Minden erről szól,amióta először futócipőt húztam a lábamra.Néha szinte megtántorodok az adrenalintól és az energiától amit érzek...ez minden eddigi érzést felülír és megsemmisít.Magával ragad, körbefon,átölel,feltölt.Az egész világegyetem az enyém lesz..más nem kell!!!

Futás edzések

72 edzés

Összes idő

44:30:53

Távolság

345.11 km

Tempó

07:44 p/km 7.75 km/h

Bringázás edzések

3 edzés

Összes idő

02:09:16

Távolság

24 km

Tempó

05:23 p/km 11.14 km/h

Túra edzések

2 edzés

Összes idő

01:13:30

Távolság

24 km

Tempó

03:04 p/km 19.59 km/h

Jóga edzések

5 edzés

Összes idő

03:06:17

Téli sport edzések

2 edzés

Összes idő

02:56:56

Távolság

11 km

Tempó

16:05 p/km 3.73 km/h

Egyéb edzések

6 edzés

Összes idő

06:22:44

Legfrissebb edzések

Mit? Mennyit? Mikor? Mennyi idő alatt?
Laza futás 10.04 km 2015.03.02 01:14:54
Normál futás 7 km 2015.02.28 00:45:00
Laza futás 5.29 km 2015.02.24 00:38:38
Laza futás 3.96 km 2015.02.22 00:30:42
Normál futás 5.86 km 2015.02.17 00:38:26
Laza futás 5 km 2015.02.15 00:40:00
Laza futás 5 km 2015.02.13 00:38:00
Normál futás 6 km 2015.02.09 00:53:04
Fokozó futás 3.96 km 2015.02.08 00:30:42
Normál futás 7 km 2015.02.02 00:44:35